XiuHun - Rejtett szándék

Minseok egy fárasztóbb napot magamögött tudva, kissé kimerülten lépi át a dorm küszöbét, ahogy utolsó hazatérőként a tőle telhető legcsendesebben igyekszik be, lehetőleg nem felébresztve senkit. Már nagyon várta a pillanatot, hogy végre akadjon egy kevés szabadideje, még akkor is, ha ezzel az alvásnak szentelt órákból kell elvennie, ugyanis egész nap figyelte Sehunt, mi hamar elárulta, hogy a maknae újabb nehéz időszak elé néz, miben Minseok teljes mértékben segíteni szeretne, még ha tudja is, hogy ez közel sem olyan könnyű, mint elsőre ígérkezik.

A csapat legidősebb tagjánál senki nem élt meg fájdalmasabb éveket, s ez nem feltétlen az életkorának köszönhető, elvégre, mióta belépett az EXOba, magánál nem ismer boldogabb embert. Pont ezért is tudja olyan jól, hogy jelenleg milyen nehéz lehet a rappernek, mire még rátesz egy lapáttal, hogy nem az első ilyen, amit együtt átvészelnek.

Sebtében kibújva lábbelijéből, vékony dzsekijét csupán egy hanyag mozdulattal lendíti az akasztóra, hogy útközben a kanapé mellé letéve jellegzetes piros csíkos sporttáskáját, lépteit megszaporázva siethessen fel Sehun szobájába, hol megállva, illedelmesen bekopog, még ha tudja is, hogy a fiú minden bizonnyal a laptopját nyomja. Amint megkapja a betérésre feljogosító engedélyt, óvatosan lenyomva a kilincset, némileg összébb húzva magát megy beljebb a sötét helyiségbe, mit csupán a maknae ölében világító gépének szegényes fénye töri meg.

- Hyung - helyezkedik feljebb, hogy jól láthassa az idősebbet. - Olthatsz villanyt - jegyzi meg, ám Minseoknak esze ágában sincs megzavarni őt, így fejét finoman megrázva jelzi, hogy nincs szándékában megtenni azt.

- Hunnie - ül le az ágy szélére, mire a fiú rögtön arrébb is húzódik, ezzel több helyet adva hyungjának. - Szeretnél beszélgetni? - ajánlja fel segítségét, amit mint a legtöbbször, Sehun most is vissza utasít, ezzel egy halvány mosolyt csalva az idősebb arcára.

- Nem - csukja le ezüstszínű laptopját és oldalra nyújtózva, a fekhelye mellé helyezett apró éjjeliszekrényre teszi.

- És bármi mást esetleg? - próbálja rávenni a beszédre, az amúgy szavakban fukar társát, hogy valamilyen módon mégiscsak segíteni tudjon számára.

- Alszol ma velem? - teszi fel halkan a kérdést, Minseok számára jól érezhető félelemmel a hangjában, mit bár még nem mondott Sehunnak, de azt az oldalát kifejezetten szereti.

- Persze.

- Köszönöm - süti le tekintetét, mi már csak abból látszik, hogy az ablakon besejlő kevés világosság, mi az utca esti forgatagának közlekedését teszi lehetővé, nem törik meg a máskor élénken csillogó szemein.

- Ne köszönd - paskolja meg finoman a fiatalabb kézfejét és felállva, még mielőtt elhagyná a szobát, a küszöbről visszafordul, hogy tájékoztassa további tevékenységéről. - Lezuhanyzok, aztán jövök. Nem vagy éhes? Kérsz valamit?

- Nem.

- Akkor sietek - hagyja magára egy ábrándos mosollya, hogy minél előbb letudja a mosakodást.

Minseok már lassan fél éve tisztában van vele, hogy a maknae milyen rejtett érzéseket táplál iránta, mit biztos benne, hogy tudna viszonozni, ám egyenlőre csak lapulva várja a pillantot, mikor a fiú magától fog lépni. Sehun a gyakornoki ideje előtt még igen fiatal volt, hogy komolyabb kapcsolata legyen, ami miatt tapasztalatnak is híján van, Minseokkal szemben, ki már fiatalabb korában megtalálta saját nemi irányultságát. Talán ezért sem akarja erőltetni, mert fél, hogy a fiú egyenlőre csak ismerkedik és ha mégsem jön be neki a dolog, egyszerűen tovább áll, mire ő minden bizonnyal képtelen lenne.

Végezve a tusolással, immár kopogás nélkül nyit be, megnyugvással konstatálva, hogy Sehun feloltotta az ágya mellett árválkodó, kifejezetten ritkán használt éjjelilámpáját, hogy annak fénye segíthesse őt a megágyazásban.

- Hyung, hol szeretnél aludni, kívül, vagy belül? - pillant le a megérkező, alacsonyabb férfira, közben - csak szerinte - észrevétlenül a szekrény alá rúgva egy eltévedt alsónadrágot. A dolgon halkan felkuncogva csukja be maga mögött az ajtót, ezzel kizárva a még javában érben lévő tagok kellemetlen moraját, és beljebb térve gondolkodik el a maknae eddig még nem kifejezetten ismert alvási szokásain. Belátva, hogy ő nem tudja Sehunnak hogy lenne kényelmes, leeresztett vállakkal lép egészen közel hozzá, hogy onnan szemlélje tovább az estére biztonságot nyújtó fekhelyet.

- Nekem mindegy - adja át a választási lehetőséget.  

- Akkor nem baj, ha én leszek kívül?

- Dehogy - térdel fel, végig magán érezve a fiatalabb töretlen figyelmét, míg be nem mászik a fal mellé. Talán gonoszság részéről, talán csak így jó neki, ám egy bokszeren és egy trikón kívül mást nem választott pizsamának, ezzel nem kicsit kellemetlen helyzetbe hozva a jóval bővebben öltözött Sehunt. - Na, jössz? - vigyorodik el, rajtakapva karjait vizslató társát és meglapogatva maga mellett a helyet, feljebb húzza a takarót, hogy alá tudjon bújni.

- Megyek - sóhajt egy utolsót és leoltva egyetlen fényforrásukat, nagyon lassan és óvatosan az matrac legszélére helyezkedik, ezzel kis híján fél métert is hagyva kettejük közt.

- Hunnie, közelebb - csúsztatja apró tenyerét a rapper derekára és ellenmondást nem tűrve húzza egészen az ágy közepéig. - Jó lesz - teríti rá elégedetten a paplan másik felét. - Szép álmokat - nyújtózik hosszasan, majd lehunyva szemeit, készen áll, hogy kipihenje ezt a felettébb fárasztó napot.

- Neked is, hyung…

Minseok azonban koránk sem alszik olyan mélyen, mint azt a maknae gondolta. Ugyan ő bárhol és nagyjából bármikor álomra talán, ennek ellenére a múltban ért sérelmek miatt kifejezetten éber eme állapotában is, míg Sehunnak egy pillanatnyi nyugta sincs a rátörő képektől és a vágytól, hogy végre be merje ismerni szerelmét az idősebbnek.

- Hyung - üti meg a férfi fülét egy halk hang, közvetlen közelről. Kíváncsi, hogy mit szeretne a másik, már ha feltett szándékkal szólt neki, így inkább csukva tartva szemeit, továbbra is úgy tesz, mint aki alszik. - Minseok… - érzi közelebb kúszni Sehunt. A köztük húzódó csendet a rapper kusza, egyre hangosodó légzése tölti ki, ezzel folyamatosan elárulva hollétét. - Aish, nem jó - fújtat tehetetlenségében és feltámaszkodva alkarjára, bal mutatóujjával kikotor az idősebb homlokáról egy rakoncátlanul cikázó, szőke tincset. A lopott érintés eleinte csupán a sötétséghez szokott látásának bővítésére szolgáltatott, ám nem tudva türtőztetni magát, óvatosan tovább barangol Minseok sima, selymes, hó fehér orcájára. A férfit meglepi társa közvetlensége, még ha az nem is tudja, hogy nem alszik, azonban a lelki vívódása nem enged utat törni jókedvének. Sehun remeg. Résnyire nyílt ajkai közül egyre szaporáznak légvételei, mire egy rendesen alvó ember is felkelne, de ő már nem tud másra gondolni, csak hogy a férfi, kit annyira szeret, jelenleg ott fekszik mellette, ezzel levéve válláról a mostanság ért kellemetlenségek súlyát, felváltva szívének vágyakozó dobbanásaira.

- Hunnie~ - nyöszörög Minseok, mintha csak félálomban szeretne mondani valamit, mire a maknae rögtön el is távolodna, azonban az idősebb ezt nem hagyva, átnyúlva felette, határozottan az oldalára fog és egy könnyed mozdulattal húzódik fel félig a fiúra, mintha mi sem lenne természetesebb. - Aludj, jó? - puszil az arcára, majd orrát a nyakába temetve veti át a másik lábain sajátjait, ezzel a lehető legközelebb tudva magához az immár teljesen megilletődött Sehunt.

Minseok vár. Érzi, hogy társa életfunkciói fokozatosan visszatérnek a normális ütembe, ezzel jelezve, hogy hamarosan végleg elnyomja a fáradtság, mi már ébredés óta a nyomában volt, eddig mégsem akart, vagy tudott engedni számára. Ugyan ő is elég kimerült már, de míg biztosra nem véli, hogy Sehun el nem aludt, semmiképp sem akarja lankadni hagyni figyelmét. Ha netán a maknae valamilyen oknál fogva mégsem talál nyugalomra, ő szeretne az első lenni, aki ebben segítséget nyújthat neki…