Give me your pain
Kim Taehyung mindennapjai kezdenek sűrűsödni, ahogy a fiút egyre több helyre hívják színészi tehetségének felhasználása érdekében. Ez nem is lenne gond a fiatal előadó számára, azonban a banda érdekeit kell néznie első sorban, mégsem tudja vissza utasítani az ajánlatokat. Éppen csak lement az egyik forgatás, siet a következőre, minek következtében alig tartózkodik a dormban, ha mégis, elkerüli társait, kik szintén saját karrierjük építgetésével foglalatoskodnak.
Egyik délután fél órás késéssel érkezik táncra, mit társai még el is néznének, tudván a fiú nehéz helyzetéről, azonban az oktató nem szándékozik szemet hunyni egyetlen hiba felett sem, amiből akad bőven Taehyung lépéseit figyelve. Nagyon igyekszik, fáradtsága ellen mégsem tud örökké menekülni, fokozatosan üt ki rajta az alvatlanság. Mozgása akadozó, lépései kuszák, ráadásul a legtöbb fordulást elrontja, majdnem minden ugrásnál ő rugaszkodik el utoljára és egyáltalán nem képes tartani az időkorlátokat. Az óra befejeztével ki is hívja tánctanáruk, hátha változtat bármin is egy komoly elbeszélgetés.
- Taehyung… Én megértem, hogy nehéz, húz a kötelesség minden felől, de neked kell döntened, hogy mit szeretnél csinálni, mert ez így nem állapot. Nézd meg azt a hat srácot ott – mutat a bent pihenő bandára. – Ők a lelküket kiteszik, hogy a Bangtan rendben menjen. Nem mindenki olyan tehetséges más tereken is, mint te, de az nem azt jelenti, hogy mindenbe bele is kell vágnod.
- Tudom hyung – süti le tekintetét, s kezeit maga mögé kulcsolva, idegesen nyomorgatja ujjait.
- Nem elég tudnod. Taehyung, felnőtt vagy már, gondolom megérted, hogy mi a problémám.
- Igen – mondja kényszeredetten, azonban nyomósabb okot annál mégsem talál, hogy manapság nem igazán van passzban órákon, ellenkezni mégsem mer. Tűr, nyel és elfogad. Nem akar csalódást okozni senkinek és ha annak az az ára, hogy még inkább feszít a már így is cérna vékony húrt, nincs mit tenni, tovább húzza.
- Neked akarok jót – lágyul el az idősebb hangja, szavai mégsem teljesen igazak. A csapatnak akar jót, amibe Taehyung vagy bele tartozik, vagy nem. Ez a munkája. Rendszeresen lát lemaradt, elmaradt, túlhajszolt fiatalokat, s nem teheti meg, hogy mindegyiken megessen a szíve, az ugyanis nem az ő hatás köre. Emberből van ő is, ha nem muszáj, nem hívja fel magára a fejesek figyelmét. – Épp ezért mondom, ha a szerdai órára nem éred be a többieket, szólok a vezetőségnek. Nem tudok ennél is kevesebb szerepet adni neked. Közkedvelt vagy, a csapat oszlopos tagja, nem állíthatlak végig hátra.
- Rendben hyung és sajnálom.
- Részemről ennyi. Szedd össze magad, mert ez így nagyon nem jó – méri még utoljára végig a zilált alakot, majd mint aki jól végezte dolgát, magára hagyja a sínylődő fiút. Taehyung túl kimerült, hogy a szavak valódi értelme tovább tudja most tépázni amúgy is megküzdött idegeit. Ha tehetné, nem csinálna semmit, csak feküdne az ágyában, ölelné a takaróját és laptopján filmet nézne, amire talán utoljára fél éve volt lehetősége.
Az idő csak nyúlik, mégsem mozdul. Nem arról van szó, hogy sikerült jobban össze törni őt, mert nem, már megszokta, hogy senki sem elégedett vele. Inkább csak nem tudja mit csináljon. Mivel örökké mégsem ácsoroghat kint, egy mély lélegzetvételt követően, vissza tántorog a terembe, hol barátai rögtön le is rohanják.
- TaeTae, minden rendben? – válik aggódóvá a legidősebb tekintete, s Taehyung előhalászva színészi tehetségét, hatalmas vigyort fest gyűrött arcára. Sírhatnékja van, ki szeretne futni a világból is, de ugye az lehetetlen.
- Persze – vált valamivel bíztatóbb testhelyzetet, s kicsit kiegyenesítve gerincét, a boldogság látszatában jobbra-balra kezd dülöngélni, akár egy energikus kisgyerek.
- Miről beszéltetek? – kérdi a vezető, nem pusztán kötelességből – elvégre neki tudnia kell, ha valami történik. Taehyung szörnyen fáradt agytekervényei mozgásba lendülnek, végig pörgetve minden olyan lehetőséget, amiről ő beszélhet egyáltalán egy tánctanárral. Végül semmi értelmesre nem lelve, a féligazság mellet dönt.
- Csak megjegyezte, hogy ma nem voltam túl jó formába és legközelebb jobban tegyem oda magam.
- Ő is megérthetné. Hyung, nem baj, ha fáradt vagy. Azaz persze, baj, de ne aggódj, mi megvárunk – teszi vállára kezét a maknae.
- Köszönöm srácok – válik némileg igazabbá mosolya, mégis fényévekre van még a valóságtól.
- Na jól van, akkor indulás! Másfél óra múlva interjún van jelenésünk! – csapja össze tenyereit Namjoon, ezzel felhívva magára az össze srác figyelmét.
Az öltözőben teljes a fejetlenség. Bár nehéz napot tudhatnak maguk mögött – minek még közel sincs vége -, a legtöbben majd kicsattannak az erőnléttől, még így három óra tánc után is. Taehyung próbál csatlakozni a fiatalabbak bolondozásába, ezzel minél kevésbé felhívva magára a figyelmet, s látszólag sikerrel is jár.
A napok telnek, az órák nyom nélkül tűnnek tova, Taehyung lába alól kezd kifutni a talaj. Túl sok dolgot fog egyszerre, hogy mindegyiket meg tudja tartani biztonságban. Minél jobban fáj, minél nehezebb, annál többet mosolyog és próbál bohóckodni.
- V-ssi, ma nagyon elemedbe vagy – jegyzi meg Hoseok szórakozottan a fiatalabb bohóckodását figyelve, míg a többieket még sminkelik.
- Nézd, ez egy új app – ugrik mellé, telefonját a másik arcába tolva, ahol igazából esélytelen, hogy bármit is lásson, de ez nem kifejezetten akadályozza semmiben.
- Hyung, figyelj – böki lapockán Jungkook, s mikor hátra fordul, hogy megbizonyosodjon arról, hogy mire kell figyelni, a maknae szája elé tartott mutató ujjára pillant, majd abba az irányba, amerre mutat.
- Oké – bólint egy rakoncátlan mosoly keretében és nyakát behúzva, lábujjhegyen közelebb oson az alvó rapperhez. A kisebbek az évek alatt pontosan megtanulták, hogy Yoongi veszélyes, ha megzavarják drága pihenése közben, s talán pont ez az, ami miatt folyton pesztrálják – csak úgy, mint mindenki mást is. Így tényleg érzik, hogy élnek.
- Hyung, tűz van, ébredj – fog rá két kézzel a szuszogó férfi vállára és olyan erővel kezdi rángatni, hogy kis híján még le is esik az össze tolt székekről, mik most fekhelyéül szolgálnak.
- Jeon – fújja ki a levegőt, vészjóslóan mély hangon, mint egy szitkot, morogva a maknae nevét – Jungkook – kapja el annak pulóvere nyakát, mielőtt még kereket oldhatna, s lerántva magához egy szintbe, az idegességtől szikrákat szóró íriszeit a megrémült srácéba fúrja. Taehyung része még csak azután jött volna, most azonban mégis jobbnak látja, ha hagyja elülni a bajt és kereket oldva, nyugodtan szórakozás után néz. Azaz egy nyugodtabb ember szórakoztatása után…
A baj egyre jobban túlnövi őt, mégis úgy érzi, nem teheti ezt a többiekkel és inkább elhiteti magával, hogy ez így van rendjén, mintsem maga lazítson a nyaka köré feszült kötélen. Végig néz társain és látja a fájdalmukat.
Hogy Jungkook minden nap megküzd az őt ért támadásokkal, mert néha szemet szúróan sok szöveget kap a többiekhez képest, s ez ellen nem restek felemelni hangjukat azok, kiknek mondjuk a kedvence kissé kevesebb sorhoz jutott.
Hogy Jimin élete a diétákon, edzésen és táncon kívül másból nem áll. Meg akar felelni, ki akarja építeni azt az utat, melyen egyszer talán lehetősége lesz elindulni, most mégis az elvárások kereszttüzébe, egyre roppan saját terhe alatt.
Hogy Namjoon, mint leader, felelősséggel tartozik értük, ami rengeteg plusz munkát jelent a már eleve meglévők mellé. Papírok, interjúk, a bajosabb dolgok elsimítása és temérdek olyan, ami a rajongók számára egyáltalán nem látható, mégis az ő érdeküket szolgálja.
Hogy Yoongi sokkal inkább a társaiért tesz mindent, mintsem az ARMY-k szeretete hajtaná. Őt nem kifejezetten érdekli a hírnév, ami miatt vért izzad, csak, hogy ne okozzon csalódást.
Hogy Hoseok ugyan a banda napsugara, reménye, sokszor erőt adója, olykor neki nagyobb lelki támaszra lenne szüksége, mint amit ez a hat megcsonkolt ember adni tudna. Bizony, nem mindig hálás dolog ennyire ismertnek lenni, sőt…
Hogy Jin a betegségével küzdve viseli minden nap a fájdalmakat, amik azért vannak, hogy utána még több bántást kapjon azoktól, akik esetleg nem kedvelik, vagy nem épp előre helyezik azon a bizonyos listán, ahol kedvencei szerepelnek, s emiatt irigyek, vagy csak szimplán nem ő érdekli őket.
Tehát igen, Taehyung nem akar plusz problémát jelenteni nekik, így is van annyi, hogy lassan belefulladnak.
Este felé járva már majdnem mindenki elvonult aludni, mikor Taehyung még csak akkor ér haza, kivéve egy embert. Jimin a konyha megemelt küszöbén ücsörögve mered a semmibe. Meghallva az ajtó halk nyílását, válla fölött hátra pillant, hogy megbizonyosodjon róla, tényleg az utolsó tag érkezett-e meg. Sok más lehetőség ugyan nincs, de ettől kissé biztonságban érzi magát. Taehyungnak feltűnik, hogy a fiatal vokalista tekintete százszor védtelenebbül csillog, mint ahogy általában szokott, s arca minden szegletén a keserűség virít. Tudja, hogy az elmúlt hónapban számára is felhalmozódtak a munkák, ráadásul rózsaszín hajú barátjának hatalmas elvárásai vannak önmagával szemben, miken nem feltétlen lehetséges emberi erőkkel túl jutni, csak ezt ő éppenséggel nem akarja belátni.
- Ez is egy szép nap – böki oda vicceskedve, mire végre valami mosolyféle jelenik meg ajkain. Az étkezőből kiszűrődő gyér fény épp csak annyira jó, hogy ne essen el semmiben, míg eljut a hálókhoz vezető folyosóig, majd össze szedve magának némi kényelmesebb öltözéket, elvonul tusolni.
Arra számít, hogy mire végez, Jimin is aludni tér, azonban a feketeséget ketté hasító szegényes világosság nem erről tanúskodik. Semmi más jele nincs a fiú jelenlétének, légzése is olyan halk, hogy egy légy túl tudná zümmögni.
Taehyung a legapróbb nesz nélkül siklik végig zokniba bújtatott talpaival a hűvös csempén, végig társa meggörnyedt hátát nézve, míg nem mögé ér és arrébb tolva annak lábát, helyet foglal mellé.
- Mesélj hyung, mi nyomaszt? – vigyorodik el szélesen, hátha ez segít a kommunikáció megkezdésében. Ő is szívesebben beszélget egy olyan emberrel, aki legalább vidámnak tűnik és minden erejével azt sugallja felé, hogy segíteni szeretne.
- Jó ember vagy – hümmög a távolba révedve.
- Ez a baj? – hökken meg kissé az idősebb szavait hallva.
- Ne az én nyomorom érdekeljen, mikor majd megszakadsz a sajátodba. Rendben vagyok, tényleg – emeli rá tekintetét, mit komor ábrázata még fájdalmasabbá tesz, mégsem közelíti meg Taehyungét, aki ugyan vigyorog, íriszei elárulják az összes kételyét avatott szemek számára.
Egyik délután fél órás késéssel érkezik táncra, mit társai még el is néznének, tudván a fiú nehéz helyzetéről, azonban az oktató nem szándékozik szemet hunyni egyetlen hiba felett sem, amiből akad bőven Taehyung lépéseit figyelve. Nagyon igyekszik, fáradtsága ellen mégsem tud örökké menekülni, fokozatosan üt ki rajta az alvatlanság. Mozgása akadozó, lépései kuszák, ráadásul a legtöbb fordulást elrontja, majdnem minden ugrásnál ő rugaszkodik el utoljára és egyáltalán nem képes tartani az időkorlátokat. Az óra befejeztével ki is hívja tánctanáruk, hátha változtat bármin is egy komoly elbeszélgetés.
- Taehyung… Én megértem, hogy nehéz, húz a kötelesség minden felől, de neked kell döntened, hogy mit szeretnél csinálni, mert ez így nem állapot. Nézd meg azt a hat srácot ott – mutat a bent pihenő bandára. – Ők a lelküket kiteszik, hogy a Bangtan rendben menjen. Nem mindenki olyan tehetséges más tereken is, mint te, de az nem azt jelenti, hogy mindenbe bele is kell vágnod.
- Tudom hyung – süti le tekintetét, s kezeit maga mögé kulcsolva, idegesen nyomorgatja ujjait.
- Nem elég tudnod. Taehyung, felnőtt vagy már, gondolom megérted, hogy mi a problémám.
- Igen – mondja kényszeredetten, azonban nyomósabb okot annál mégsem talál, hogy manapság nem igazán van passzban órákon, ellenkezni mégsem mer. Tűr, nyel és elfogad. Nem akar csalódást okozni senkinek és ha annak az az ára, hogy még inkább feszít a már így is cérna vékony húrt, nincs mit tenni, tovább húzza.
- Neked akarok jót – lágyul el az idősebb hangja, szavai mégsem teljesen igazak. A csapatnak akar jót, amibe Taehyung vagy bele tartozik, vagy nem. Ez a munkája. Rendszeresen lát lemaradt, elmaradt, túlhajszolt fiatalokat, s nem teheti meg, hogy mindegyiken megessen a szíve, az ugyanis nem az ő hatás köre. Emberből van ő is, ha nem muszáj, nem hívja fel magára a fejesek figyelmét. – Épp ezért mondom, ha a szerdai órára nem éred be a többieket, szólok a vezetőségnek. Nem tudok ennél is kevesebb szerepet adni neked. Közkedvelt vagy, a csapat oszlopos tagja, nem állíthatlak végig hátra.
- Rendben hyung és sajnálom.
- Részemről ennyi. Szedd össze magad, mert ez így nagyon nem jó – méri még utoljára végig a zilált alakot, majd mint aki jól végezte dolgát, magára hagyja a sínylődő fiút. Taehyung túl kimerült, hogy a szavak valódi értelme tovább tudja most tépázni amúgy is megküzdött idegeit. Ha tehetné, nem csinálna semmit, csak feküdne az ágyában, ölelné a takaróját és laptopján filmet nézne, amire talán utoljára fél éve volt lehetősége.
Az idő csak nyúlik, mégsem mozdul. Nem arról van szó, hogy sikerült jobban össze törni őt, mert nem, már megszokta, hogy senki sem elégedett vele. Inkább csak nem tudja mit csináljon. Mivel örökké mégsem ácsoroghat kint, egy mély lélegzetvételt követően, vissza tántorog a terembe, hol barátai rögtön le is rohanják.
- TaeTae, minden rendben? – válik aggódóvá a legidősebb tekintete, s Taehyung előhalászva színészi tehetségét, hatalmas vigyort fest gyűrött arcára. Sírhatnékja van, ki szeretne futni a világból is, de ugye az lehetetlen.
- Persze – vált valamivel bíztatóbb testhelyzetet, s kicsit kiegyenesítve gerincét, a boldogság látszatában jobbra-balra kezd dülöngélni, akár egy energikus kisgyerek.
- Miről beszéltetek? – kérdi a vezető, nem pusztán kötelességből – elvégre neki tudnia kell, ha valami történik. Taehyung szörnyen fáradt agytekervényei mozgásba lendülnek, végig pörgetve minden olyan lehetőséget, amiről ő beszélhet egyáltalán egy tánctanárral. Végül semmi értelmesre nem lelve, a féligazság mellet dönt.
- Csak megjegyezte, hogy ma nem voltam túl jó formába és legközelebb jobban tegyem oda magam.
- Ő is megérthetné. Hyung, nem baj, ha fáradt vagy. Azaz persze, baj, de ne aggódj, mi megvárunk – teszi vállára kezét a maknae.
- Köszönöm srácok – válik némileg igazabbá mosolya, mégis fényévekre van még a valóságtól.
- Na jól van, akkor indulás! Másfél óra múlva interjún van jelenésünk! – csapja össze tenyereit Namjoon, ezzel felhívva magára az össze srác figyelmét.
Az öltözőben teljes a fejetlenség. Bár nehéz napot tudhatnak maguk mögött – minek még közel sincs vége -, a legtöbben majd kicsattannak az erőnléttől, még így három óra tánc után is. Taehyung próbál csatlakozni a fiatalabbak bolondozásába, ezzel minél kevésbé felhívva magára a figyelmet, s látszólag sikerrel is jár.
A napok telnek, az órák nyom nélkül tűnnek tova, Taehyung lába alól kezd kifutni a talaj. Túl sok dolgot fog egyszerre, hogy mindegyiket meg tudja tartani biztonságban. Minél jobban fáj, minél nehezebb, annál többet mosolyog és próbál bohóckodni.
- V-ssi, ma nagyon elemedbe vagy – jegyzi meg Hoseok szórakozottan a fiatalabb bohóckodását figyelve, míg a többieket még sminkelik.
- Nézd, ez egy új app – ugrik mellé, telefonját a másik arcába tolva, ahol igazából esélytelen, hogy bármit is lásson, de ez nem kifejezetten akadályozza semmiben.
- Hyung, figyelj – böki lapockán Jungkook, s mikor hátra fordul, hogy megbizonyosodjon arról, hogy mire kell figyelni, a maknae szája elé tartott mutató ujjára pillant, majd abba az irányba, amerre mutat.
- Oké – bólint egy rakoncátlan mosoly keretében és nyakát behúzva, lábujjhegyen közelebb oson az alvó rapperhez. A kisebbek az évek alatt pontosan megtanulták, hogy Yoongi veszélyes, ha megzavarják drága pihenése közben, s talán pont ez az, ami miatt folyton pesztrálják – csak úgy, mint mindenki mást is. Így tényleg érzik, hogy élnek.
- Hyung, tűz van, ébredj – fog rá két kézzel a szuszogó férfi vállára és olyan erővel kezdi rángatni, hogy kis híján még le is esik az össze tolt székekről, mik most fekhelyéül szolgálnak.
- Jeon – fújja ki a levegőt, vészjóslóan mély hangon, mint egy szitkot, morogva a maknae nevét – Jungkook – kapja el annak pulóvere nyakát, mielőtt még kereket oldhatna, s lerántva magához egy szintbe, az idegességtől szikrákat szóró íriszeit a megrémült srácéba fúrja. Taehyung része még csak azután jött volna, most azonban mégis jobbnak látja, ha hagyja elülni a bajt és kereket oldva, nyugodtan szórakozás után néz. Azaz egy nyugodtabb ember szórakoztatása után…
A baj egyre jobban túlnövi őt, mégis úgy érzi, nem teheti ezt a többiekkel és inkább elhiteti magával, hogy ez így van rendjén, mintsem maga lazítson a nyaka köré feszült kötélen. Végig néz társain és látja a fájdalmukat.
Hogy Jungkook minden nap megküzd az őt ért támadásokkal, mert néha szemet szúróan sok szöveget kap a többiekhez képest, s ez ellen nem restek felemelni hangjukat azok, kiknek mondjuk a kedvence kissé kevesebb sorhoz jutott.
Hogy Jimin élete a diétákon, edzésen és táncon kívül másból nem áll. Meg akar felelni, ki akarja építeni azt az utat, melyen egyszer talán lehetősége lesz elindulni, most mégis az elvárások kereszttüzébe, egyre roppan saját terhe alatt.
Hogy Namjoon, mint leader, felelősséggel tartozik értük, ami rengeteg plusz munkát jelent a már eleve meglévők mellé. Papírok, interjúk, a bajosabb dolgok elsimítása és temérdek olyan, ami a rajongók számára egyáltalán nem látható, mégis az ő érdeküket szolgálja.
Hogy Yoongi sokkal inkább a társaiért tesz mindent, mintsem az ARMY-k szeretete hajtaná. Őt nem kifejezetten érdekli a hírnév, ami miatt vért izzad, csak, hogy ne okozzon csalódást.
Hogy Hoseok ugyan a banda napsugara, reménye, sokszor erőt adója, olykor neki nagyobb lelki támaszra lenne szüksége, mint amit ez a hat megcsonkolt ember adni tudna. Bizony, nem mindig hálás dolog ennyire ismertnek lenni, sőt…
Hogy Jin a betegségével küzdve viseli minden nap a fájdalmakat, amik azért vannak, hogy utána még több bántást kapjon azoktól, akik esetleg nem kedvelik, vagy nem épp előre helyezik azon a bizonyos listán, ahol kedvencei szerepelnek, s emiatt irigyek, vagy csak szimplán nem ő érdekli őket.
Tehát igen, Taehyung nem akar plusz problémát jelenteni nekik, így is van annyi, hogy lassan belefulladnak.
Este felé járva már majdnem mindenki elvonult aludni, mikor Taehyung még csak akkor ér haza, kivéve egy embert. Jimin a konyha megemelt küszöbén ücsörögve mered a semmibe. Meghallva az ajtó halk nyílását, válla fölött hátra pillant, hogy megbizonyosodjon róla, tényleg az utolsó tag érkezett-e meg. Sok más lehetőség ugyan nincs, de ettől kissé biztonságban érzi magát. Taehyungnak feltűnik, hogy a fiatal vokalista tekintete százszor védtelenebbül csillog, mint ahogy általában szokott, s arca minden szegletén a keserűség virít. Tudja, hogy az elmúlt hónapban számára is felhalmozódtak a munkák, ráadásul rózsaszín hajú barátjának hatalmas elvárásai vannak önmagával szemben, miken nem feltétlen lehetséges emberi erőkkel túl jutni, csak ezt ő éppenséggel nem akarja belátni.
- Ez is egy szép nap – böki oda vicceskedve, mire végre valami mosolyféle jelenik meg ajkain. Az étkezőből kiszűrődő gyér fény épp csak annyira jó, hogy ne essen el semmiben, míg eljut a hálókhoz vezető folyosóig, majd össze szedve magának némi kényelmesebb öltözéket, elvonul tusolni.
Arra számít, hogy mire végez, Jimin is aludni tér, azonban a feketeséget ketté hasító szegényes világosság nem erről tanúskodik. Semmi más jele nincs a fiú jelenlétének, légzése is olyan halk, hogy egy légy túl tudná zümmögni.
Taehyung a legapróbb nesz nélkül siklik végig zokniba bújtatott talpaival a hűvös csempén, végig társa meggörnyedt hátát nézve, míg nem mögé ér és arrébb tolva annak lábát, helyet foglal mellé.
- Mesélj hyung, mi nyomaszt? – vigyorodik el szélesen, hátha ez segít a kommunikáció megkezdésében. Ő is szívesebben beszélget egy olyan emberrel, aki legalább vidámnak tűnik és minden erejével azt sugallja felé, hogy segíteni szeretne.
- Jó ember vagy – hümmög a távolba révedve.
- Ez a baj? – hökken meg kissé az idősebb szavait hallva.
- Ne az én nyomorom érdekeljen, mikor majd megszakadsz a sajátodba. Rendben vagyok, tényleg – emeli rá tekintetét, mit komor ábrázata még fájdalmasabbá tesz, mégsem közelíti meg Taehyungét, aki ugyan vigyorog, íriszei elárulják az összes kételyét avatott szemek számára.
- Jimin-ssi, ne mondd ezt. Látszik, hogy nem vagy rendben - erősködik, kissé félve, hogy hamar felkapja a vizet a másik.
- Igen? - kérdez vissza cinikusan. - És te? Te rendben vagy?
- Nem, de-
- Na látod! Tae, nincs kedvem most beszélgetni, ne haragudj, de nem. Törődj magaddal - igyekszik higgadtan közölni, hogy nincs ínyére a fiatalabb közeledése, úgy, hogy lehetőleg ne bántsa meg nagyon.
- Hát, ha nincs kedved, akkor nem beszélgetünk, ülhetünk csendben is.
Jimin egy vállrándítással rendezi le a dolgot, azonban tovább már nem tudja folytatni mélyre szántó gondolatainak taglalását, elvégre a másik jelenléte nagyban befolyásolja mindenben, még ha nem is szól egy szót sem. Kedveli őt, közeli kapcsolatuk van, csak nincs olyan passzban, hogy foglalkozzon vele, ráadásul szörnyen sajnálja is, tudván, hogy milyen a sorsa mostanában.
Taehyung úgy gondolja, hogy a hallgatás jót fog tenni, elvégre, ha nem is mond semmit, Jimin tudja, hogy itt van és bármikor ott a lehetőség, hogy megossza vele szíve fájdalmát. Taehyung tévedett. Jimin makacsabb, mint hitte.
Már jócskán az éjszakában járnak, mikor úgy vélik, hogy ideje lenne elmenni aludni, így mivel nincs is mit tovább húzni, köszönés után mindenki álomra hajtja fejét, egyáltalán nem várva a következő napot. Ekkor még nem tudták, hogy mit is jelent valójában hallgatni.
Taehyung a lelkére veszi Jimin sorsát és úgy határoz, hogy nem hagyja magába roskadni a fiút. Ugyan mindannyiuknak segítségre lenne szüksége, a hyungok nem engednének a kisebbnek, ráadásul Jimin tűnik az egyetlennek, aki nem tud túljutni valamin. Ha nem érzi szavai súlyát, majd azok nélkül érteti meg vele.
- Jimminie hyung~ - érkezik valamelyik irányból a baljós sustorogás, s az idősebbnek nem is kell soká várnia, éppen csak megfordul a vélt irányba, máris hatvan kilóval gazdagodik, minek következtében kis híján előre bukik.
- Ahh, megszakadok - panaszkodik, de azért a fiatalabb lábai alá nyúl, hogy meg tudja tartani őt.
- Nem baj, vigyél fel! - mutat az emeletre vezető lépcsősorra, mire Jimin tekintete elsötétül, amit ha ő látna, egészen biztos önként és dalolva szaladna fel, ahelyett, hogy újabban kedvenc hyungját pesztrálná.
- Álmodj - sziszegi, egy helyben meredve a többiekre, kik látszólag egész jól elbeszélgetnek nélkülük.
- Na, kérlek hyung, nagyon fárasztó napom volt!
- Szerinted nekem nem?! - emeli fel hangját, azonban abban semmi harag nincs, csupán nyomatékosítási szándékkal tette.
- Kérlek~
- Nem!
- Hyung~!
- Nem!
- Engem is? - jelenik meg csillogó szemekkel a maknae és mielőtt még reagálni tudnának, ő már fog Taehyung csípőjére, hogy felmásszon rájuk, amit természetesen még ő maga is lehetetlennek talál, azzal azonban nem számolt, hogy Jimin ennyire ingatagat, ami miatt mind a hárman a földön végzik.
- Baszd meg, Kook - gördül hátára a legidősebb, ütemesen simogatva csípőcsontját, ami megsínylette az előbbi produkciót.
- Jézusom, jól vagytok? - jelenik meg Jin, nyomába a másik hárommal is, hogy felsegítsék a fiatalokat.
- Ahh, köszi hyung - fogadja el Yoongi jobbját a legfiatalabb, ő viszont ezt teljesen máshogy gondolja, s félúton elengedve Jungkook kezét, nevetve nézi, ahogy az vissza esik. - Hé!
A rend kezd vissza állni… legalábbis látszólag. Jimin jut utoljára a fürdőbe, így már a tizenegyet is megüti az óra, mikor lehetősége adódik mosakodni. Jin még a vacsora maradékát takarítja, a többiek mind elvonultak, csendes a dorm, mondhatni kihalt. Jiminnek egész nap kissé melankólikus hangulata volt, minek súlya csak most érződik igazán, mikor lehetősége van kicsit egyedül lenni. Erős és határozott férfinak tartja magát, ám ahogy a meleg víz alá lép, hite megrendül mindenben. Nem akar tovább menni, nem akar semmit már. Tánc? Éneklés? Kit érdekel, úgysincs komoly jövője, egyszer mindenből kiöregedik, aztán majd kihajítják és megint egyedül marad. Nem bírja tovább, bőrét égetik a forró cseppek, szeméből záporozni kezd a könny, hidegre van szüksége, levegőre. Kilépve a kabinból, kinyitja a felső kis ablakot, amin éppen max egy macska férne ki, ráadásul fal felé van helyezve, így senki nem láthat be. Tél lévén a hideg minden alkalmat megragadva szökik be a kicsiny résen, mit Jimin örömmel fogad és tetézve a dolgot, leül az átfagyott csempére. Lábait felhúzva sír, tudván, hogy hangját úgyis elnyomja a zuhanytálcának csapódó víz. A mérnöki pontossággal felépített kártya vára itt szakad a nyakába, minek már nem tud ellent állni. Megállás nélkül zokog, izomból szorítva magához térdeit.
- Bocsi a za- - nyit be Taehyung, tisztában léve a dologgal, hogy valaki épp mosakodik, de mivel őt sosem zavarta, nem is szentel neki nagy figyelmet, míg meg nem látja a falnál kuporgó barátját. Lendületből vágja be maga után az ajtót, hogy rögtön a fiú elé futva guggoljon le. - Hyung - fonja ujjait alkarjára, mire az felpillant rá keze takarásából. Szemei vörösek, teste kihűlt, halvány rózsaszín tincsei nedvesen tapadnak arcára, némi árnyékot vetve gyermeteg vonásába. Taehyung nem tétlenkedik, tudja, hogy ha most nem lép, innen már csak lefelé vezet út, így felállva a srác oldalaira fog és felhúzva magához őt, szorosan átöleli. Derekát és hátát támasztva vonja magához a didergő fiút, minden mást kizárva.
- Ígyh… - hüppögi. - Ígyh the is vhi… vhizes leszel - fúrja orrát a másik nyakhajlatába, minél előbb elbújva attól a személytől, kihez jelenleg is menekül.
- Kit érdekel? - kérdi finoman, fejét az övének döntve. - Semmi nem számít hyung, csak az, hogy helyre jöjj végre. Tudnod kellene, hogy nem vagy egyedül - araszol kislépésekben hátra és leemel egy méretes törülközőt, hogy Jimin hátára teríthesse.
Az este, mikor mindkét fiatalban megindult valami a másik és az élethez való hozzáállás iránt is. Pimaszkodásuk egymással, s másokkal szemben kezdett kiéleződni és már nem csupán színjátékuk részét képezte, komolyan élvezték a többiek szívatását. Ez persze nem jelentette azt, hogy minden rendben és gondok is megoldódtak. Jimin lelke ugyan szabadabb lett, Taehyung nyomott hangulata időről időre felütötte a fejét. Tanácsot azt nagyon tudtak osztogatni egymásnak, megfogadni a sajátjukat azonban eszük ágában nem volt.
- Nem hagyhatod abba, érted? - fog két kezével a magasabb vállára. - Elkezdted, bele vágtál és ha ez azt jelenti, hogy levegőt sincs időd venni, akkor bizony nem fogsz! - oktatja a fiatalabbat, holott még maga sem biztos benne, hogy jó e, amit tesz.
- De hyung~ - nyavalyog, értelmes érvet azonban nem tud felhozni tiltakozása mellett.
- Nincs de és főleg nincs hyung! Hyung most szépen megfog téged és betuszkol a kocsiba, majd este megvár, de ha megint rossz kedvvel térsz haza, nem kapsz vacsorát! - fenyegeti játékosan, remélve, hogy ez a másikat is felderíti kicsit.
- Gonosz vagy~ Majd Jin hyung ad, de én is tudok csinálni.
- Vagy meg is próbálhatod élvezni az utat, amit te választottál…
- Ahh~ - toporzékol, mit megunva az idősebb, kinyitja a jármű ajtaját és nem kímélve társát, egyszerűen csak belöki azon.
Ha a levegő megtagadás még menne is, a táncban akkor sem fejlődött olyan ütemben, mint ahogyan azt elvárta az oktató. Fél a vezetőségtől, fél, hogy kirúgják és fél, hogy csalódást okoz. Ez ösztönzi minden nap, mégsem sikerül neki.
- V-ssi, nem jössz? - áll félig mögé Hoseok, a tükörből belenézve Taehyung ködös tekintetébe. A fiú erőteljesen zihál, csatakos tincseit percenként száműzi hátra, azok mégsem engedelmesednek, ráadásul minden végtagja fáj a megfeszített igyekezettől. Lábai remegnek, feje nehéz, ám ő akkor is küzd.
- Nem, menj csak, majd otthon találkozunk - hadarja el a helyzetet és mikor a másik távozik, újra indítja a zenét, mire az elmúlt három órában gyakoroltak.
Az egyik sorozatba, amiben részt vesz, pont ma fejeződött be a vele való forgatás, így ha nincs hiba, már nem is kell vissza mennie oda, ami plusz órákat jelentenek neki “szabadidejét” illetően. Talán élete legnehezebb korszakát éli, mégsem cserélné le semmire, hisz tudja, a jó dolgokért meg kell küzdeni.
- Ha nem erőltetnéd ennyire, még menne is - szólal meg valaki váratlan, mire jó fél métert arrébb ugrik ijedtében.
- Jézusom hyung, a frászt hoztad rám - fordul a rózsaszín hajú felé, tenyereit szorosan szívére tapasztva.
- Bocs, azt hittem tudod, hogy itt vagyok - mosolyog győzedelmesen, pontosan tudva, hogy a fiatalabb nem vette észre jelenlétét az elmúlt fél órában.
- Miért nem mentél még haza? - kérdezi, amint kissé csillapodik pulzusa.
- Tán zavarok? - vonja fel szemöldökét, s felállva a földről, Taehyunghoz sétál.
- Nem, csak azt hittem pihenni akarsz…
- Táncolni kevésbé fárasztó, mint a szerencsétlenkedésedet nézni.
- Kösz hyung, ez igazán kedves - tettet sértettséget, min a másik szó szerint el kezd nevetni, mit már ő sem bír megállni mosolygás nélkül.
- Na gyerünk, indítsd a zenét, mutatom, hogy kell!
Ezek után Taehyung mérföldekkel közelebb került a “megfelelő” jelző megszerzéséhez, ami Jiminnel való egyre több edzésnek köszönhető. Az idősebb srác amúgy is rengeteget gyakorol, s mivel a másiknak is kicsivel több ideje akadt, úgy döntött, egy ideig felhagy a színészkedéssel, minden erejét a banda javulásába fekteti. Ugyan még van egy dráma, melybe szerepel, de hamarosan annak is a végéhez érnek, így nincs oka aggodalomra. A közérzete javul és a két fiatal fokozatosan közelebb kerülnek egymáshoz. Lehet a felgyülemlett óraszámú együtt való dolgozásnak köszönhetően, netán a mostanság felfokozott egymásnak szentelt figyelem miatt, vagy csak mert olyan jól megértik a másikat. Valójában ők sem tudják, egyszerűen csak megtörtént.
Taehyungnak kezd feltűnni, hogy Jimin távolságtartóbban áll hozzá a napokban. Az elején egyáltalán nem érti, hogy miért menekül előle az idősebb, mikor eddig amennyit csak lehetett, együtt voltak. Most viszont ha oda megy, lesütött szemekkel elnézést kér és valami idétlen mentséggel előhozakodva, elsomfordál a közeléből. Taehyungot bántja a dolog, s már egyáltalán nem is keresi társaságát, mikor rájön egy esetleges baj forrására, ami elsőnek őrültségnek tűnik - de még másodjára is -, ha nem akarja elveszíteni Jimin barátságát, kénytelen megbizonyosodni efelől. Mivel számára sem közömbös a másik, neki is komoly próbát fog jelenteni, ám bár ha nem tesz semmit, minden odalehet.
- Hyung~ - szalad oda a megszokott hanglejtéssel, de Jimin már előre feltartja a kezét, amolyan jelzés célzattal.
- Ne most Tae, nem érek rá - réved a tükörbeli saját tekintetébe. A többiek már öltöznek, s tudják jól, hogy ők ketten mindig maradnak még, így nem is zavarják a srácokat mielőtt elmennének.
- Két perc - mereszt kiskutya szemeket.
- Mínuszba
- Hyung, kérlek
- Nem! - csattan fel haragosan, de még mindig nem néz Taehyungra. A fiatalabban kezd túlfeszülni a szál, s rájön, így nem fog semmire menni, Jimin túl makacs, hogy esélyt adjon.
- De! - vágja rá ellenmondást nem tűrő hangon és megragadva az alacsonyabbat, háttal a tükör falnak löki. Két kezével megtámaszkodik körülötte és egészen közel hajolva hozzá, kiad mindent, ami szívét nyomja. - Hyung, mit tettem, amiért már nem érdekellek? Én esküszöm, mindent megcsinálok, és bár van időm lélegezni, ha ezen múlik, nem teszem többé! Az nem mentség, hogy már tudok egyedül is gyakorolni, ha egyszer nélküled nem olyan! Én lépek feléd, te meg lépsz el tőlem.
- Tae - rebegi, teljesen kipirosodott arccal és zavara egyre növekszik, ahogy megérzi a srác ingerültsége miatt egyenetlenné vált szuszogását az arcába csapódni. Édes illata szinte megrészegíti és retteg, ha kiderül a titka, többé már alkalma sem lesz közel kerülni hozzá. Nem így tervezte, egyáltalán nem állt szándékában megbántani Taehyungot, azonban Jimin nem az ésszerű gondolkodásról híres.
- Mond ki - suttogja, s ajkaikat csupán centiméterek választják el. A fiatalabb képes itt és most minden gátlását levetkőzni, ha azt Jimin is hagyja, ám ha nem válik be, akkor sem adja fel, hogy olvadásnak indítsa, társa jéggé fagyott szívét.
- Nem - leheli erőtlenül.
- Miért?
- Mert félek, ha kimondom igaz lesz.
- És nem szeretnéd?
- De, túlságosan. Pont ezért nem megy. Nem bírnám elviselni, ha- - és Taehyungnak itt telt be a pohár, száját erőszakosan tapasztja az alacsonyabb puha párnáira, ki úgy kap utána, mint szomjazó a sivatagban.
Csókjuk se nem finom, se nem érzéki, mégis minden érzelem és szenvedély benne van, amire mindkettőjüknek már nagyon szükségük volt. Tudták mire vállalkoztak és mivel már évek óta ismerik egymást, a kezdeti zavartság is kimarad kapcsolatukból. Legalábbis a fiatalabb részéről.
Csodák bizony léteznek és ha nem is olyan formában, mint várnánk, mindenképp fellelhetőek, csak nyitott szemmel kell járni. Az a szabad 48 óra is annak számít, amit a hét fiú kapott és amiből egy semmiképp sem élvezhette ki a hazautazás nyújtotta kellemességét, elvégre attól, hogy a kiadó zöld utat adott, neki még volt munkája.
- És nem tudsz nekik szólni, vagy bármi? - próbálkozik meggyőzni őt, noha tudja, a lehetetlenre vállalkozik.
- Szerinted csak miattam leállnak majd a forgatással? Ne aggódj, ez még nem a világ vége - simítja tenyerét a kanapé sötétjébe burkolózott mellette ülő szerelme állára és hüvelykujjával finoman simogatni kezdi arcát. - Jin hyung készített egy csomó ételt, a telefont tudom kezelni és esténként beszélhetünk. Minden rendben lesz. Állandóan együtt vagyunk, két napot játszva kibírunk - győzködi arról, amibe még maga sem biztos.
- Nem akarlak egyedül hagyni - helyezi bal kezét Taehyung combjára, a televízió adta fényben párját figyelvén.
- Szerintem ha lesz időm itthon lenni, csak aludni fogok, így nem gond. Menj nyugodtan haza, érezd jól magad és ne felejts el rengeteg fotót küldeni - veszi viccesre a figurát és hangja elváltoztatásával igyekszik oldani a feszültséget. Ugyan nagyon fáj neki, hogy újra magányba kell lenni, tudja, hogy Jimin itt van neki és bárhol járjon, ő már nincs egyedül.
- Jó, majd elárasztalak tájképekkel - íveli fel szája szélét, számítva Taehyung kiakadására, ami természetesen nem marad el.
- Mi az, hogy tájképet?! És én azzal mégis mit csináljak?! - puffog, kissé elhúzódva a másiktól.
- Miért, az enyémekkel mit csinálnál?
- Ha te azt tudnád… - vigyorogja telibe, mire Jimin szeme előtt felsejlenek a legperverzebb részletek.
- Bolond - bokszol játékosan vállába és kimászva mellőle, megindul készülődni.
- Kookie~ - vetemedik Taehyung is némi mozgásra, hogy még utoljára megölelgethesse a maknaét.
- Hyung? - jelenik meg az említett a küszöbön, kezében egy összehajtásra váró pólóval.
- Hát te is elhagysz? - töröl le drámaian egy meg sem fogant könnycseppet.
- Miért, elcsomagoljalak? - ereszt meg egy férfias mosolyt, s Taehyung kénytelen belátni, ő már nem az az aranyos kisgyerek, aki több mint három éve volt.
- Légyszi - pislog nagyokat, kitekergetve magát bájologva.
- Khm - jön a hang valahonnan a magas maknae mögül.
- Ejj, Kook, miért akarsz mindenáron elrángatni, mikor veled ellentétben én dolgozom, míg te lazsálsz! - vált rögtön komollyá, mit Jungkook egyáltalán nem tud hova tenni, így csak döbbenten áll és mered hyungjára. - Bocs kölyök - borzolja össze haját elhaladva mellette és Jimin csípőjére fogva, behátráltatja a jelenleg üres szobájába, hogy ott az ágyra nyomva fölé kerekedhessen és búcsú csókot lophasson tőle. Nyelveik érzéki tánca nem tart soká, ugyanis az idősebb megragadva Taehyung vállait maga mellé löki.
- Mennem kell - mondja bánatosan, s bár Taehyung legszívesebben rávetné magát, hogy ne hagyja itt, egy hamis mosolyt varázsolva arcára, bíztatja párját a távozásra.
Ahogy kiürül a dorm, úgy távozik szívéből minden jó érzés is. Nem bírja, nem akarja és nem is tudja elviselni. Jimin szobájába botorkálva halász ki foteléből egy pulcsit, mi még hordozza a fiú édeskés, mégis markáns illatát, majd azzal vánszorog vissza ágyába, hogy a vacsorát és minden egyéb dolgát elmulasztva, álomba merülhessen, egy olyan világot keresve, ahol szerelme mellette van.
Taehyung sosem hitte volna, hogy valakit képes lesz így szeretni, főleg nem úgy, hogy az a valaki végig előtte volt, csak ő nem vette észre annak értékét. Eddig is kedvelte Jimint, hisz egy nagyon lelkiismeretes, okos és tehetséges srác, aki olykor önző, beképzelt és igen bunkó, ennek ellenére mégis imádnivaló. Igen, Taehyung nem tudja más szóval illetni, főleg nem jelenlegi rózsaszínben pompázó üstökével. Izmos karjai, lábai és hasa adnak némi férfiasságot, ám gyermeteg arca ezt mind elveszi, amihez csatlakoznak olykor elég furcsa színekkel megáldott tincsei.
Az ébresztő idegesítő vernyogására kelve már fordulna oda, hogy telefonját kitapogatva száműzhesse ezt a hangot valami szebb helyre, azonban valamin fenn akadva, egyáltalán nem találja a készüléket. Fáradtan nyitogatva pilláit csak egy hatalmas kupacot vél felfedezni maga mellett, ami pontosan úgy néz ki, mint a takarója.
Tehát ezért fáztam ennyire - gondolja magába és megszerezve a készüléket, gyorsan kinyomja, mielőtt a másik felkelne. Egy puszit hintve anyagba burkolt fejére, csak mered rá pár röpke percig, majd elkezd nagyon halkan készülődni.
- Tae - nyöszörög a kupac, az ágy tényleges tulajdonosát keresve.
- Mondjad - siet oda és leguggolva mellé, tenyerét Jimin arcára simítja.
- Mit csinálsz? - pislog nagyokat, s mély barna íriszeit Taehyungra emeli.
- Öltözök.
- Mi? Miért?
- Mennem kell, már lent várnak. Pihenj…
- Jesszus! - ül fel hirtelen, mitől a fiatalabb hátra tántorodik. - Miért nem keltettél fel?!
- Mert miért tettem volna? - kérdi megértően.
- Várj meg, 5 perc! - pattan ki a puha fekhelyről és rohan át saját szobájába, hogy az ígért időkorlát megháromoszorozása után indulásra készen álljon a bejárati ajtóban.
- Mi a terv? - tekint le csodálkozva, míg cipőjét igazgatja magára.
- Hogy hogy mi? Megyünk forgatásra, nem?
- Megyünk? Neked nem otthon kéne lenned?
- Nem.
- Miért?
- Csak.
- Áh, értem - kuncog fel. Van, ami sosem változik.
- Ne akadékoskodj már annyit, hanem indulj meg - rántja ki az ajtót és kezdi el tolni a másikat.
A másfél órás kocsi utat Taehyung Jimin vállán aludta végig, mit az idősebb egyáltalán nem bánt. Telefonjába mélyedve hallgatta zenéit, míg meg nem érkeztek, hol felébresztve társát, bevonszolta az ott sorakozó lakókocsi féle járművek egyikébe. Míg a sminket rakták rá, végig mellette ült és szórakoztatta, ugyanis ha rájön, beszélni azt nagyon tud. Akár a semmiről is csacsog órákat, mit a még félig alvó Taehyung nagyra értékelt.
Mivel ma szabadtéren folyik a forgatás, Jimin a távolból figyeli szerelme alakítását és minden szünetben rögtön nyújtja neki az innivalót, s még megmasszírozni is hajlandó.
- Valld be, megcsaltál és ezért vagy ilyen kedves - kötekedik a fiatalabb, párja szokatlan viselkedése miatt.
- Nem tudtam, hogy te azt szereted, ha keményen bánnak veled! - csattan a tockos rajta, mire többen is irányukba fordulnak, ám nem kifejezetten foglalkozva a dologgal, vissza térnek eredeti munkájukhoz.
- Szeretem a kemény-
- Fogd be! - válik a második tulajdonosává is, mitől már teljesen kivörösödött a tarkója, ez azonban mégsem tántorítja el a továbbiaktól.
- Valld be, hogy él-
- Taehyung, kuss! - érkezik is a harmadik, min a fiatalabb csak nevetni tud, s széke mögött álló kedvesére feltekintve szélesen elmosolyodik, majd rákacsint.
A nap további részét is hasonló légkör jellemzi, Jimin mégis élvezi, hogy bár láthatja a keményen dolgozó, komoly oldalát is párjának, vele képes elengednie magát és játékossá válik.
Estére szörnyen kimerül a színész fiú, így egy gyors tusolás és vacsorázás után, ágyán háttal elterülve figyeli a plafont, s közben hasán dobolva ujjaival várja, hogy Jimin is végezzen szokásos esti köreivel.
- Figyelj - telepedik mellé, oldalasan Taehyunghoz fordulva. - Tudom, hogy most egész jó a helyzet és nem is szándékozom elrontani, de nem ígérhetem meg, hogy örökre veled tudok lenni.
- Ez most honnan jött, hyung? - néz rá ártatlanul a fiatalabb.
- Ha ez kitudódik a bandában, nem valószínű, hogy tovább tudjuk folytatni, de ha mégis, nagyon hosszú út áll még előttünk, rengeteg akadállyal. Bármikor szakíthatunk…
- Ez igaz, de sohasem ma.
- Vedd komolyan! - parancsol rá, mert számára igen zavaró, hogy Taehyung mindig elviccel mindent.
- Sosem vettem még ennyire semmit komolyan - támaszkodik fel alkarjára és hogy párja tényleg elhiggye szavait, legelszántabb tekintetét elővéve töretlen állja a másik pillantásait. - Ne aggódj a holnap miatt. Ma ma van - hajol oda hozzá és bár csak egy apró puszinak indul a dolog, hamar átcsap szenvedélyes csókká.
Nyelve követelőzően tör utat az idősebb szájába és míg odabent feltérképez mindent, keze kertelés nélkül csúszik Jimin ölébe, hogy azon végig simítva egy nem várt nyögést csikarjon ki belőle.
- Azt hittem fáradt vagy - távolodik el kissé, hogy szóhoz tudjon jutni.
- Van amihez sosem lehet elég fáradtnak lenni - tapasztja be ajkait, s kezeivel folyamatosan munkálkodva éleszti fel párja nemességét.
Jimin sem tétlenkedik soká, még inkább oldalra fordulva helyezi tenyerét a másik hasára, hogy honnan lefelé kúszva a nadrágjába hatoljon. Habozás nélkül kulcsolja ujjait Taehyung merevedésére és kicsit sem finomkodva kezd egy viszonylag gyors tempóba, mit a fiatalabb nem tud sokáig megállni szó nélkül. Mondana valamit, de Jimin jobbnak látja, ha most az egyszer inkább elnyomja benne, hisz bármi is az, vagy nem ide illő, vagy valami bunkóság, amire most nincs szüksége.
Taehyung közel érzi vesztét, így mielőtt idő előtt elsülhetne, Jimin csípőjére markol és magára húzza, mitől az kénytelen elengedni férfiasságát, azonban ő nem tervezi itt abba hagyni, fenekét ágyékára helyezve mozog, tovább hergelve vele a fiatalabbat. Csókjuk éppen csak annyi időre szakad meg, míg Taehyungnak sikerül párjáról lehámozni a pólót és egy gyors pillantást vetve az kidolgozott felsőtestben, újra elmerül szájába, keze pedig vissza kerül a fiú csípőjére, hogy megemelve magát, még erősebben nyomhassa ölére őt, hevesebb tempót diktálva. Egymás szájába eresztve nyögéseiket hajszolják társukat a gyönyörbe, de valahogy egyiküket sem vonzza az ötlet, hogy így menjenek el, minek elsőre Jimin ad hangod egy hangosabb morranással.
Taehyung véve a célzást, oldalra fordul és maga alá gyűri az alacsony srácot. Ajkai először szája szélét találják meg, majd fokozatosan lejjebb haladva, végig siklik állkapocs vonalán, nyakán, torkán, egészen kulcscsontjáig. Bármennyire is szeretne nyomot hagyni, nem így és nem most szeretnének lebukni. Sőt, egyáltalán nem szeretnének lebukni. Ugyan még nem tudják, hogy hogyan álljanak ezzel a banda elé, de ennél rosszabb aligha akadhatna. Így hát türtőztetve magát hint puha csókokat a fiú hófehér bőrére, ezzel elérve, hogy ő hajába markolva még többet követeljen belőle. Örömmel teljesíti ki nem mondott kérését és nyelvét is bevetve a játékba halad lefelé, szándékosan elidőzve az érzékenyebb részeken.
Alsójához érve Jimin felnyomja a csípőjét, Taehyung viszont még nem élvezte ki eléggé a helyzet adottságait, így csak egy erősebb puszit nyomva kidudorodó hímtagjára, átkúszik belső combjára. Jimin nyöszörögve panaszkodik, tudva - és mosolyából érezve - jól, hogy párja szándékosan csinálja, ráadásul élvezi is, hogy kínozhatja. Bármennyire is igyekszik nem megadni az örömöt, hogy szenvedni lássa, nem tudja megtenni.
- Kérlek - nyöszörög, s ujjai minduntalan a fiatalabb tincseit tépik.
- Mi a varázs szó? - tekint fel pajkosan.
- Tae~
- Nem - neveti el magát.
- Könyörgöm
- Sose kértem, hogy könyörögj.
- De most mégis teszem, tehát na - lök egyet csípőjével, már komolyan idegei szélén táncolva. - Megérdemlem - próbálkozik tovább.
- Igen és miért? - szélesedik a fiatalabb vigyora.
- Mert ma veled mentem.
- Ohh, tehát csak ezért csináltad - tettet meglepettséget. - Szóval a kurvádnak tartasz, hyung…
- Baszki már Taehyung, csináld! - adja fel és rivall a másikra, kinek szórakozottsága még ettől is csak nő.
Nem húzva tovább Jimin agyát szabadítja meg boxerétől és kényelmesen elhelyezkedve lábai közé, ujjait a kő kemény nemességére kulcsolja, hogy felfelé tartva azt, leküldhesse torkán, míg csak bírja. Egy ideig bent tartja, majd teljesen kiengedve nyalja végig tövétől felfelé, hogy újra engedje elmerülni. Jimin keze lecsúszik, s erővel a paplanba markolva csuklik hátra feje, ahogy az élvezet hangjai betöltik a kis szobát. Taehyung a fiú makkját szopogatja és szívogatja, míg keze ütemesen dolgozik rajta, hogy aztán fejével is beszállva a tempóba okozzon minél nagyobb örömöt. Az idősebb hasa feszülni kezd, mellkasa szaporán emelkedik, így jobbnak látja most abba hagyni, mielőtt késő lenne.
Ahogy eltávolodik, elégedetlen morranás üti meg a fülét, de nem szentel neki túl sok figyelmet, inkább maga is megszabadul ruháitól, hogy már ne kelljen ezzel is pluszba vacakolni.
- Nem foglak megcsókolni, mert most… tehát nem, de kérlek próbálj meg lazulni - hajol nyakára és mutató ujját benyálazva Jimin bejáratához helyezi. Ahogy fogai finoman súrolják a vékony bőrt, ujjai benyomul, a fiú háta pedig megfeszül. Nincs még hozzá szokva az érzéshez, nem is szereti ilyenkor, de számára mindent megér, hogy később kevésbé fájdalmasan érezhesse magába szerelmét.
Taehyung végig vigasztalni próbálja gyengéd csókjaival, miket nyakán és füle környékén hagy, míg nem három ujjával tud komolyabb kellemetlenség nélkül mozogni benne. Vissza helyezkedve Jimin combjai közé, egyik kezét dereka alá vezeti, hogy feljebb tudja húzni, másikkal pedig saját férfiasságának csúcsára ken nyálat, ugyanis még nem volt alkalmuk beszerezni semmit az aktusokhoz, így jobb ötlet nem lévén, maradt ez.
Magára fogva illeszkedik oda, hogy a lehető leglassabban és óvatosabban tudjon elmerülni a szűk nedvességben, ezzel egy fájdalmas nyüszítést kiváltva párjából. Szomorúan figyeli sínylődését, várva, hogy mikor múlik már fájdalma, s mikor már elég mélyen van, hogy ne kelljen fognia, előrébb támaszkodik és majdhogynem teljes súlyával ráereszkedve szorosan magához öleli.
- Kérlek ne sírj - csókol le néhány kiszökött könnycseppet. - Ha nem bírod, szólj és abba hagyom.
- Jól vagyok - ereszt meg egy halvány mosolyt, ami közel sem meggyőző, ám ha az a vágya, hogy folytassák, Taehyung nem mond ellent.
Percek telnek el, mire Jimin megszokja a feszítő érzést, s a fiatalabb mozogni kezd benne. Félti párját és nem szeretné elvenni tőle a kedvét, de nem tud mit tenni ellene, csak türelmesen vár, ha arra van szükség. Ugyan az ő idegei sincsenek acélból, sosem tudna szándékosan ártani a másiknak.
A kezdeti lassú tempót hamarosan egyre gyorsabb és erősebb váltja fel, s Taehyung végig helyezkedik amerre csak tud, míg meg nem hallja Jimin elhaló sikolyát. Tudván, hogy megvan a keresett pont, már céltudatosan mozog szikár, izmos testében. Hogy fokozni tudja ezt, kénytelen feltámaszkodni, ám ennek is megvan a maga előnye. Tökéletesen láthatja a rózsaszín hajú srác élvezettől ködös tekintetét, ahogy ajkai néha néha megrebbennek, s lélegzet elállítóan szép arcát.
Izmai megfeszülnek, ujjai kényszeredetten mélyednek a párnába, s száját beharapva gyorsít a végsőkig. Melege van, világos barna tincsei rakoncátlanul hullanak szemébe, mit hiába lök hátra, nem akarnak ott maradni, s amint Jimin egy hatalmas nyögéssel kettejük közé élvez, két lökésnél ő sem bírja tovább, gyorsan kihúzódva a fiúból, annak hasfalára engedi saját tartalmát is.
- Jiminnie - nyel egy nagyot és remegő karjait még némi bírásra kérve néz hatalmas mosollyal alatta fekvő párjára.
- Nem - vágja rá hasonló ábrázattal, mint a fiatalabb.
- Mit nem? - hökken meg kissé.
- Semmit se nem. Most pedig tűnés. Zuhanyzunk, aztán alvás - paskolja meg oldalát, hogy másszon le, de ő csak elengedve magát, mellé huppan.
- Nem akarok! Olyan fáradt vagyok~
- Na, ezt most felejtsd el! Nem hiszek neked, tehát gyerünk! - lök rajta egyet, minek következtében majdnem legurul, de szerencsére még időben meg tud kapaszkodni. - Ja, és ezt takarítsd le előtte! - mutat hasára egy önelégült vigyorral.
A két fiatal másnap hasonlóan telt, azt leszámítva, hogy Jimin egyáltalán nem élvezte a rázkódó kocsi utat és a forgatás alatt is inkább állva figyelte párja művészi készsége bemutatását, mintsem ülve.
Az este sem különbözött sokban, kivéve, hogy ezúttal nem jutottak el a szobáig. A nappali kanapéja mellett találtak egymásra, s az aktus után épp csak annyi lélekenergiája maradt Taehyungnak, hogy letakarítsa párját és magukra terítsen egy plédet.
Reggel a banda két egymásba gabalyodott tagot vél felfedezni a hideg parkettán, ami egyeseknek nagyobb döbbenet, mintsem, hogy kikről van szó.
- Az igen - hűl el Yoongi, ahogy megpillantja a békésen alvó fiúkat.
- Halkabban - suttog Jin, mindenkit csendre intve, nehogy felkeltse őket.
- Úgy hiszem lesz itt miről beszélni… - méri végig a párost Namjoon is, majd tovább ered dolgát végezni.
- Titeket meg sem lep?! - kérdi Suga, s hangja már már egészen magas oktávokat üt meg.
- Eléggé sejthető volt - von vállat a legidősebb. - Szerintem amúgy is aranyosak~
- Na, így már mi is felvállalhatjuk a kapcsolatunkat Kookie - karol a maknae nyakába Hoseok.
- Miért pont velem?! - dobja le az idegen végtagot és, hogy még véletlen se ismétlődhessen meg a dolog, jó két métert arrébb araszol.
- Olyan kegyetlen vagy… - duzzog a rapper, s inkább feladva a továbbiakat, el csoszog a szobájába.
- Yoongi kérlek, vidd ki Jungkook-ssit, ő még túl kicsi ehhez - aggodalmaskodik Jin, mire két ingerült tekintet a válasz.
- Szerintem én is! - int az előbb felkért segítő, s jobbnak látván a menekvést, elslisszol a többiek után.
- Hyung, attól, hogy én vagyok a legfiatalabb, még nem vagyok kicsi!
- Dehogynem. Te vagy a mi kicsi Kookie babánk - lép a maknaehoz és kinyújtva karját átöleli, de az nem engedi magát.
- Mától nem ölelgethetsz, mert ez… - mutogat hevesen gesztikulálva hol hyungjára, hol a földön ébredező párosra. - Bizarr! - tér inkább ő is nyugodtabb részekre, mielőtt olyan dolgot látna, vagy hallana, amihez még ő is kicsinek gondolja magát.
- Basszus… - nyöszörög Tae, s a már nyitott szemmel figyelő Jiminre nézve, egyszerre nevetik el magukat a kínos szituáción.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése