Feltételesen
A fiúk végezvén a mostanáig tartó forgatással, az előszobában felfedezett kanapéra telepedve kapcsolgatják a régi televízió szegényes csatorna választékát, mindenki a lehető legtöbb felületet elfoglalva a nem túl nagy bútoron.
Ugyan elméletileg most pihenni vannak ebben a kicsiny vidéki házban, de ez valójában a rajongók felé tudatott információ, merthogy ez csupán egy újabb lehetőség, hogy összetartásukat és játékos, kevésbé komoly énjüket a nézőik felé is megmutathassák. Bár nyugalmat reméltek, egész eddig a feladatok végzése és az erőltetett jókedv lengte körbe őket, s tán pont ezért is olyan nagy a harc annak érdekében, hogy lehetőleg fekve és ne ülve kelljen nézi a híreket, amik bár nem érdekelnek jelen esetben senkit, közös megegyezés alapján jobb a többi leadott műsornál.
A producerek korai távozását a hirtelen vihar váltotta ki, ami egyre erősödni látszik, hiába is gondolták, hogy ez egy újabb nyári zápor, elvégre lassan fél órája ostromolja a környéket.
- Hol van Minhyuk? - pillant körbe a társaságon Hyunwoo, az említett fiút keresve.
- Biztos elaludt valamelyik szobában - von vállat Changkyun, tekintetét végig a tévén tartva, mint akit egyáltalán nem érdekel, hogy mi van a csapattársával. Talán így is van, elvégre sok hely nincs, ahol lehet egy ekkora épületben.
- Vagy zuhanyzik - veti fel az ötletet Kihyun.
- Ott most voltam - cáfolja meg Jooheon, ezzel egy újabb helyiséget kizárva.
- Megnézem - sóhajt mélyet Hoseok, s bár ő is kellőképpen kimerült, de felállva, eddigi helyét átadja Hyungwonnak és elindul, hogy végignézze azt a néhány szobát, mellyel a ház büszkélkedhet.
Egyesével mindenhova benyitva, halkan ismételgeti Minhyuk nevét, hátha tényleg alszik, azonban hiába olt még villanyt is, sehol nem leli az elveszett tagot. Kétségbeesettsége nő, ahogy a fürdőt és a konyhát is üresnek találja, így utolsó reményében az ajtóhoz battyog, hogy a rossz időjárási viszonyok ellenére kint is körbejárjon, azonban még mielőtt ez megtörténhetne, a bejárat enyhén párás üvegén keresztül megpillant egy dermedten álló alakot az udvaron. Tenyerének alsó élét kifelé tartva óvatosan megdörgöli az átlátszó felületet, ezzel ténylegesen igazolván, hogy az ismeretlen férfi valóban az ő elcsatangolt társa.
Eleinte csak zavarodottan elemzi Minhyuk megtört tartását, az égboltra szegett íriszeit, leeresztett vállait, átázott ruháit, valamint csatakos, hófehér tincseit, de csakhamar rájőve, hogy bizony szinte az egész hetet ilyen melankólikus hangulatban töltötte, rögtön cselekvésre is bírja magát, hogy minél előbb behozhassa, hisz bármennyire is meleg van, ez semmiképp nem tesz jót neki.
Cipőjébe csak gyorsan belelépve, a csomagjaihoz siet, hogy elővéve egy, az ilyen esetekre magával hozott esernyőt, visszatérhessen a bejárathoz, mit óvatosan nyit ki, ezzel még véletlen sem megzavarva a kint merengő Minhyukot. Nem tudja, mi nyomja a szívét, de még csak sejtése sincs bánatáról, így csendes léptekkel célba véve a fiút, csupán föléje tartja az eszközt, hogy legalább ennyire védve legyen a zord időjárástól.
- Hyung - pillant hátra meglepetten, ám amint észreveszi az arcát fürkésző, sötéten csillogó tekintet, szégyenlősen lehajtja a fejét, s a lehető legészrevétlenebbül letörli a szeme alatt csordogáló könnyeket, mintha összesen pár esőcseppről lenne szó. - Mit keresel itt? - igyekszik rendezni rekedtes hangját.
- Ezt nem nekem kellene kérdeznem? - mosolyodik el halványan, ezzel némileg elvéve kezdődő társalgásuknak az élét.
- De. Lehet.
- Akkor… Mit keresel itt, Minhyuk?
- Csak gondolkodtam - von vállat hetykén, és szembefordulva társával, a tőle telhető leghatározottabb kifejezését varázsolja magára.
- Igen, feltűnt, de min?
- Miért lesz jobb, ha elmondom? - kérdez vissza a tőle nem megszokott dacossággal, rögtön le is döntve az alig néhány pillanattal ezelőtt épített, ingatag komolyságának várát. Hoseok felvont szemöldökkel mereng a válaszon, miszerint mégis mit felelhetne rá, ami megnyugtatja a fiatalabb szívét, de végül úgy határoz, hogy jobb egyenesnek maradni, mint valami olyat kierőltetni belőle, amit nem valószínű, hogy tényleg szeretne bármelyikük is.
- Miért lesz jobb, ha magadban tartod? - túr szabad kezével szőkés tincsei közé, ezzel kirázva az oldalról beszökött, hívatlan csöppeket.
- Mert, ha bárki megtudná, elveszthetném azt a személyt, aki jelen pillanatban a világot jelenti nekem - halkul le egészen mondandója végére.
- Ha valaki ennyire fontos számodra, azt biztos ki is érdemelte valamivel. Tehát kétlem, ha ilyen közel tudtad engedni, ő hidegen hátat tudna fordítani neked - réved a távolba, felidézve egy pár évvel ezelőtti történetet, mikor az ő esetében, sajnos, pontosan így történt. Hoseok nem akar rosszat a fiúnak, de tudja, ha túl sokáig tartja bent, előbb vagy utóbb fel fogja emészteni a keserűség, és akkor már minden bizonnyal késő lesz.
- És, mi van, ha mégis? - szalad kétségbesett ráncba homloka, bármiféle kapaszkodót keresve, ami kimentheti az esetleges csalódásból.
- Akkor nem érte meg, hogy szeresd…
- Honnan veszed, hogy szeretek bárkit is? - teszi próbára az idősebbet, aki egy erőteljesebb mosolyt megeresztve döbben rá, hogy bizony rajtakapták.
- Beszéljünk feltételesen, jó?
- Oké - bólint rá, mit sem sejtve Hoseok többnyire igen pontos megérzéseiről.
A férfi kifejezetten nehezen kiismerhető, mit mi sem bizonyít jobban, hogy a mai napig nem tudnak napirendre térni felette a társai. Mindenkinek azt az arcát mutatja, ami épp illik az illetőhöz, mégsem hazudik vele soha. Ha Changkyun kerül az útjába, vicces, energikus és benne van bármiféle hülyeségben, míg az az ésszerűség talaján leledzik, azonban Hyunwoo közelében kimértebb, komolyabb és lényegesen nyugodtabb. Nem tudni, mit rejt Hoseok belül, de még azt sem, hogy mikor van rosszabb, vagy éppen jobb napja. Olykor, azért rajta is látszik, hogy nehezebben megy a kiszabott feladatok elvégzése, ám könnyebb őt felvidítani a többieknél, minek hátterében mérföldekkel komolyabb dolog áll, mint azt bárki is hinné, mégsem azért tartja meg magának az információt, mert titok lenne, csupán senki nem érdeklődik felőle ilyen formában.
- Akkor… Mi lenne, ha bemennénk?
- Bent lennénk? - kunkorodik felfelé Minhyuk szája széle, tudván, hogy az idősebb ezt most komolyan kérdezte.
- És be is megyünk? - kacag fel halkan.
- Feltételesen, hogy lehet bemenni? - mereszt rá ártatlan szemeket, mélyen belül azonban ő is Hoseokkal nevet.
- Nem tudom, de belőlem nem csak feltételesen csöpög a víz - pillant az ernyő alól kilógó oldalára, hol a fekete anyagot már teljesen átáztatta az eső.
- Akkor menjünk - fog immár vigyorogva az idősebb karjára és megfordítva őt, elkezdi befelé tolni, azonban mielőtt kinyitnák az ajtót, megvárja, hogy összecsukhassa esernyőjét. Átlépve a küszöböt, rögtön megüti fülét a többiek szórakozott diskurálása, de Hoseok mit sem törődve Minhyuk hezitálásával, megragadja a csuklóját és egy üres szobába húzza.
- Kezdhetjük - huppan le az ott található egyetlen ágyra, s megütögeti a maga mellett lévő helyet, ezzel invitálva közelebb társát.
- Nem hiszem, hogy készen állok - tesz pár bizonytalan lépést közelebb, ám nem szeretne leülni, nehogy szabotálni tudják menekülési szándékát, ha netán szükség lenne rá.
- Ugyan már, ez nem egy foghúzás - lágyul mosolya, ezzel is kissé bíztatva a másikat.
- Oké - enged az idősebb akaratának, s egészen apróra összehúzva magát, Hoseok mellé helyezkedik.
- Szóval… Feltételesen azt mondjuk, hogy szeretsz valakit, és ez feltételesen fiú, nem mellesleg, a bandából, igaz? - tapint rögtön a téma közepébe, ezzel esélyt sem adva Minhyuknak a felkészülésre.
- Feltételesen - bólint aprót.
- Tehát te feltételesen meleg vagy, de a kiszemelted nem az.
- Ühüm - fűzi össze ölében ujjait, és görcsösen tördelni kezdi azokat.
- És félsz, ha megtudná, többet nem állna veled szóba, sőt, talán meg is undorodna tőled? - Erre csupán egy bólintás a válasz. - Minhyuk, ebben nem lehetsz biztos, amíg elé nem állsz az érzéseiddel, mert az sem kizárt, hogy ugyanúgy odavan érted, mint te érte, csak ő sem mer lépni. Vagy jobb évekig epekedni, mikor akár most meg is kaphatnád? Ha aggódsz, ha ő ténylegesen hátat fordítana és összetörné a szívedet, mi akkor is itt leszünk neked, és itt is maradunk, mert hiszem, nem csak a saját nevemben beszélhetek, miszerint értékes vagy mindannyiunk számára - zúdítja a fiatalabbra egyszerre azt, ami már a beszélgetés óta kikívánkozott belőle.
- És, mi lenne, Hoseok, ha te lennél az a személy? - emeli párás íriszeit az idősebbéibe, előre sejtve, hogy ezt a kört véglegesen elvesztette társával szemben.
- Akkor én lennék a legboldogabb ember a Földön…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése