Dongwook a délutáni műszakjához igyekezvén szeli az ötödik emelet folyosóit, mikor nagy révületéből a szobája előtt ülő idegen fiú szakítja ki. Tudja ki ő - legalábbis sejti -, számított is rá, de teljesen kiment a fejéből, hogy ma kezd, így kissé megilletődve áll meg a széksor mellett, ám az alak nem figyel rá. Mivel látja, hogy a semmibe meredve kifejezetten el van foglalva a gondolataival, ad magának pár pillanat szünetet, ami idő alatt alaposabban szemügyre tudja venni új DJ társát.
Tél eleje lévén, már igencsak hideg van, úgyhogy ehhez hűen, egy hosszú, fekete vászonkabát takarja teste kétharmadát, dacára a bent uralkodó melegnek, s fekete farmerja, valamint cipője egy kifejezetten komor ember képét festené róla, ha mindezek mellett nem lenne lila a haja. Vagy ez már rózsaszín? Donwook döntésképtelen a színek terén, de egy biztos; nem túl férfias…
- Helló - köszön rá derűsen, leplezetlenül elmosolyodva a másik megriadt tekintetén.
- Jó napot - pattan fel, rögtön meghajolva új felettese előtt. - Park Chanyeol vagyok - nyújtja a kezét, melyet Dongwook habozás nélkül elfogad, s határozottan meg is szorít, kezdésképpen helyretéve az újoncot.
- Lee Dongwook. Gyere, megmutatom mi, merre, míg befut a producer - invitálja kicsiny szobájába Chanyeolt, minek felét egy fal, valamint üveg választja el. - Fontos, hogy tudd kezelni a gépeket, mert nem mindig lesz, aki segíteni tud ebben.
- Értem - írja fel az információkat képzeletben.
- Az ünnepnapokat általában egy ember viszi, de aki eddig mindig vállalta, múlthéten kilépett - nyit be az elzárt helyiségbe, hol egy hosszabb asztal fut keresztbe, kétoldalán kettő-kettő mikrofonnal, valamint székkel.
- Értem.
- Oda lepakolhatsz, az pedig a helyed - mutat a szemközti mikrofonra. - Az új slágerekkel tisztában kell lenned, a rögtönzés egy meglehetősen hasznos képesség, de ezeken kívül mindent az írók végeznek, neked csupán annyi a feladatod, hogy felolvasod a szöveget és berakod a kért, vagy ajánlott zenét. Van laptopod?
- Hoztam - mutatja fel az eddig oldalán pihenő, fekete táskát.
- Mi csak online fogadunk leveleket, úgyhogy az fontos, hogy mindig legyen nálad. Most viszont egy bemutatkozóval kezdünk.
- Sunbaenim.
- Igen? - pillant rá a papírjai rendezgetése közben.
- Ez is megvan írva?
- Szerinted mi ennyire ismerünk már téged? - teszi fel az ironikus kérdést vigyorogva, mire Chanyeol látványosan elszégyelli magát. - Csak add önmagad - mondja szolidan, mielőtt még az első nap elvenné a fiú kedvét.
Dongwook az utóbbi napokban több műszakot vállalt, mint eleve szokott, hogy kompenzálni tudják a kilépett tag hiányát, mi végett igencsak fáradtan kezdi a hetet, ám, ahogy Chanyeolt figyeli, lényegesen élettelibbnek érzi magát az energikus újonctól. Egyfolytában pakolgat, mindent tanulmányoz, és kérdezni sem rest, amitől egy normális ember már rövidtávon begolyózna, de hát Dongwook nem normális.
A kezdés mindig izgalmakkal teli, még az utolsó percben is nagy a sürgés, azonban most különös odafigyeléssel indítják el a műsort, bízva Chanyeol képességeiben.
- Jó napot, jó napot, ez itt a Star Bridge Radio Lee Dongwookkal, és legújabb tagunkkal, Park Chanyeollal. Üdvözlök minden kedves hallgatót.
- Szép napot mindenkinek, mint már hallhatták, Park Chanyeol vagyok.
- Mesélj nekünk kicsit, Chanyeol. Honnan jöttél, hány éves vagy, mik érdekelnek? - sorolja a kérdéseket, közben végig őt figyelve, szavak nélkül bátorítván a fiút.
- Nos, Jungnang-guból költöztem fel a fővárosba, de amúgy itt születtem.
- És mi sodort el a szülővárosodtól?
- A szerelem - vallja be szégyenlősen, pedig ez éppen az a fájó pont, amit minden erejével el akar felejteni.
- Hát igen, a szerelem egy erős dolog. - Már a nyelve hegyén van a következő kérdés, hogy, akkor mit keres Szöulban, de mielőtt lehangoló válasszal illetnék a hallgatókat, inkább módosít. - Ilyen fiatalon a párkeresés a legfontosabb. Mennyi idős is vagy, ha nem túl diszkrét?
- Huszonnégy éves. Sunbaenim, neked van párod?
- Jelenleg nincsen, de ami késik, nem múlik, igaz?
- Igaz, igaz. Egyébként, az érdeklődési köröm elég tág, mindenre nyitott vagyok. Úgy vélem, ha van, ami megfog, az csak jó lehet számomra, úgyhogy inkább nem zárkózom el semmitől.
- Ez az igazán jó felfogás. Irigyellek érte.
Chanyeol pozitív természetére és a közönséget rögtön megnyerő, kellemes, meleg, mély hangjára máris temérdek visszajelzés érkezik, mit a két műsorvezető nem győz átböngészni, hogy a legérdemesebbeknek helyet tudjanak szorítani az adásba. A kérdéseket könnyedén fogadó, és simulékony fiú úgy viselkedik, mint aki egész eddigi életében ezt csinálta volna, pedig állítása szerint visszaköltözése előtt raktárosként dolgozott az iskola mellett, hogy fent tudja tartani magát a párjával.
Közel egy óra ismerkedést követően, beteszik az első zenét, mi alatt Dongwooknak alkalma nyílik azokat a dolgokat megérdeklődni, amik még az eszébe ötlöttek, mégsem tehette fel nyíltan az ország előtt.
- Mi van most a barátnőddel? - dől hátra kényelmesen, hogy megpihenhessen ebben a négy percben.
- Szétmentünk.
- Pedig kevés olyan férfi van, aki képes egy ekkora életvitelváltáshoz a szerelméért - mondja vigasztalónak szánva, tudván, hogy ennél többet nemigen tehet.
- Öhm… Hát ő… ő is az… volt. Mármint… férfi - nyögi ki pironkodva, bár a végére kissé kétesnek érzi a mondatát.
- Végül is, a szerelem, az szerelem, amit nem befolyásolhat semmilyen tényező. Mondjuk nem mindegyik normális, de amíg mindkét fél részéről rendben van, addig nincs baj vele. Szerintem.
Chanyeol egy megkönnyebbült sóhajt hallatva, szinte teljesen elhagyja az eddig merev tartását, belül örülve, hogy ilyen könnyen elfogadásra talált, amiben eddig nagyon is kevés élménye volt.
- De nem azért rózsaszín a hajam! - helyesbít gyorsan, mielőtt bármi téves következtetés maradna Dongwook fejében.
- Nem is feltételeztem - neveti el magát a reakció láttán.
A kétórás műszak nyolckor ért véget, mi alatt a két műsorvezető a megszokottnál kellemesebb és viccesebb hangulatban továbbította a hallgatók számára a híreket, illetve, legfőképpen a zenéket. Az egész stáb legnagyobb megnyugvására Chanyeol beszélőkéje kiemelkedően jó, pedig az interjú ellenére sokan elbuknak már az első napon. Ezért is kockázatos kezdőket felvenni, ám Dongwook érzi, hogy ebből a fiúból egyszer még nagyszerű DJ lesz. Vagy ügyvéd, merthogy érvelni azt nagyon tud.
- Van most valami dolgod? - szegi neki a kérdést, öltözködés közben.
- Nincsen, miért?
- Elmehetnénk egyet inni, hogy közben tudjunk beszélgetni, elvégre kint mégis másabb, mint közönség előtt.
- Felőlem mehetünk - akasztja még a nyakába a táskáját, majd késznek nyilvánítva magát, távozik a szobából.
Bár kint meglehetősen hideg van, Dongwook szerencséjükre autóval jött, így azt a néhány sarkot sem kell végigfagyoskodniuk, ami az idősebb kedvenc bárjáig vezet. A műsor ugyan véget ért, a hangulat megmaradt, sőt, ha lehetséges, még jobb is lett, ám ezúttal Chanyeolon a sor, hogy kérdezgessen, hiszen adásban nem tehette, jobban mondva, nem lett volna értelme.
- Te hány éves vagy, Sunbaenim?
- Négyszemközt legyen inkább csak hyung, az meghittebb, vagy mi… Egyébként harmincöt.
- Woah, sokkal kevesebbnek hittelek.
- Ezt bóknak veszem - mosolyodik el a másik kedvességén.
- Annak is szántam - viszonozza Chanyeol, a lehető legkevesebb hátsó szándékra utaló dologgal, ami esetleg félreértést vonna maga után. - Hogyhogy ennyi idősen nincsen családod?
- A feleségem három éve lelépett egy pénzes csávó miatt, azóta meg még nem keltette fel senki az érdeklődésemet - von vállat könnyelműen, majd a bár előtt egy szabad helyre leparkolja a kocsit.
- Mennyi ideig voltatok együtt?
- Tizennégy évig.
- Az szép - ámul el a számon, ami több, mint az eddigi életének felét takarja.
- És te a barátoddal?
- Csak három évig…
- És miért lett vége?
- A szülei nem nézték jó szemmel a kapcsolatunkat, az meg kikészített mindkettőnknek, úgyhogy végül feladtuk inkább.
- Ne csüggedj, rengeteg lehetőséged van párt találni - karolja át a vállát, Chanyeol nagy megdöbbenésére, s bevezeti a meleg, alkoholszagtól párás, közel kihalt helyiségbe.
- Ezt pont te mondod, hyung?
- Az más - legyint, ennyivel letudva a témát.
A néhány pohárból hamar többnéhány, majd rengeteg pohár ital fogy, melynek köszönhetően könnyedén előkerülnek a kényesebb témák, miket alapesetben biztosan nem hoznának fel ismeretségük hajnalán. A kínos történetek, a családi hátterek és a kapcsolati élet főleg árnyoldala kerül terítékre, amit körülbelül éjfélig taglalnak, nem megfeledkezve a másnapi munkáról. Bár délután kezdenek, lesz mit kipihenni, így mindketten taxit fogva sietnek haza egy kiadós alvás reményében, ami talán segít enyhíteni a fiatalabbnak szerzett mérhetetlen rosszullétet.
- Wah, megijesztettél! - kezdődik egy újabb közös munkanap, Dongwook kezdetleges szívrohamával.
- Ne haragudj, sunbaenim - mondja a rózsaszín hajú, némi sajnálattal a hangjában, ellenben az arca nagyonis azt sugallja, hogy ő maga kifejezetten jól szórakozik.
- Ezekkel a göncökkel eltűnsz a sötét háttéren. Muszáj feketében járnod? - pakolászik a szobában, közben próbálva visszaállítani a pulzusát normális keretek közé.
- Van, akinek idősebb korában is jól áll a színes, és vannak az olyanok, mint én, akiknek fiatalon sem - érvel a fiú, nem kevés célzást belesűrítve.
- Te most komolyan leidősöztél?! - szökik Dongwook hangja pár oktávval feljebb, jobb mutatóját sértetten önmagára szegezve.
- Én ugyan nem - fordul el Chanyeol, inkább az akasztón árválkodó kabátjának üres zsebeiben kutatva, hogy rejteni tudja mosolyát.
- De hisz hallottam!
- Az már jó pont, ha ebben a korban még ilyen makulátlan a hallásod - tetézi a bajt, de természetesen ez mind csak szórakozás, és amint egy kicsit is komolyra fordulna a másik viselkedése, rögtön abbahagyná.
- Pf, na, várjál csak, mit kapsz te még… - ingatja a fejét, üdén vigyorogva a fiú csipkelődő természetén.
- Én és a jó ízületeim nem félünk tőled, sunbaenim.
- Majd meglátjuk - érkezik az üres fenyegetés, ezzel egyelőre lezárva a csatát, mivel szép lassan a többiek is kezdenek megérkezni.
A rend fokozatosan összeáll, mindenki elfoglalja a helyét és várja a tizennégy órát, hogy nekiláthassanak a műsor sugárzásának. Chanyeol az újonnan kapott papírokat olvasgatja, Dongwook pedig az e-mailek rejtelmébe temetkezve szelektálja azokat, amik biztosan adásba fognak kerülni - természetesen, míg nem érkezik hasonló, de jobb.
- Szép délutánt kedves hallgatóink, ez itt a Star Bridge Radió élő sugárzása Dongwookkal és Chanyeollal. Chanyeol, mi a mai állás?
- Sziasztok, üdvözlök mindenkit. Odakint irdatlan a hideg, hirtelen jött a tél, és a maga mínusz öt fokjával befagyasztotta az utcákat, tehát tessenek óvatosan közlekedni. Az este komolyabb lehűlést hoz magával, mindenki öltözzön fel melegen - foglalja össze a szegényes időjárás-jelentést két mondatban.
- És akkor kezdjük pár csúszós kaland felolvasásával…
Ahogy telnek a napok, a két műsorvezető úgy kerül egyre közelebbi barátságba, mit a munkán kívüli, gyakori találkozásokkal erősítenek. Dongwook néha átoknak érzi, hogy megadta a számát a fiatalabbnak, merthogy Chanyeolnak mindig, minden pillanatban van mondanivalója, ugyanakkor örül az összes hívásnak, ami nem az alvási idejét veszélyezteti. Az evés, a mosakodás, a vezetés és a szórakoztató tevékenységek már- már luxuscikknek számítanak, vagy éppen könnyen elhanyagolható dolgoknak, amik mellett ugyanolyan lendülettel tud társalogni a fiúval, aki minden bizonnyal szörnyen magányos a fővárosban. Hiába él itt a családja, egy; egy messzebbi kerületben, kettő; még azt sem jelentette be, hogy hazatért, egyelőre még túl nagy a büszkesége beismerni a kapcsolata végét.
Chanyeol szerint van valami magával ragadó Dongwook örök gyerek személyiségében. Olykor annyira belefeledkezik a zenék közben zajló, ülve táncolásának nézésébe, hogy még megszólalni is elfelejt, mikor kellene, de emiatt az idősebb nemhogy leszidná, még rendre direkt ki is harcolja magának a fiú osztatlan figyelmét, minek minden esetben nevetés és a hallgatóktól való sűrű bocsánatkérés a vége. Gyakran ők sem képesek eldönteni, hogy melyiküknek sikerült magát kínosabb helyzetbe hoznia…
A péntek délelőtti felvételt letudva várakoznak lent az épülethez tartozó étteremben, ki-ki a maga kávéját kortyolgatva, miközben megbeszélik a hétvégére rögzített műsor témáit. Odakint szállingózik a hó, idebent az ebéd illata csalogatja le az éhes dolgozókat; minden annyira idilli. Az emberek készülnek a Karácsonyra, mi rengeteg színes gömbbel, szalaggal és égősorral jár, melyhez ezúttal Chanyeol is hajlandó volt csatlakozni, csakhogy örömet okozzon kedvenc sunbaenimjének.
- Hol hagytad a dementor ruhád, Chan?
- Mosásban van - emeli rá a tekintetét egy kurta mosoly kíséretében.
- De az összes?
- Átöltözzek?
- Van mibe?
- Nincs.
- Akkor minek kérdezed? - dől hátra, felettébb élvezve ezt a színekben gazdag látványt. - Egyébként jól áll, többször moshatnál…
- Ezt bóknak veszem - húzza fel az orrát, sértettséget imitálva.
- Annak is szántam - reflektál egy múltkori megjegyzésre.
- Ott jön a producer - biccent Chanyeol az idősebb számára háta mögött lévő kijárat irányába.
- Minah - int a nőnek, odainvitálva magukhoz az egyik legkedvesebb munkatársukat.
- Hát ő? - mutat a fiatalabb a Minah mellett botladozó gyermekre. - Ki ez a pöttöm ember?
- Ő a fiam. Sooha, köszönj a bácsiknak - noszogatja a sápadt fiút, ki üveges íriszeit az említett bácsikra emelve int szerényen. - Ne haragudjatok srácok, de reggelre belázasodott, az apja meg külföldön van, nem hagyhattam otthon.
- Semmi gond, megleszünk, igaz, Sooha? - hajol előre a széken Dongwook, két tenyerét a kicsi elé tartva, de ő semmit nem reagál rá. - Hol fáj? Itt? - mutat a hasára, kitartóan próbálkozva elérni, hogy a fiú kommunikáljon vele. - Vagy itt? - mutat ezúttal a fejére, de továbbra sem talál viszonzásra.
- Hozok valami ennit, figyelnétek rá egy picit?
- Persze, menj csak - legyint. A négyéves forma gyermek kétségbeesetten anyja irányába néz, majd vissza Dongwookra, aki a fiú megnyugtatása érdekében megfogja az egyik kicsiny kezét és szelíden beszélni kezd hozzá, hogy addig is terelje a figyelmét. - Képzeld, ma, ha szeretnél, benne lehetsz a rádióban, hogy az egész ország hallhassa a hangod. Tetszik?
- Nem - rántja el a fejét dacosan, de Dongwook már ennyinek is örül.
- És játszani valamit?
- Nem.
- Idejössz hozzám? - csatlakozik Chanyeol Sooha kegyeinek megnyeréséhez.
- Nem - kapja ő is az elutasító választ, nyerve mellé egy önelégült mosolyt az idősebbtől.
- Nem vagy fáradt?
- Nem.
- Nézd milyen színes hajam van. Megakarod fogni? - dől előre Chanyeol, látványosan beletúrva a tincseibe, mire Sooha szemei felcsillannak, és apró mancsát kihúzva Dongwook ujjai közül, csendesen megközelíti a másikat. Ám, még mielőtt bármihez nekikezdhetne, édesanyja visszatérvén lehelyez egy tálcát az asztalra, s egy számára igen felháborító kérdést tesz fel neki, ezzel elvéve a kedvét a színes fürtök megismerésétől.
- Kicsim, jössz enni?
- Nem!
- De muszáj, ma mégcsak nem is reggeliztél.
- Neeeeem! - ordít, minden éppen ebédelő személy figyelmét magukra vonzva. Minah fáradtan sóhajt, majd leül Dongwook mellé. Látszik rajta, hogy megviseli ez az állapot, de mégiscsak az ő fia, valahogy muszáj lesz kezelnie a helyzetet.
- Megpróbálhatom? - nyúl Chanyeol a tálcához, hogy közelebb húzhassa.
- Nyugodtan, de nem hiszem, hogy segítene. Nagyon akaratos egy gyerek…
- Sooha-ya, ide ülsz az ölembe? - kérdi édesded hangon, azonban válasz nem érkezik. - Hát, ha neked nem kell, akkor majd én megeszem ezt a finom főzeléket, úgyis a kedvencem - nyúl a kanálért, de még mielőtt lehetősége lenne kiszedni egy adagot, Sooha nekirontva kezd el erőszakosan felmászni az ölébe. - Na, ugye, hogy jobb, ha a te pocidban végzi - emeli a lábaira, s néhány repülő falatot követően a gyermek már magától lapátolja az ételt.
Dongwook meglágyult szívvel nézi a fiatalokat, valami megmagyarázhatatlan érzésre keresvén a magyarázatot. Ő mindig is szeretett volna legalább egy gyereket, ellentétben a (volt) feleségével, így ez a jelenet tagadhatatlanul megindított benne valamit. Akarva, akaratlanul más értelembe kezd figyelni Chanyeolra, egyelőre fel sem fogva tettének esetleges következményeit.
Az ebédet befejeztével a két férfi közrefogva Soohát, elindulnak felfelé, hogy előkészülhessenek a műsornak. Mindketten odavannak a gyerekekért, ráadásul szívesen segítenek a munkatársukon is, így hatalmas lelkesedéssel válaszolgatnak a fiú minden kérdésére, és mutatják be őt a szembejövő kollégáknak.
A rádiós szobában Sooha betegségének egy-kettőre nyoma vész, túl sok az elektronikai eszköz, mely rengeteg játékkal kecsegtet egy ilyen korú kis srácnak, ahhoz, hogy bármiféle fájdalom az útját állja.
- Gyere, kicsim, felmegyünk még a szövegkönyvért - nyújtja a kezét Minah, de, mint várta, újfent elutasítják.
- Nem akarok! - bújik Dongwook háta mögé, védelmet várva a férfitól.
- Menjél nyugodtan, mi megleszünk.
A nap további része Sooha körül forog, minden kicsit is szórakoztató dologba bevonva őt. Három körül elnyomta az álom, akkor kifektették a helyiség másik felében lévő kanapéra, öt után pedig újult erővel kezdődhetett a móka, ami estig alaposan kifárasztotta a felnőtteket is.
Karácsonyhoz közeledvén Dongwook érzései körvonalazódnak, kiélesednek, majd végül biztossá válnak, ő azonban eldöntötte, hogy túl sokféleképpen jöhet ki a dologból rosszul, így hát, inkább nem vesz róluk tudomást.
December huszadikát írunk, délelőtt tíz óra.
- Most ki is a dementor? - dugja Chanyeol kesztyűbe bújtatok ujjait, hosszú, világoskék vászonkabátjának zsebébe, tekintetével alaposan végigmérve az idősebbet.
- Hidd el, a szívedben sötétebb vagy, még nálam is - veti oda félvárlól.
- Ez most fájt - tapasztja tenyereit a szíve helyére, közben jót nevetve a másikon. - Amúgy mit nézel ennyire? Tetszem?
- Igen. Baj?
Chanyeol egy pillanatra megdermed, de még mielőtt észrevehető lenne ez másnak is, korrigálva a hibáját lép hosszabbakat, fejben győzködve magát az előbbi megjegyzés hamisságáról, amire illene válaszolni, ha nem akar szánalmasnak tűnni.
- Nem, már megszoktam - néz inkább előre, ám még a feldíszített utcák és rengeteg nasi, meg ketyere sem ér fel Dongwook látványával. - Hyung, én viszem a huszonnegyedikét.
- Miért? Azaz… mi lesz a családoddal?
- Már évek óta nem Karácsányozok otthon, úgyhogy mindegy.
- Akkor éppen itt lenne az ideje, nem gondolod?
- Nem igazán.
- Ha ennyire szeretnéd, viheted, sőt, egyenesen könyörgök, hogy vidd.
- Igen? - pillant rá feltörő jókedvvel. - Akkor térdelj, hyung - mutat a földre, de már késő, mikor eszébe jut, hogy ezt nem éppen így kellett volna.
- Ejj, te aztán tudsz udvarolni, mit ne mondjak… - ingatja a fejét rosszallóan, bár attól függetlenül ott jászik a mosoly egy halvány változata az ajkain.
Azt hitték, ha együtt elmennek egy Karácsonyi vásárba, megértik, hogy az emberek miért szeretnek ilyen túlzsúfolt, giccses, olajtól és piától szagló helyre járni, és könnyebben beszélnek róla az adásban, de nem sikerül kellő figyelmet szentelniük a tájnak, mint ahogy általában soha sem, kivéve, ha ittak előtte. Délelőtt nagy többségében mindenki dolgozik, úgyhogy szerencsésebbnek látták ezt az időszakot felhasználni rá, az este helyett, ám tévedtek. Az utolsó percekben óriási a tolongás, az emberek vásárolgatnak, és furcsa mód, határozottan nem dolgoznak, hogy legyen idejük ellepni ezt a nem túl széles sétálóutcát.
Hogy azért mégse távozhassanak rossz élménnyel, vesznek mindenféle ételt, italt, amiket javában csak ilyenkor, vagy legalábbis főleg télen árulnak.
- Amilyen vékony vagy, olyan sokat eszel - mutat rá nyomatékosításképpen a kezében tartott bungeoppanggal Dongwook.
- Ha kérsz, mondd nyugodtan - nyújtja oda elé a sajátját, de egy széles mosolynál többet nem kap.
- Soju?
- Jöhet, de azt már én fizetem, mielőtt eladósodsz.
- Ne fáradj, kölyök.
- Na, most miért lettem kölyök? - szaladnak fel Chanyeol szemöldökei a megnevezés hallatán.
- Mert, nem vagy az?
- Nem!
- Akkor mégis mi?
- Felnőtt férfi! - húzza ki magát büszkén, azonban a másikból feltörő nevetés nem éppen arról árulkodik, hogy mellé pártolna ilyen téren az idősebb. - Hyuuung!
- Bocsi, bocsi, csak ez olyan aranyos volt - törölgeti a nemlétező könnyeit.
- Ne mondd rám, hogy aranyos!
- Aranyos, aranyos, aranyos - távolodik el Dongwook a fiútól, majd amint ő kicsit is közelebb kerül hozzá, korát meghazudtoló rohanásba kezd, hogy a vásárra érkezőket kerülgetve cukkolhassa Chanyeolt.
Huszonnegyedikén a rádió épülete meglehetősen kihalt, éppen úgy, mint a város. Csak a legszükségesebb embereket hívatták be, akiknek a rengeteg emelet között nincsen túl sok lehetőségük találkozni.
Chanyeol kissé borongós hangulatban nyit be a stúdiószobába, s a gyors lepakolást követően átnézi a külön neki kikészített lapokat, valamint a beállított zenelistát. Valójában egyáltalán nem a munkanapja zavarja, hiszen ő vállalta el, sokkal inkább az emlékek, amiket ilyenkor élt meg régi szerelmével. Eddig lefoglalta a költözködés, a rádióhoz való rendszeres felkészülés, de ha netán mégis akadt pár röpke perce szomorkodni, csak felhívta Dongwookot, akinek a mai nap folyamán még hírét sem hallotta, és Szenteste pont nem is fogja zavarni őt.
- Szép napot minden kedves hallgatónak, Chanyeol vagyok, és ez itt a Star Bridge Radio ünnepi élőadása. A hőmérők száma lekúszott egészen mínusz nyolc fokig, de jó hír, hogy a hó nekikezdett kirendelt feladatának, amiből estig akár egy vékony réteg fehér takaró is belepheti a várost - mondja derűsen, egy pillantást vetve a kinti állapotokra. - És, ha már ilyen szép időnk van, kezdjük egy alkalomhoz illő dallal. Tehát, következik Mariah Carey, All I want for Chrismas is You száma!
Négy óra tízperckor, a hírek bemondása után Chanyeol úgy érzi, hogy szép lassan felfalja az unalom, és már bánja, hogy idefele jövet nem vett sehol egy kávét, ami legalább segítene neki ébren maradni. A hónap eddig is a Karácsonyi számokról szólt, de most töménytelen mennyiségben megy a hohoho, a csilingelés és a nyálas dalszövegek tárháza. Az asztallapra ledőlve dúdolja az éppen aktuális számot, próbálván nem engedni a nyomasztó fáradtságnak, de hiába, néhány percenként elnyomja az álom.
- Én nem aludtam! - rántja fel hirtelen a fejét, mikor meghallja a tompa ajtócsapódást. - Aaaa, hyung, úgy hiányoztál… - kezd embertelen nyekergésbe, mire Dongwook szíve egy hatalmasat dobban.
- Nincs huszonnégy órája, hogy elváltunk - jelenti ki, Chanyeoléhoz hasonló érzésekkel.
- Attól még hiányozhatsz… - kaparja fel elült mivoltját a székből, s letéve a fejhallgatóját, a másikhoz sétál. - Apropó. Mit keresel itt?
- Csak holnap megyek haza, úgyhogy gondoltam, boldogítalak. Vagy elmenjek? Elmehetek - fordul meg, s már a kilincsen a keze, mikor is Chanyeol a karjára fogva húzza hátrébb. A feszültség és az elnyomott indulatok nehézzé teszik a szoba légkörét, valami megváltozott köztük.
- Ne menj el - mondja halkan, majd elengedi őt.
A váratlanul beállt csendben kettejük kapkodó szuszogása elárulja a másikat, nem beszélve az ellenkező irányba szegezett tekintetekről, mégsem lép senki. A percek nyúlnak, és ha most látná őket egy külső személy, azt hinné, hogy csúnyán összevesztek, pedig mi sem áll távolabb a valóságtól.
Végül Dongwook töri meg ezt az ügyetlen, véget nem érő pillanatot, azzal, hogy elővesz valamit a táskájából.
- Tudod mi ez? - mutatja fel visszanyert jókedvvel.
- Valami gaz, bogyókkal.
- Hülye - csap a vállára nevetve. - Ez egy fagyöngy.
- Akkor mégsem vagyok annyira hülye.
- Dehogynem. Hozz ide egy széket - utasítja, közben elővéve egy direkt erre a célra előkészített szalagot kihúzva a zsebéből.
- Minek ez neked? - teszi le mellé, s Dongwook a helyiséget elválasztó ajtóhoz húzva, feláll rá, válaszok nélkül elárulva tették a fiúnak, akinek még így sem esik le a dolgok iránya. - Tehát? - kérdi türelmetlenül, mihelyst az idősebb lábai újfent biztos talajra lelnek.
- Te sosem nézel Karácsonyi filmeket?
- Nem…?
- Akkor ezt a jövőhéten sürgősen bepótoljuk - tolja arrébb a feleslegessé vált széket. - Addig meg kapsz egy kis spoilert. Gyere - inti magához, de Chanyeol kissé vonakodva megy közelebb, mert már így is túl közel gondolta magát a férfihoz. - Ne siesd el, ráérünk… - jegyzi meg csipkelődve, hogy ezzel is leplezni tudja saját zavarát.
- De mit akarsz?
- Ezt - kapja el a fiú tarkóját, majd megfosztva őt a menekvés lehetőségétől, szép lassan ajkaira hajolva invitálja egy gyengéd, óvatos csókba.
Chanyeol ereiben megfagy a vér, ledöbbent, ám a kezdeti sokk után, ha bizonytalanul is, de viszonozza azt a pár másodpercig tartó mámort, amit a másik nyújt neki.
Dongwook elhajolva tőle, elégedetten konstatálja a meghatott arcot, s menekülvén a kínos szituáció kialakulásának lehetőségétől, takarhatatlan vigyorral besétál az asztalhoz.
- Nem jössz? Vagy dolgozni ki fog? - ül le a fiatalabb laptopja mögé, hogy, míg megy a beállított zenelista, nekikezdhessenek a Karácsonyi filmmaratonnak.
