Yeonjun álmosan figyeli a terem sarkából, ahogy Taehyun egy bő világos pólóban és egy egyszerű fekete melegítőnadrágban gyakorolja sorra a koreográfiákat, végig olyan széles mosollyal az arcán, mintha rajta kívül lenne más, értékesebb közönsége is. Bár még szörnyen korainak találja az időt mindehhez, ez a látvány számára bőven megéri, hogy ne alvással múlassa az időt.
Mindig is irigyelte a fiatalabb állandó kitörő energiáját és végtelen könnyedségét, amik őszinte csodálatot váltottak ki nála és mindez képes volt minden alkalommal hajnali kelésre bírni őt.
Mindkét lábát felhúzva öleli át térdeit, tudta nélküli halovány mosollyal nézve Taehyunt a tükrön keresztül, ki észrevéve a szelíd görbületet egy pillanatra megállva fonja össze tekintetét társáéval, hogy aztán még nagyobb örömmel folytassa a gyakorlást.
Bár Yeonjun nem tudja, a fiú kizárólag miatta jár hajnalban a táncterembe, úgy érezvén, hogy olyankor csak övék, kettejüké ez az idő.
Taehyun gumitalpú cipőjének éles nyikorgása kitölti az apró szüneteket a zenében, s a csend, mint olyan, eleve elképzelhetetlen mellette. A számok különleges hangulatot teremtenek Yeonjun szívében, a szerelem mámorító gondolatát mégis igyekszik minél messzebb hessegetni magától, attól félve, ha utat enged neki, nem lesz képes tovább ott tétlen ülni. Bár nagyon nehéz és fájdalmas állandó csatában állnia a vágyaival, ezekért a különleges reggelekért akkor is megéri szenvedni.
A fiú bőszen szuszogva sétál a lejátszóhoz, hogy új számot keressen, majd azt elindítva kicsit lejjebb veszi a hangerőt, csatakos szőke tincseit megigazítja, s folytatja a táncolást, ezúttal már énekelve is mellé. Bár több hang jön ki hamisan, mintsem tisztán és a szöveget sem tudja mindenhol, mindez csöppet sem zavarja, hiszen az idősebb arca rendre elárulja, mennyire szereti, mikor énekel.
Hiába az idő múlása, Taehyunban nem merül az elem, míg Yeonjunt már csak a mozgás látványa is percről percre fáradtabbá teszi, de példa még nem volt rá, hogy akár csak elbóbiskolt volna bármelyik alkalommal. Ahhoz túl értékes minden másodperc…
A fiú egy mozdulatsort megszakítva áll meg hirtelen a szám közepénél, majd hátrafordulva egy széles vigyor kíséretében lassan elindul az őt immár sokkal élénkebb érdeklődéssel figyelő idősebb irányába. Oda érve hozzá, letérdel a lábai elé és két tenyerét megtámasztva a földön, olyan közel hajol az arcához, hogy szinte már összeér az orruk.
Yeonjun visszafojtott lélegzettel várja, hogy mégis mire készül a másik, ám megszaporodott pulzusszáma miatt a szervezete több oxigént kíván, így hát nem bírja sokáig, kénytelen levegőt venni, ami egyenlő azzal, hogy beengedi Taehyun úgy szeretett és mámorító természetes illatát. Lehelete az arcának csapódik, bőszen emelkedő mellkasa minduntalan a lábainak ütközik, miközben csokibarna íriszei öntudatának szilárd falait ostromolják.
A fiatalabb nagyot nyel és elkomolyodik, mint aki valami nagyon lényegeset szeretne a másik tudtára adni, mielőtt megszólal;
- Szeretem, mikor mosolyogsz, hyung - ejti ki halkan, de határozottan, ebbe az egyetlen mondatba számtalan más értelmet sűrítve, mint amit valójában mondott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése