- Annnnnyira unalmasak vagytok - sóhajt fel egy újabb kör után Dae, miből természetesen megint ő került ki nyertesen. Nem válaszolunk. Én azért, mert örök második vagyok, Yongguk meg, mert szándékosan köt ki minden alkalommal az utolsó helyen, mint engedékeny hyung. - A következő vesztessel kitalálósat játszunk - emeli fel a fejét ölemből és az asztalra helyezett nasis tálba markolva, egy jelentős adagot a szájába töm.
- Ugye, tudod, hogy már csak illatról is felismerlek titeket? - kérdezek rá a biztonság kedvéért, de csak egy vállrándítást intéz rá.
- Ha valamit szeretnél, nem kell hozzá játszani. Ha Jaenak nincs is most kedve, én itt vagyok - közli másik oldalamról Yongguk. Nem mondanám, hogy nincs kedvem, de mivel ma még eszembe sem jutott, így hirtelen még felejtős. Fáradt vagyok…
- De így sokkal izgalmasabb!
- Ja, mert mindig én veszítek - morgom komoran, mert ha tét van, akkor végképp hátul helyezkedem a ranglistán, sajnos, minden téren.
- Igyekezz jobban - ölt rám nyelvet és elindítva egy új menetet, lustán belekezd a következő fordulóba.
Minden erőmet, tudásomat és tehetségemet beleadva küzdök, hogy legalább egy kevés esélyem legyen, azonban hiába előzzük le Daet pontban, a végére akár a kétszeresét visszahozza, csak hogy bizonyítson.
Szeretem az ilyen lazsálós délutánokat, de én tegnap hajnalig dolgoztam, ezért azt reméltem, hogy legalább akad pár órám pihenni velük a hétvégén, ha már az egész hetem ilyen sűrű volt. Még a múltkorit sem hevertem ki…
- Ezt már nem hozod fel - nevetek a pálya vége láttán.
- Csak figyelj - veszi elő tartalék kártyáit, de hyung ellen már esélye sincs nyerni, én meg most a szokottnál is jobban megelégszem a második hellyel, csak ne veszítsek.
- Figyelek - vigyorgok kárörvendően, tekintetemmel a televízió két megmaradt térfele közt cikázva. Oldalt nyelvemet kidugva összpontosítok, hevesen nyomkodva és erősen szorítva a kontrollert, min már csúszik a tenyerem. - Igen! - ugrok fel hirtelen, átérve a célon, és táncolni kezdek Daehyun előtt, ugyanis neki már mindegy, minden téren vesztette a kört. - Így jársz, ha elbízod magad!
- Nem lehetne még egy kört? - cikázik tekintete kettőnk közt, de mivel mindketten nemlegesen szavazunk, megadóan hátradől.
- A te ötleted volt - emlékezteti Yongguk.
- Hozom a kendőket - szaladok át a hálóba, hogy az ágy melletti kis szekrényből előszedjek kettőt és már azokkal visszaérkezve huppanjak újfent a kanapéra. - Hyung, mutass valamit - vigyorodom el fölényemen. Ritkán van lehetőségem erre, ezért minden alkalmat ki kell használnom.
- Mit akartok? - áll fel egy nagy sóhajtást követően, s kezeit csípőre téve, várja válaszunkat.
- Jó lesz a sima vetkőzés is - egyenesedik fel Yongguk, én meg egyetértően bólogatok.
- Kapcsoljak zenét? - ajánlom fel további szolgálataimat, kifejezetten élvezve a helyzetet.
- Nem kell, keresek - veszi fel az asztalról a távirányítót és átkapcsolva, pár szám közt lapozgat, míg végül megtalálja a neki tetszőt.
Először csupán lekapja a pulcsiját, mit az ölembe hajít, s csak utána kezd bele ténylegesen. Fél percig csak táncol, minél több csípő mozdulatot betéve a koreográfiába, majd szép lassan megszabadul pólójától, mit egy hanyag mozdulattal száműz a sarokra. Kidolgozott hasán megszokhatatlanul gyönyörűen feszül a bőr, kihangsúlyozva kockáit, valamint oldalán húzódó, bordaközi izmait. Nadrágjára fogva, idegölő lassúsággal húzza azt le, míg nem egy szál bokszerban folytatja mutatványát. A szám végéig ez így is marad, majd az utolsó pillanatba lekapva magáról, kissé ziláltan néz végig rajtunk, várva a reakciókat.
- Hyung? - pillantok magam mellé.
- Nekem jó.
- Nekem is - ismerem be, merthogy már rendesen feszülök lent. - Akkor térdelj - állok fel, az egyik kendőt kezembe fogva, a másikat meg Yongguknak dobva.
- De finoman, mert a múltkor is nyoma maradt! - figyelmeztet, de ezzel nem törődve, kétszer a csuklóira tekerem, a lehető legszorosabbra, s fent, aztán lent is megcsomózom. Amint a szeme is le van fedve, úgy állunk, hogy ne tudhassa melyikünk melyik oldalt helyezkedik, s innentől már beszéd sincs, mert az könnyedén elárul.
A szabály az, hogy ki kell találnia valamelyikünket, de ha nem megy, vagy téveszt, akkor vesztett. Aki kettőnk közül bármilyen hangot hallat, az is vesztett.
Nadrágom gumijába akasztva hüvelykujjamat, lehúzom annyira, hogy kényelmesen ki tudjam szabadítani hímtagom, mire rámarkolva tartom meg, hogy felszabadítva másik kezem, Dae feje mögé nyúlva húzzam közelebb, ezzel segítve megtalálni neki az irányt. A makkomnál tovább nem mehet, mert a méret is árulkodó lehet, s pont az a játék lényege, hogy ne találja ki. Pár pillanatig szopogatja, ízlelgeti, majd elhajol, várva, hogy Yongguk is rásegítse őt. Ott sem időzik többet, hamar visszatér hozzám, bár van egy olyan érzésem, hogy már tudja, hogy ez én vagyok, csupán szándékosan próbál minket húzni, mert ha nyer, nincs még vesztes. Finoman megszívva nyálazza be teljesen, mitől kissé megremegnek a lábaim, de még erősen tartom magam, s amíg Yonggukkal van elfoglalva, igyekszem rendezni kusza légzésemet is. Ám hiába, a következő körben óvatlanul felnyögök, bár éppen csak, ez bőven elég neki, hogy biztos legyen kilétemben.
- Jae~! - szólal meg, már előre rángatva a karját, hátha ki tud szabadulni, de én elővigyázatos voltam, és szorosra kötöttem. - Engedjetek el…
- De én nem akarok… - szűkölök hátravetett fejjel.
- Belementél - guggol le mögé hyung, hogy eloldozza mindkét kendőt.
- Jó, de mindig én veszítek - duzzogok magamban, hátha megint lesz valaki olyan kedves, és megszán.
- Erről nem mi tehetünk - vigyorog Dae. - Most pedig… - gondolkodik el, hogy milyen feladatokat szabjon ki nekem. - Áhh - mutatja fel az ujját, és az asztalhoz lépve leszedi róla azt a pár dolgot, ami rajta van, és a földre helyezi őket. - Itt, készítsd fel magad - mutat a falapra, mitől nem kicsit szörnyedek el.
- Ezt te sem gondolhattad komolyan…
- Mégpedig de - paskolja meg, de nekem eszem ágában sincs közelebb menni.
- Hozok át síkosítót - megy ki Yongguk, ezzel Dae ötlete mellé állva, mivel le lettem szavazva.
- Na, gyerünk!
- Jól van már - hördülök fel, és levéve minden alsóruházatom, bizonytalanul feltérdelek az egyébként alacsony és viszonylag elég stabil asztalra.
- Azt is - bök a pulcsimra, mit kénytelen-kelletlen teljesítek neki.
- Tessék - teszi le a kis tubust mellém, majd mindketten helyet foglalnak a kanapén, tökéletes kilátást nyerve szégyenkező mivoltomra. Sok mindent kipróbáltunk már, nem is kerülök túl ritkán ehhez hasonló helyzetekbe, de lehetetlen megszokni.
- De legyen elég izgató! - szabja meg az egyetlen feltételt Daehyun, mire már nem válaszolok.
Ujjaimat bizonytalanul tagom köré fonom, végig azt nézve, bár még így is érzékelem szemem sarkából, hogy felhúzta a lábát és azokat átölelve figyel engem, ezzel nem kis nyomást gyakorolva rám. Először csak finoman simogatom magam, úgy, ami még kellemes, majd ahogy egyre inkább megjön a kedvem, úgy szorítok fogásomon és gyorsítok a tempón. Bele telik pár percbe, mire késznek érzem magam rá, de végül elengedve magam, felveszem a kis tubust és egy jókora adagot nyomva ujjaimra, balommal megint merevedésemre fogok, míg jobbomat hátra vezetve, első ujjamat bejáratomhoz feszítem. Éppen csak felpillantok, de azok az önelégült vigyorok egyáltalán nem segítenek a kezdetleges fájdalommal szemben, mit csuklóm mozgatásának gyorsításával igyekszem ellensúlyozni, ennek ellenére mégis kiszökik pár fájdalmas nyögés. A másodiknál már kicsit könnyebb, de már maga a póz is rossz, arról nem is beszélve, hogy a sípcsontomat nyomja a kemény felület.
- Youngjae, igyekezz már - szól rám Dae, közben állát a térdeire hajtva.
- Próbálok - szűröm összepréselt ajkaim közt, de ez már közel sem kellemes. Harmadik ujjamat társítva a többihez, adok magamnak néhány másodpercet míg megszokom, aztán célirányosan mozgatni kezdem, hogy enyhíthessek szenvedésemen. De nem hagyják…
- Menjünk át - pattan fel ültéből és megragadva a karom, szinte leránt az asztalról. Yongguk ráérősen követ minket, nem avatkozik közbe, mindig kivárja a sorát. Vele könnyű, mert óvatos, és sosem kér kegyetlen dolgokat, ezzel szemben Daehyun pont az ellentéte. Most is, keresztbe, hassal az ágyra lök, s időt sem hagyva semmire, felhúzza a csípőmet.
- Azért lassíthatnál - nézek rá a vállam fölött.
- De nem akarok - hajol le, fenekemre csókolva, míg hyung leguggol elém és két tenyerébe fogva az arcom, lágyan megcsókol. Minden figyelmemet elvonva fedezi fel számat, ám, mikor Dae végignyal bejáratomon, hangosan felnyögök, teljesen elengedve tartásom. A két inger egyszerre sok, ezért már én is többet akarok. A matrac szélét markolászva lélegzek mélyeket orromon keresztül, egyre inkább kinyomva alfelemet a jóleső érzésnek.
Ahogy Daehyun elhajol, már tudom, hogy mi vár rám, ezért igyekszem belefeledkezni Yonggukba, de a behatolással járó kellemetlenséget még ez sem tudja enyhíteni. Fájdalmasan felnyüszítek, arcomat a paplanba nyomva, s hiába nagyon óvatos, míg teljesen be nem ér, feszengve szorongatok mindent, ami a kezem közelébe kerül. Az első lökéseket még rosszul tűröm, de ahogy sűrűsödnek, úgy válik nekem is könnyebbé.
Dae egyre erősbödő nyögései, valamint az én zihálásom betölti a kicsiny szoba fülledt csendjét, míg el nem éri bennem azt a pontot, mitől számomra is lényegesen élvezetesebben telik az együttlét. Yongguk felállva előttem, nem megy sehova, csupán a nadrágját húzza lejjebb, ezek szerint megelégelve csupán a nézésünket, így alkarjaimra feltámaszkodva hajolok oda, hogy tagját a számba vehessem. Hevesen, kapkodva nyalogatom, mozgatva rajta a fejem, de nehéz egyszerre lélegezni, megtartani magamat, s olykor a közelgő élvezettől meg is állok, mert nem tudok ennyi dologra figyelni. Daehyun a csípőmre szorítva lök egyre vadabbakat, minek hála nyögéseim sűrűsödnek, mik elfojtott nyöszörgés formájában törnek felszínre.
Hyung rásegítve kezdi mozgatni nemességén a kezét, én meg már kétségbeesetten szívok egyre erősebbeket, mik meg is hozzák a hatást. Egy férfias hördülést követve élvez a számba, mit egy nyeléssel eltüntetek, és mellkasomat letéve, karjaimat előrenyújtva szuszogok mélyeket, némi nyekergés szerű hang keretében. A gerincem feszül, a bőrömről folyik az izzadság, mivel Dae sincs másként.
Körmei a lapockámba mélyednek és gyorsan kihúzódva engedi orgazmusát a hátamra, szép csíkot hagyva rajta, ahogy végigmart teljes hosszán. Pihegve rogy mellém, azonban mielőtt elfeküdhetnék, ujjai tagomra fonódnak és húzogatni kezdi a bőrt, amivel eléri a már amúgy sem messze lévő gyönyört számomra.
Yongguk feltérdelve tenyerel oldalamra, engem a hátamra lökve, mivel már nem csak az ágy egy kis része, de már egy annál jelentősebb is kap nedveinkből. Én ma biztos, hogy nem mosok már…
- Fáradt vagyok - meresztek rá kiskutya szemeket, még mindig hevesen kapkodva a levegőt.
- Nem kell semmit csinálnod - markol két combomba, hogy úgy húzzon egészen közel magához, s lábaimat vállára emelve, egyik kezével a derekamra fog, másikkal újfent merev, már bekent nemességére, hogy nagyon lassan elkezdjen benyomulni.
- Hyung~ - kapálózok kicsit, valamivel kényelmesebb pózt keresve, de még mielőtt magamhoz húzhatnám a paplan megmaradt felét, ami nincs alattunk, Daehyun mellém mászik, és egyik kezét átvetve, fölém magasodik. Először csak lágy puszikat ad az arcomra, majd nyakamra tévedve szívogatja finoman, ezzel viszonylag könnyen megoldva lankadtsági problémám. Tenyere a hasamra téved és simogatni kezd, míg én elnyúlok magam mellé a síkosítóért, hogy nyomva egy keveset az ujjaimra, Dae alá nyúljak. Mindketten tudjuk, hogy ezt a menetet már nem fogom bírni, így lejjebb ereszkedve hagyja, hogy felkészítsem, közben ajkaival megtalálva az enyémeket és minél jobban fáj neki, annál hevesebben csókol. Eddig kockáimon barangoló keze hímtagomra fonódik és rögtön gyors tempóra kezd, egy egy erőszakosabbat rántva rajta, ahogy harmadik ujjamat is becsatlakoztatom.
Mikor másodjára is utolér a gyönyör, Yongguk rögtön kihúzódik belőlem és hagyva, hadd pihegjem ki magam, helyet adva köztünk, hátára fekszik mellettem, mire Dae rögtön fölé térdel és merevedésére fogva, szép lassan ráereszkedik. Éppen csak leér, de azonnal mozgásba kezd, a végsőkig hajszolva magát a gyönyör felé.
Hyung karját felém nyújtva, átdugja a nyakam alatt és magához húzva tapasztja puha, selymes párnáit az enyémekre. Nyelvével végigsimítva kér bebocsátást, mit meg is adok, készségesen bújva hozzá, már amennyire tudok. Kissé erősebben szorít, mint az jó nekem, de nem számít, csupán igyekszem a lépést tartani, és kiélvezni a nekem adatott nyugalmat.
Egy idő után elereszt, hogy Daehyun csípőjére fogva segítsen a fáradt fiúnak, ám csókunk ettől még nem szakad meg, hiába bírja ő is egyre kevésbé levegővel. A fokozatosan erősödő és sűrűsödő nyögések jelzik a menet végének közeledtét, mi néhány pillanat múlva hatalmába keríti a két túlfeszített testet.
Kimerülten nyúlunk el mindhárman egymás mellett, s szerintem mindenkinek ugyan az jár a fejében, minek Yongguk hangot is ad.
- El kéne menni fürödni.
- Majd meséld el, milyen volt - integet Dae, ennyivel letudva az elkerülhetetlent.
- De halkan, mert én alszok - nyújtózkodom, fejem alá betolva egy másik párnát is.
- Srácok, komolyan - kel fel nehézkesen, és közénk mászva mindkettőnk karjára fog, hogy felhúzzon, majd elrángasson a fürdőbe, mivel kezdetét veszi egy igen megterhelő mosakodásnak. Elfáradtam…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése