HunHan - Instinct - 08. Egyesülés

A sötétben is tökéletesen kivehető alak becsukja maga mögött az ajtót, hogy mindennemű félelem nélkül lépjen be kicsiny szobámba, még nem tudva mire vállalkozik ezzel.

- Hyung? - figyelem minden rezdülését, míg mellém érve, le nem ül az ágyamra. - Mit keresel itt?

- Szerinted? - kérdi cinikusan, mégsem tudom felhúzni magam a hangnemért, elvégre már túl rég hallottam, hogy mérges lehessek. Őszintén, nem nagyon tudom, mit érzek. Szomorú vagyok, hogy eddig nem keresett, és félek a következőktől.

- Meguntad az életed, és jöttél széttépetni magad a farkasokkal?

- Megtennéd?

- Szó nélkül - vigyorodom el, neki azonban semmit nem változik komor ábrázata.

- Figyelj, nem várom, hogy megértsd, mer-

- Nem is fogom…

- Kellett az idő, hogy mindent elrendezhessünk.

- Mármint, mi mindent?

- Említettük, hogy békét akarunk a farkasok és a szarvasok közt, ami nem kevés előkészületbe került, addig meg nekünk esélyünk sem lett volna, ezért segédkeztem, hogy minél előbb kész legyünk. Hidd el, nem szórakozásból hagytalak magadra.

- Pedig nekem nem tűntél úgy, mint aki bánná a dolgot - emlékeztetem a “búcsúnkra”, mi azóta is minden nap kísért.

- Komolyan mondom… - tesz egy gyenge kísérletet igaza bizonygatására, de látván, hogy engem szemernyit sem hat meg, tekintete elkomorodik. Még nemigazán mutatkozott előttem a bunkó, vagy a magabiztos énjén kívül másként. Nem szeretném, hogy szomorú legyen, egyik részem mégis azt kívánja, hogy megérezze mindazt, amit átéltem. - Mivel bizonyíthatnék?

- Nem tudom, találd ki - tárom szét a karjaim, kifejezetten fölényben tudva magam.

Bizonytalanul dől előre, hogy tenyerével megtámaszkodva a matracon, egész közel hajoljon az arcomhoz, ám kezdeti hevessége hamar eltűnt, ugyanis nem mer tovább menni. Íriszei tehetetlen csillanása előhozzák a belőlem a vadászösztönt, de én biztos nem fogok helyette cselekedni. Jól hallhatóan nyel egyet, majd ajkait az enyémhez nyomva kóstolgat finoman. Egy idő után azt remélem, hogy ebből lesz is valami, ő viszont nem vált, én meg már tényleg unom. Kezemet tarkójára vezetve húzom közelebb és nyelvemet átdugva vonom egy szenvedélyes csókba, mit rögtön viszonozni is kezd. Szabad kezemmel derekára fogva invitálom feljebb, s amint cipőit lerúgta, nyomban magam alá teperem. Mivel nem tanúsít semmiféle ellenkezést, továbbmenve simítom fel vékony pulóverét, hogy pólóján is átjutva vezessem ujjaimat csupasz hasára, mibe enyhén beleremeg.

- Most nem neked kellene bizonyítanod? - vigyorodok el pimaszul, kipirosodott arca láttán.

- Deh - nyúl le nadrágomhoz, s hagyva neki, hogy megszabadítson tőle, még mindig én vagyok fölényben. Finoman rám markol, ám mielőtt mozgatni kezdhetné a kezét, elkapom onnan és mindkét csuklóját a feje mellé szorítva, teljes súlyom ráeresztve csókolom őt kifulladásig.

- Miért jöttél, Luhan? - hajolok feljebb, hogy látni tudjam a reakcióját.

- Komolyan ez volt a terv…

- Akkor nem bánod, ha ezt csinálom? - akasztom be ujjamat nadrágja korcába, ő azonban nem válaszol. Zöld utat adva magamnak, szép lassan lehúzom róla, alsóval együtt, mit messze hajítva ereszkedek vissza rá. Mivel már egyikünkön sincs alul semmi, merev tagjaink egymásnak feszülve könyörögnek foglalkozásért, most azonban még nem járunk ott. Ennyi idő után ki szeretném élvezni, hogy már bátrabban merek cselekedni.

Ajkaimmal nyakára térek át, hol erősebbeket szívva hagyok nyomot, ezzel részben tesztelve is, mennyire biztos szándékaiban. Egy kéjes sóhajjal kapaszkodik hátamba jelezvén, hogy neki nagyon is bejön a dolog, egyre inkább lázba hozva engem is. Nyelvemet végighúzva ütőerén finoman ráfújok, mitől összerezzen. A vadságból visszább véve igyekszem gyengédebben viselkedni vele, ezért már csak apró puszikat hagyva magam után egyik kezemmel elengedem, hogy combjára áttérve simogatni tudjam minden milliméterét, amit érek. Kissé felemelkedek, mert kezd kényelmetlen lenni a póz, és megszabadítva őt felsőjétől immár teljes lényében csodálhatom izmos, szálkás alakját. Mutatóujjamat végighúzva orrán ajkáig vándorlok, miket széthúzva kérek bebocsájtást. Értve a dolgot szájába enged, míg én bimbóját véve célba nyalogatni, szopogatni kezdem, ezzel megnehezítve az ő dolgát, miről heves sóhajai árulkodnak.

Amint elég nedvesnek gondolom, lenyúlok fenekére, s belemarkolva félgömbjébe, viszonylag hamar tovább haladok. Talán túl gyors a tempó, de nem bírom türtőztetni magam, érezni akarom, elhinni, hogy tényleg itt van… velem. Mutatómat bejáratához illesztve, visszatérek párnáihoz, hogy a benyomulás pillanatában elfojthassam fájdalmas nyöszörgését. Lapockáimnál a felsőmbe markolva tépi tűréshatárig az anyagot próbálva szokni az érzést, de még mielőtt ez bekövetkezhetne, társítom második ujjamat is, s óvatosan mozgatva segítem rá, hogy el tudja viselni. Nyelvére rá-rá szívva vívom ki figyelmét, ami némileg segít, de a gondot nem szünteti meg. Harmadik ujjamat csatlakoztatva már hevesen zihál és hátát feszítve immár a takarót nyúzza. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy hagyom az egészet, mert szemmel láthatóan neki ez minden, csak nem jó, de hamar el is vetem, elvégre még mindig jogosnak vélem, hogy kicsit ő is szenvedjen. Még kegyes is vagyok, mert a testit könnyebb kiheverni.

Kihúzódva belőle, feltérdelek, hogy magamra fogva, oda tudjam illeszteni tagomat, ám még mielőtt bármit is csinálnék, alaposan végigmérem Luhan verejtéktől gyöngyöződő testét.

- Most szólj, ha nem akarod - nyúlok a szekrényhez, hogy legfelső fiókjából elővéve a síkosítót, kenjek nemességemre egy jókora adagot.

- Nagyon is akarom… - fúrja íriszeit az enyémekbe.

Hátrahagyva minden további felesleges szóváltást a tőlem telhető leglassabban nyomulok befelé, szünetekkel sűrítve, immáron ténylegesen időt adva neki a megszokásra. Nagy önuralomra van szükségem ahhoz, hogy ne kezdjek bele egyből, de, hogy eltereljem a figyelmem, amint tövig érek, előre támaszkodok és lehajolva hozzá apró csókokkal halmozom el az arcát, míg ő vívódik.

- Jól vagyok - fog a karomra, úgyhogy nekikezdve, egy kényelmes, lassú tempót veszek fel, ezzel még nem túlterhelve egyikőnket sem.

A folyamatos helyezkedésnek hála, hamar megtalálom Luhan gyenge pontját, s onnantól már bátrabban lökhetek erősebbeket, tudván, hogy ő is élvezi a dolgot. Egy másodpercre még az is eszembe jut, hogy erről jelenleg mindenki tud a házban és a közelebbi környéken, de ahogyan eddig sem igazán érdekelt más véleménye, nem pont most fog ez változni. Eleve lebuktam, mellesleg nem én vagyok az egyetlen, tehát nincs gond. Akit zavar, nyugodtan leléphet addig vadászni, vagy ahova akar.

Heves csókunk közepette fogaink rendszeresen összekoccannak, de ami méginkább zavar, hogy Luhan teljesen lefogyott. Én sem vagyok a toppon az állandó koplalással, ami a teljesítményemen is meglátszik, csak számomra ez közömbös, míg az ő állapota egyáltalán nem, hiába kívántam a pokolba az elmúlt napokban.

Ahogy megérzem a menet végének közeledtét, elválok tőle, hogy hátrébb támaszkodva, nemességére tudjak fogni, lehetőleg megakadályozva a nála való előbbi elsülésem. Szabad utat kapott nyögéseit igyekszik a lehető legjobban elfojtani, de ezen én csak mosolyogni tudok. Túlontúl aranyos.

- Sehunh - nyúl utánam, hogy valamiféleképp ő is hozzám érjen, ezzel biztonságot keresve.

- Zsepit - szűröm két szusszanás közt, mire fejét kapkodva, keresni kezdi az említett dolgot. Tekintetemmel rásegítem, s a szekrényről lekapva párat, saját hasára dobja, honnan már elérem, ezért amint érzem izmait megfeszülni, ráfogom tagja végére, ugyan ekkor viszont nekem is ennyi volt, sürgősen kihúzódom és magamra is szorítok egyet, hogy azért már mégse dzsuvázzuk össze az én fekvőhelyem, amin mostanság életem 90%-át töltöm.

Mindkét elhasznált papírdarabot a földre vágom és teljesen kimerülten vágódom hasra Luhan mellett, némi pihenés reményében, lényegesen jobb érzettel, mint pár órával ezelőtt.

- Hunnie - kúszik egészen közel és félig rám mászva átölel engem.

- Hm? - fordítom felé a fejem.

- Kérlek, adj még egy esélyt…

Luhannal megbeszélve a dolgokat, beláttam, hogy nélküle tényleg nem tudnék élni, ezzel elfogadva, hogy valami alapja csak van annak, amit Suho magyarázott a múltkor.

Egy nagy gyűlést tartottunk, farkasok és szarvasok közt, hol a két vezető elmagyarázta, hogy mostantól közös erővel fogunk az erdő békéért dolgozni, ami azt jelenti, hogy köztünk már nincsenek ellentétek. Ennek köszönhetően a házunk is osztva lett, ami részben jó, részben meg rossz. Baek és Chan közös szobába költözött, valamint Soo és Kai is, nekem meg Suhoval kellett volna közösködnöm, de azt kizártnak tartottam, így mondhatni értelemszerűen Luhan lett a szobatársam. Ugyan visszatért az állandó farkaskodásom, csakhogy úgy nemigazán értjük még egymást, ezért bent is sok időt töltök. A béke kezd helyre állni, jelenleg minden jobb, mint eddig valaha.

- Hunnie, hyung - ront be a kopogás nélkül Baek. - Chan épp felmos - vigyorodik el, ahogy már magán érzi mindkettőnk szakadatlan figyelmét.

- Megyünk? - ülök fel, magam mellé pillantva Luhanra.

- Megyünk - kel ki gyorsan és még cipőt sem véve rohanunk le, heves bocsánatkérések közepette az udvarra, hol ketté válunk, hogy a fák sűrűjében átváltozva, a ház előtt találkozzunk.

Luhan szemében félelem csillan, mit pontosan tudom, hogy a csúszós kő miatt érez, de ezt figyelmen kívül hagyva vállal Baekhyunnak megyek jelezvén, hogy indulhatunk. Egyszerre kilőve ugorjuk át a küszöböt, hogy kecsesen elvágódva, végig sarazzuk az egész előszobát. Lu patái kopogásának sürűsbödését egy hatalmas puffanás követi, de időnk sincs reagálni, Chanyeol idegesen kitrappol a konyhából.

- Fiúk~! - hördül fel vészjóslóan, mi meg a csempén kaparva fordulunk meg, hogy kereket oldhassunk. A legidősebbet hátra hagyva mászunk ki a lépcsőig, ám nekem feltűnve, hogy szegénynek alá írtuk a halálos ítéletét, visszasietek hozzá, hogy a szarvába harapva húzzam ki addig, ahonnan már ő is fel tud állni. Ennek köszönhetően én lettem megragadva, de sikerülve kirúgni magam kezdődhet a hajsza.

Bevetve magunkat a sűrűbe csak egy pillanatra látom meg Kai sötét bundáját egy bokorban, de már tudom, hogy Baeknak terve volt, így az ő vezetésére bízom magunkat. Nem telik sok időbe, mire Chanyeol utolér minket, de ekkor irányt váltva keletnek fordulunk. Szinte semmi esélyünk, ha így haladunk tovább, de Baekhyun nem tűnik idegesnek emiatt, csak szalad előre. Neki sose lesz saját falkája, de ha mégis, hamar meghalnak, ez már biztos.

Luhan simán lehagyna minket, ám nem teszi, mindvégig mellettem szedi a lábait, nem félve attól, hogy Chan még a bőrt is lenyúzza róla, ha sikerült elcsípnie.

Két magas tölgy közt átvágva, ideiglenes vezetőnk hirtelen megáll, ami miatt én is kénytelen vagyok, máskülönben neki mennék és még pont láthatjuk, ahogy Kai kiugorva az egyik fa mellől, egyenesen a colosra veti magát, ki ettől oldalra borulva nyekken, magán egy nagy fekete döggel. Ugyan ez csak játék, de Kai azonnal megadva magát mászik le a magasabb ranggal rendelkező tagról és mivel együtt élünk, elkerülhetetlen a büntetés is, mi alól már Luhan sem kivétel.

- Nézzétek, mit találtam - toppan be az előszobába rémálmaim legfőbb okozója, Chen. - Egy kis nyuszit - mutatja fel a nagyjából három hetes, szürke szőrpamacsot. - Nem láttam sehol sem a mamáját, sem a testvéreit - huppan le a kanapéra, hogy az ölébe húzva az állatot simogatni kezdje. - Szerintetek mit csináljunk vele?

- Add, én megoldom - állok fel és már venném el, de felém csapva elhúzódik tőlem.

- Ya, biztos, hogy nem! Hyung! - néz kétségbeesetten Luhanra.

- Miből gondolod, hogy hatalma van felettem? - vigyorodom el, már előre élvezve nyereségem.

- Igaza van - von vállat, s már azt hinném, hogy feladta a dolgot, de ekkor szimplán csak kisétál, hogy Minseokkal térjen vissza.

- Na ne~

- Hyung, ez a kutya megenné a nyuszit, amit találtam! - kezd panaszkodásba az a fiú, aki egyébként éjjel nappal engem piszkál. Csak egyszer, egyetlen egyszer tudnék már valahogyan visszavágni!

- Sehun… - kezdi mélyen a legújabb monológot. Mivel jelenleg két vezetőnk van, bármelyik bármit mond, egy szavunk sem lehet. Bár a szarvasokra se nem ösztönös, se nem ésszerű hallgatni, de mivel egyel járok is, tényleg nincsenek jogaim. - Fialási időszak van, nem nyulazhatsz. Te meg - mutat Chenre. - Ne hozz ragadozók közé állat kölyköket. Se semmilyet. Ha nem most, később fogják megenni.

- Sehunon kívül senki nem tenne ilyet - biztosítja Chanyeol, közben vörös omegánkat simogatva, mintha egy kutya lenne, ki közben igéző tekintetével végig követi a nyúl minden rezdülését.

- Kapjátok be - hördülök fel és elhagyva a kis társaságot kivonulok az udvarra, hogy átváltozva élvezhessem a kellemes, tavaszi napsütést.

Csakhamar Luhan is csatlakozik hozzám, ki szintén alakot váltva lépdel mellém, hogy óvatosan lefekve, fejét a hátamra döntse. Tudom, hogy nem szereti, mikor vadászok, ezért miatta jóval kevesebbet is szoktam, inkább csak ha muszáj, de komolyan nem bántottam volna az állatot, csupán Chent akartam cukkolni.

Mióta hat fővel megnövekedett falkánk száma, a légkör is teljesen más. Több az elvárás, jobban szabályozva vagyunk, de Luhan jelenléte minden gondot segít elviselni, és Minseokkal is elég jó viszonyt ápolok ahhoz, hogy sok kötelességből kihúzhassam magam, mi csak rátesz az élvezetre. Lehet, hogy nyálasabb lettem és talán kissé kezelhetőbb is, de vannak dolgok, melyek sosem fognak megváltozni. Úgy tűnik, hogy a Luhan iránti érzéseim is közéjük tartoznak…