WonKyun - Közös munka

- Fiúk~! - zengi be a ház majdnem nyugodt légkörét Hyunwoo kissé feszült kiabálása, ami minden bizonnyal nekem és Changkyunnak szól, elvégre rajtunk kívül mindenki csak fetreng valahol.

- Ezt most jól megcsináltad, hyung - szakítja meg a maknae mozdulatsorát, hogy valami elégedetlen grimaszfélével rámhárítsa az egész dolgot, mint ahogy az lenni szokott.

- Na nem! - kezdek heves tiltakozásba, azonban ez hamar szabotálásra kerül, mikor meg sem várva minket, Hyunwoo önmaga jön ki hozzánk az előszobába.

- Kérlek... - sóhajt elégedetten, de ez inkább tűnik mély levegőnek, hogy aztán leordíthassa a fejünket, ám mivel ez nem jellemző rá, ilyesmik miatt nem kell aggódnunk. - Bárhonnan is van ennyi energiátok, hasznosítsátok szépen, mert nem lehet tőletek fél órát sem pihenni - ráncolja homlokát, s bár szavaiban semmi rossz, a  kifejezése annál ijesztőbb. - Essetek neki főzni, aztán Hoseok, mosogatsz, Changkyun, mosol. Köszi, srácok - ereszt meg egy mosolyt, ami egyszerre szánó és kárörvendő, majd reakció időt sem hagyva fordul sarkon és tűnik el az előszobában.

- Főzni? Én? - mutat magára meglepetten Changkyun, mintha képtelenség lenne, pedig tudom, hogy igenis megy neki.

- Én utána mosogatok, úgyhogy szarabbul jártam - rogyok meg némileg és bevonszolva magam a konyhába, gyorsan körülnézek, hogy ugyan, mi a választék? Igen ám, de az a bolond még mindig ugyanott, ugyanúgy, s nem tudom eldönteni, hogy most kihúzni akarja magát a munka alól, vagy valami nagyon rossz dolgon töri a fejét, de bármelyik is, nem köszöni meg, amit kapni fog érte. - Gyere már - lépek vissza hozzá, hogy ujjaimat csuklójára fonva berángathassam magammal, mit furcsa mód még hagy is.

- Mihez kezdjek? - élénkül fel hirtelenjében.

- Tegyél fel vizet a tésztának - túrom fel a hűtő tartalmát, szép sorjában elővéve a hozzávalókat.

Egy ideig könnyen megy a közös munka, amiben kétségem sem lenne, de Changkyun szokatlanul csendes és szemének vészjósló csillogása sem engedi alább engedni gyanakvásom. A csapat még mindig ki van hallva, sőt, valaki horkol is! Tény, fárasztó napunk volt, de még koránt sincs vége, és ugyan szívesebben tévéznék velük, mint vacsorát főzni, mégsem tervezek ellenszegülni a kérésnek.

- Szerintem ez elfér kisebben is - vesz elő az alsó szekrényből egy másik lábost, hogy abba áttöltse a pulton(!!!!) a vízzel együtt a tésztát, ezzel nem kicsit eláztatva a konyha azon részét.

- Megkérdezhetem, hogy mit csinálsz? - állok mellé, alaposan szemügyre véve a készülődő káoszt.

- Persze - pislog rám ártatlan kifejezéssel. - Kaját - teszi a mosogatóba a másik lábost, amiben eddig főzött. - Ohh, víz nélkül ez is sok lesz - túrja ki a tésztaszűrőt és egy még kisebb edényt, hogy aztán a lecsöpögtetett tésztát már abba helyezze.

- Te most csak szivatsz, ugye? - vonom össze a szemöldököm, latolgatva, hogy ugyan mégis, hogy képes ekkora dzsuvát csinálni, mikor még el sem kezdtük rendesen?!

- Sosem tenném - próbálja takarni egyre szélesedő vigyorát, ám még mielőtt ezt megjegyezhetném, újabb lábos kerül elő, csak ez már az asztalra. - Hol a paradicsom sűrítmény?

- Melletted - ingatom rosszallóan a fejem és fentről leszedve a reszelőt, nekiállok egy hadseregre elég sajtot feldolgozni, közben végig Changkyunt figyelve.

Önállósítva magát, a hűtőhöz megy, pedig én mindent kikészítettem, s elővéve egy üveg tejet, mí meglepő, újabb edényt tesz az asztalra, hogy abba beleöntse legalább az üveg felét.

- És most mit csinálsz? - függesztem fel eddig tevékenységem, mielőtt elrontaná az ételt.

- Miért? - dob a tejbe egy habverőt és egy fakanalat.  

- Mert ez nemhogy nem kell bele, de fosni fogunk, ha összekutyulod - mutatok rá, mire látványosan homlokon csapja magát.

- Ezt nem tudtam - ugrik a szekrényhez, mindennemű nyavalygás nélkül, ami ilyenkor többnyire már az idegeimre szokott menni, most mégsincs. Két pohárral visszatérve, a falap felett beletölti, azonban egy jelentős része megintcsak nem ér célba, ezzel tökéletesen leleplezve magát.

- Köszi - nyúlok az egyikért és alaposan megdöntve, a felét a nyakamba küldöm, ami valljuk be, nem volt a legjobb ötlet, de más hirtelen nem jutott eszembe. - Basszus! Leittam magam… - biggyesztem le alsó ajkam, bánatosan végignézve átázott pólómon. - Át kell öltöznöm, mindjárt jövök - szaladok be a szobába, hogy ledobva felsőmet, egy pólót és egy vékony pulóvert is magamra kapjak, majd visszafelé bedobom az előzőt a szennyesbe.

- Hyung, így jó lesz? - mutatja felém a piros löttyöt, ám hiába csak fél percet voltam távol, a mosogató már most púposra van pakolva. Úgy érzem, itt nem nyerhetek…

- Keverd össze jobban - veszek egy mély levegőt, mielőtt odamennék, és kivéve a kezéből a fakanalat, megmutatom, hogyan kéne, de amint mozdul a kezem, ő jó fél métert arrébb ugrik. - Mi bajod? - pillantok rá hátra.

- Majdnem rám fröccsent!

- És akkor mi van? Inkább gyere, csináld tovább, én meg addig elmosom a nagy tálat, hogy legyen mibe tenni, ha kész van - tántorgok a koszos edényekhez és megnyitva a csapot, egészen biztosan - csöppet sem - véletlen pont telibe fröcskölöm magam, de annyira, hogy még a nadrágomra is bőven jut. - Oh, hogy az a… - szólalok fel tettetett idegességgel és ezzel egyidőben Changkyun felé fordulok, hogy ő is tisztán láthassa ügyetlenségem eredményét. - Bocsi, sietek - iszkolok a szobába, ezennel mindent leváltva magamon.

Legalább fél órán keresztül megy a háború, mindketten minden erőnket bevetve, de emellett nem biztosítható hét éhes férfi számára laktató étel, ugyanis abból több került rám, mint amennyi megmaradt.

Kezembe véve a már majdhogynem kész vacsorát, a pult egy, még többnyire tiszta része felé haladva, kicsit megemelem, s meg is döntöm, ezáltal pár szemet Changkyun fehér pólójára juttatva, az amúgy piros szószos tésztákból.

- Hyung! - ugrik meg ordítva, minden bizonnyal a megérzett meleg miatt. - Faszomba már! - toporzékol egyhelyben.

- Hé, nyugi… - szólalok meg a lehető leglágyabb hangnememet elővéve. - Öltözz át, nincs semmi baj.

- Fuhh… - trappol ki a konyhából, mire végre elnevethetem magam gyerekes hisztijén.

Mivel nekem a ruhatáram majdhogynem egyharmada a szennyesbe került és a többieknek is akad azért ott néhány cuccuk, ezúttal megkegyelmezek szegénynek, és nekilátok elmosogatni, míg ő a mosógéppel harcol.

Hiába zubog a víz, idáig hallom szerencsétlen gépezet minden létező és kihúzható/kinyitható alkatrészének csapódását, de neki még könnyű dolga is van, mert míg én itt görnyedhetek fél órát a retek felett, addig ő csak bedobálja a szennyest és kész is van. Ehhez képest nekem az egész konyhát ki kell nyalnom.

- Ne gyere be! - szólok rá, mikor végezve feladatával, már a küszöbön is terem.

- Nem csinálok semmit - emeli fel mindkét kezét a feje mellé, és úgy a székhez botorkálva, csendesen helyet foglal. Ügyet sem vetve rá, folytatom ezt a felettébb undorító és hálátlan dolgot, egyre inkább fáradva.

Nos… sajnos, majdnem másfél óra volt, de addig Changkyunnak is lejárt a mosás, így, míg ő tereget, én megcsinálom az utolsó simításokat, és elindulok magamhoz venni egy törülközőt, hogy megszabaduljak a rajtam leledző nem kevés kosztól, és valaha még ehetőnek titulált, jelenleg beazonosíthatatlan vegyi anyagtól.

- Jössz zuhanyozni? - pillantok rá éppen csak fél másodpercre, ahogy egy nagy halom rózsaszín kupaccal egyensúlyozva botladozik ki az előszobába felállított szárítóig.

- Segíts… - nyöszörög, ezzel egy elégedett mosolyt kicsalva belőlem.

- Hogy mondod?

- Légyszi - torpan meg előttem és megtört tekintetét rám vezetve igyekszik manipulálni.

- Mit ajánlasz érte? - fonom össze karjaimat a mellkasom előtt.

- Biztos, hogy többet nem kötöd hátra a kezem, mert legutóbb is fájt utána két napig! Találj ki mást, és megteszem, csak fogj már valamennyit!

- Jól van, jó - kuncogok, leemelve a kupac felét, azonban valami elragadva a figyelmem, kétkedő gondolatokat ültet a fejembe. - Te, mondd… honnan szedtél ennyi rózsaszín cuccot?

- Egy sem volt - dobja megkönnyebbülten a szárítóra saját adagját.

- Tessék?

- Látod ezt? - húz ki egy halvány pink inget. - Ebben voltál tegnap fellépésen.

- Nem rémlik ilyen szín a héten semelyik napról sem - elmélkedek, mert tudom, hogy van rózsaszín ingem, de az sötétebb, és mostanság nem is hordtam.

- Persze, hogy nem, hisz ez nemrég még fehér volt - igazgatja egy kifeszített madzagra, teljes lelki nyugalommal, ezzel szemben bennem egyre megy fel a pumpa. - Most mit nézel így? Kellően buzis, hogy illjen hozzád - vesz el egy másikat, megismételve az előbbi műveletet.

- Ne buzizz már, ha egyszer te is az vagy! - szólalok meg a kelleténél lényegesen hangosabban.

- Én ugyan nem - von vállat vigyorogva. - A buzik nem olyan menők, mint én - mutat magára, elvéve az én kupacom tetejéről egy rózsaszín-kék foltos pulóvert.

- Fiúk - tér ki közénk egy álmosan a szemét dörzsölgető Kihyun. - A buzi szót pont tőletek nem akarom meghallani - nyújtózkodik hosszasan, és amint magához tért, alaposan körbetekint a helyiségben.

- Hé! - rivallunk rá egyszerre.

- Egyébként… mit csináltok?

- Teregetünk - dobom le a saját adagomat is már, mert elzsibbadtak a vállaim.

- De ilyen kinézettel? Így csak összemocskoljátok a tiszta ruhákat, amik egyébként eltévedtek egy lánybanda szekrényéből, vagy valaki összemosta Minhyuk bordó kabátját a világos cuccokkal - mosolyog szolidan rajtunk. - Menjetek mosakodni, addig ezt elintézem - hesseget minket a szárítótól.

- Egy angyal vagy - karolom át sebtében hátulról és gyorsan elengedve, mielőtt Changkyun lekever egyet, besietek a fürdőszobába.

- Hogy nézek már ki?! - ér be engem csakhamar egy dühösen a haját babráló maknae.

- Gyönyörűen, mint mindig - lépek elé és már nyomnék puszit az arcára, de elhúzódik.

- Ez a te hibád - kapja le a pólóját, hanyagul a mosógép elé hajítva azt.

- Persze, hogy az enyém - forgatom meg a szemeim és én is levetkőzök, hogy immár teljesen meztelenül állhassak a zuhanyzóba, ám még mielőtt megnyitom a csapot, megvárom, hogy az a dacos nagy ovis is mellém érjen.

- Utállak, ugye, tudod? - duzzog, hátát a hideg csempének vetve, ezzel önmagát a sarokba szorítva. Ugyan, fogalmam sincs, mire fel ez az egész most, de úgyis egyértelmű, hogy zuhanyzás után könnyedén meglágyítható, ezért nem is aggódom túl az efféle hisztijeit.

- Sosem kételkedtem benne - támaszkodom meg oldala mellett karjaimon és kertelés nélkül az ajkára hajolva hívom egy gyengéd csókba, amit neki esze ágában sincs viszonozni. Száját kissé elnyitva enged be, jelezvén, hogy bár élvezi, ez édeskevés ahhoz, hogy kiengeszteljem, de amint egész testemmel nekifeszülök, rögtön aktivizálódva ölel át és furakszik be nyelvével, megpróbálva ledominálni engem. - Felejtsd el - húzódom el vigyorogva, s hátat fordítva neki, kezembe veszem a zuhanyrózsát.

- Na, ilyet nem játszunk! - kapaszkodik meg a vállaimban, de én megnyitva a hideg vizet, habozás nélkül ráirányítom, amiből azért jut rám is, de jelentősen kevesebb, mint őrá. - Ne már! - tántorodik vissza a falhoz, ezzel több helyet adva számomra. Már épp állítanám elfogadhatóbb hőmérsékletre, mire kikapva a kezemből, rajta a sor, hogy kínozhasson engem.

- Hahh, elég - próbálom elkapni, igen csekély esélyekkel. Mivel nem húzta be a kabin ajtaját bejövetelekor, alig két percbe telik eláztatnunk az egész fürdőszobát, minek minden bizonnyal következményei lesznek, de míg az életünkért küzdünk, ez nem tud számítani egyikünknek sem. - Ez nem én voltam - bökök a kint hömpölygő vízre, mikor végre sikerül elzárni a csapot.

- Én sem… Kihyun volt!

- Oké - vigyorodok el, tudván, hogy ő még magára is vállalná. Nem egyszer húzott ki így minket a bajból, amit azóta sem győzök meghálálni ennek a bolondnak a nevében is.

- Kapni fogunk - közeledik felém dideregve és szorosan átölel, annak reményében, hogy én nem vagyok pont annyira átfagyva, mint ő. Hát, sajnos de…

- Az biztos… - puszilok nyakhajlatába és újabb kísérletet teszek egy viszonylag normális tusolás reményében.