- Hej - bökök egy kecses mozdulattal a mellettem ülő férfi két bordája közé, mire egész lényében összerezzenve kap oda, kezeivel átölelve védtelen valóját.
- Hej? - fordul felém, nem túl hevesen, mégis figyelmeztetően óva oldalait tőlem, ismervén engem és a furcsa böködési fétisem, de az is leginkább őt és a bordáit érintik.
- Szeretsz? - villantom ki teljes fogsorom, mint aki éppen a fogorvosnál ül, csak ott közel sem vagyok ennyire lelkes. Természetesen tudom a választ, nem is kételkedem benne, de imádom hallani, így néhány naponta - vagy naponta néhányszor? - megzaklatom vele.
- Igen, szeretlek - mondja teljesen kimérten, majd látva, hogy nem szándékozom újabb merényletet indítani ellene, leengedi karjait.
Érzem, ahogy a pulzusom megemelkedik, s egyszerűen nem férek a bőrömbe, csinálnom kell valamit, mielőtt cseppfolyóssá válok és lefolyok az ágyról, így két bokáját megragadva térdelek fel, hogy félig magam alá rántsam. Az ember azt hinné, hogy ettől még hátra is dől, de nem, ő erősen ragaszkodik a függőlegeshez, esélye azonban nincs, mert én ráfekve kényszerítem a párnára, hogy ezt követően szorosan átölelve vergődjek rajta, mint egy partravetett bálna. Kissé ugyan félek, hogy összetöröm, ám fájdalomnak jelét nem mutatja - pedig biztos fáj -, így hát addig rázom, míg némileg el nem fáradok.
Ez lenne a szerelem? Van annyi gondunk, mint ide Európa, most viszont egy sem jut eszembe. Semmi és senki más nem érdekel jelenleg, kizárólag ő. A látványa, az illata, a tapintása, a hangja… mindene.
- Jongdae - szólít meg kissé aggodalmas tónusban, mikor már percek óta nem teszek mást, csupán agonizálok megkínzott testén. Nos, az oxigén nem jut be csak úgy magától a tüdőmbe, nekem meg igen bonyolultnak tűnik ennek a macerás procedúrának a megsegítése.
- Hm? - feszítem meg minden izmomat eme roppant értelmes és illedelmes kérdés kinyögése érdekében.
- Baj van?
- Nincs - támaszkodom fel a karjaimra, hogy vigyorogva szemlélhessem végig szerelmem sima, tökéletes arcát, úszva látványának mámorában. Amint meglátja, mennyire elmentek nekem otthonról, s hogy nincsen gond, ajkait egy hatalmas mosolyra húzza, majd ujjait összekulcsolva a tarkómon, lehúz egy óvatosnak indult puszira, amiből csakhamar heves csókcsata kerekedik.
Bár a ma esti tervem mindössze Minseok agyonölelgetéséig volt kiforrott, ki vagyok én, hogy ellentmondjak egy ilyen nagyszerű lehetőségnek? Azt hittem, ismerem már a szerelem minden formáját, a maga fájdalmasan keserédes, lemondásokkal teli valójával. Hát… tévedtem.
Nagyon tetszett, még sok ilyet!!!!^^ <3
VálaszTörlésKöszönöm szépen, igyekszem :3
Törlés