Azt hiszem, mióta ismerem Chent, az életem sokkal színesebb, de néha ugyanezen okokból vissza is vágyom arra a szintre, mikor még csak barátok voltunk, ugyanis, igen kimerítő egyéniséggel áldotta meg az ég. Hogy hogyan lehetne őt jellemezni?
Ha nem szeretsz mosogatni, de mindig felgyűlik a mosatlan, bátran ajánlom Chent, ugyanis, az ő kezében semmi sem marad egyben. Szó szerint semmi. Tehát, nemhogy nem lesz mit takarítani, de enni sem lesz miből. Nem szereted a szép virágokat a kertedben, s inkább néznéd a gazt napi husszonnégyben? Hívd át Chent! Ő és minden természeti szépség örök ellenségek. Ezek után, ha meg is kíséreled újraültettetni vele, hamar meggazdagszol az olajból, ha a virágaid nem is lesznek a régiek. Komolyan, minden ország fővárosát Chennek nevezném el, hogy helyre álljon a világban a teljes és mindent leigázó káosz, ami garantálja az épelméjű emberek megőrülését, ezáltal ellehetetlenítve és feleslegessé téve az állandó háborúkat. Ugyanis, Chen tud kemény lenni, de az erőszakot nem szereti. Chen az alvást szereti…
… és a kutyámat.
- Te, nem gondolod, hogy illene már összeköltözünk? - veti fel nekem újabb elképesztő ötletét az ebédszünet kellős közepén, ezzel kis híján frontális fulladást okozva nekem. Nem, nem maga a felvetés zavart meg, csupán nem tudtam, hogy ő is itt van valahol a közelben. Az, hogy egy helyen dolgozunk, még nem indok rá, hogy számítsak az állandó jelenlétére - legalábbis fél évvel ezelőttig ezt hittem.
- Én? - mutatok nagy, ártatlan szemekkel saját magamra, alaposan végigmérve a tálcáját szorongató, bőszen vigyorgó srácot.
- Nem, Baek, Sehuntól kérdeztem - vág gúnyos grimaszt. - Inkább menj arrébb - teszi le hozományát az enyém mellé, de helyet már nem kap, így kénytelen ő maga eltolni engem, plusz jobbomon, velem együtt Minseok hyungot is, aki ugyan olyan békésen falatozik tovább, mint eddig. Őt nehéz kizökkenteni bármiből is…
- Huhh, már megijedtem - tettetek megkönnyebbülést, egy mély sóhajjal megspékelve.
- Ikáp paffolom - gyűri szájában oldalra a szőke fiú azt a nem épp szerény falatot, amit az imént tuszkolt be.
- Miért is akartok ti összeköltözni? - áll meg nagy siettségében egy pillanatra Joonmyun hyung, a főnök, aki mindig, mindent hall, ami csak az épület falain belül elhangzik, mégis ő az utolsó, aki bármit is tudna.
- Ez a barom rá van kattanva a kutyámra, de mióta múltkor pornót nézetett vele, nem merek párnát használni, mert az az átok mindet feleségül vette - magyarázom, hevesen gesztikulálva, mire csak egy rosszalló szemöldökráncolást kapok.
- Miért nézetsz pornót egy kutyával? - fordul a már bőszen evő srác felé, hogy megbizonyosodjon iménti állításom indokáról.
- Mert most kamaszodik és kell, hogy tudja a dolgokat. Na meg… ez egy legjobb barát dolga, nem? - csempészik annyi ártatlanságot a hangjába, amiért egy ilyen embert én már lecsukatnék, de mivel nem rólam van szó, nem kell aggódnia, hyung nem ismeri még elég jól.
- Nem akarok a legjobb barátod lenni - borzad el a főnök és szinte látszik is, ahogy kirázza a hideg. - Inkább igyekezzetek, még hat percetek van - hagy magunkra, mielőtt mégtöbb olyan infót tudna meg, amire egyáltalán nem kíváncsi.
- Mi~? - nyög fel panaszosan. - Még csak most ültem le!
- Hyung, ez tényleg megtörtént? - támaszkodik meg könyökein, kicsit előrébb dőlve Sehun, mintha attól tartana, hogy más is meghallja, de mivel tele van a helyiség, biztos van olyan, akit szintén érdekel a téma, tehát felesleges. Chen amúgy sem tud halkan beszélni.
- Tényleg most ült le - válaszolok helyette, pontosan tudva, hogy őt egyáltalán nem ez érdekelte.
- Baek nézte a pornót, én és Oppa csak áldozatok voltunk.
- Ya, ez nem igaz! - szólalok fel, nyomatékosításként még a falapra is csapva egy kisebbet, mitől Minseok riadtan megugrik. - Bocsi…
- Már Oppának hívni a kutyát is elég perverz - szólal meg most először, mióta ide telepedtünk, egy hatalmas, mégsem gúnyos, inkább vidám mosollyal ajkain.
- Az utcán meg ciki - áll hyung mellé a párom, így nem maradt más választásom, Sehunt bombázom segítségkérő pillantásokkal, hátha ő megszán engem.
- El tudom képzelni - hagy cserben a szöszi, s ezzel le is lettem szavazva.
- Nem várlak meg munka után - közlöm durcásan, nem érdekelve, hogy már megint gyerekesnek fognak titulálni.
- Akkor nálad találkozunk - von vállat hetykén, ennyivel letudva azt, hogy vérig sértett, amiért nem mellettem foglalt állást.
- Isten ments! Addigra elköltözöm!
- Hozzám?
- Hogyne… Előled pont hozzád fogok költözni - nevetek fel cinikusan.
- Van egy órád akkor - ölt nyelvet, roppant férfiasan.
- Másfél, mert még oda is kell érned - viszonzom, és felállva, csípőmmel még meg is lököm kicsit, ezzel majdhogynem leküldve a torkán pálcikáit, majd mielőtt visszakaphatnám bármilyen formában, átlépem hátrafelé a padot, és rohamtempóban távozok letenni az üres tálcát, és folytatni a melót.
Ötkor, műszakom lejártával már bőven besötétedett, ami a kisebb gond, ugyanis a hó úgy szakad, mintha kötelező lenne. Reggel még egész szép idő volt, már, amire emlékszem belőle, mert nyolc előtt nem igazán vagyok toppon, és egy bögre kávé, valamint három méter távolság nélkül hozzám sem lehet szólni. Mellesleg, Chen tegnap este hazatalált, tehát teljesen egyedül jöttem, bár, attól még láttam, hogy egy vékony farmerdzsekin kívül ő sem hozott mást.
Hazafelé veszem az irányt, fázósan összehúzva magam és fejhallgatómat feltéve, kizárom a külvilág nyüzsgő zsivaját. Ilyenkor nehéz felférni a buszra, nem még ülőhelyet is találni, azonban én jobb szeretek állni, tehát ez egészen addig nem is okoz gondot, míg valaki nem könyököl az arcomba és egyéb hasonlóan kellemes dolgok. Az a húsz perc, míg az öreg, büdös, megtelt, lassú, koszos járművön zötykölődünk, hatszor megbánom, hogy elindultam, de legalább nem fázok, ami egy hatalmas pozitívum.
Átfagyott ujjaimmal csak sokadik próbálkozásra találok be a zárba a kulccsal, ami idő alatt a kutya végig sír, hogy menjek már be, s amint nyílik az ajtó, ő már ugrik is fel, hogy kapjam el, ami azonban elmarad, így végig pattog előttem, míg nem szentelek neki is némi figyelmet. Nincs sok időm, ezért csak felöltöztetem Oppát, magamra kapok egy vastag kabátot és előveszek egyet Chennek is az ő cuccai közül. Nem is értem miért akar összeköltözni, ha már amúgy félig itt lakik és akkor jön, amikor akar.
- Na gyere, te törpe - térdelek le a konyha kövén, hogy még ráaggassam a hámot és a pórázt. - Apa vár minket, ha csak nem csupán téged - kaparom össze magam és még ellenőrizve, hogy minden megvan e, útnak indulunk a kisgörccsel.
Az utak csúszósak és ugyan, a nagy havazás alábbhagyott, és már csak nagy pelyhekben hullik a puha fagy, de egyedül minden olyan rossz. Ha még bármi romantikusat is látnék a szépen kivilágított utcákba és fényesen ragyogó Holdon, de így…
Visszaérve a környékre, még megállok egy kürtőskalácsosnál, direkt Chen kedvencét kérve, ami a fahéjas. Én nem annyira szeretem, de általában megeszem. További utunkon melegíti a kezemet a még forró finomság, ami azért sokat javít a közérzetemen. Megállva a hatalmas épület előtt, türelmesen várunk, és ha nem lennék megpakolva, még zenét is hallgatnék, mert útközben, ha velem van a jószág, nem szoktam, de így a környéken elsiető embereket figyelem, míg meg nem hallom Chen önfeledt kiáltását. Heves integetését egy mosollyal fogadom és már azt hinném, hogy hozzám siet ennyire, de ekkor leguggol előttem és rögtön karjai közé fogja a kis fehér pamacsot, aki arcának esve nyalogatja második gazdáját.
- Khm… - köszörülöm meg a torkom, hátha észrevesz végre engem is.
- Ohh, szia - pillant rám nagy boldogan, mintha eddig nem itt álltam volna.
- Vedd fel - dobom fejére a kabátját és elveszem tőle Oppát, míg magára nem aggatja, hogy aztán már pórázzal együtt adjam vissza.
- Köszi - teszi le az állatot és egy gyors ölelést követően, meg is indul a buszállomás felé.
- Ezt neked hoztam - nyújtom még át a már közel sem olyan meleg ételt.
- Mondtam már, hogy imádlak? - fogadja el hálásan és ilyenkor érzem igazán rossznak, hogy utcán vagyunk és nem érhetek hozzá.
- Nem eleget - süllyesztem kiürült kezeimet zsebembe, hogy ezzel is védjem a csípős széltől. Chen sokkal jobban viseli nálam a hideget, ám nyáron többet is szenved, mint én.
- Akkor ezentúl sűrűbben fogom - néz rám hálásan, amitől rögtön meglágyul a szívem. Nagy falatozása közepette én is csípek egy kicsit magamnak a kürtőskalácsból, mert elég éhes vagyok, de fáradt is annyira, hogy ha hazaértünk, ne a főzés legyen az első.
A buszra érve, egy helyet találunk is, ahova Chen leül, ölébe véve a már sárban tocsogó, nedves kutyát, én meg szorosan mellé, fent kapaszkodva nézem, ahogy szeretetteljesen birizgálja Oppát. A jármű újfent megtelik, és amint felpöfög a motor, két perc múlva már indulunk is. A nagy zajtól amúgy sem tudnánk beszélgetni és látszólag ő is fáradt, amit bizonyít, hogy körülbelül az út felénél a fejét a hasamra dönti és bár innen föntről nem látom, nem tartom kizártnak, hogy el is aludt.
A lakásig már szabályosan vonszolni kell őket, de nem vagyok én ám olyan kegyes, hogy hagyjam is pihenni, hosszú nap ide, vagy oda.
- Vetkőzz le gyorsan, aztán megfürdetjük a dögöt, hogy ne így bújjon ágyba.
- Neeeeem - nyekereg, cipőit hanyagul a sarokba rúgva.
- Akkor kint alszol vele?
- Neeeeem.
- Akkor igyekezz - szabadítom meg Oppát is a cuccaitól, míg Chen mindent leszenved magáról és amint a kutya a kádba kerül, ő már jóval élénkebben áll neki a fürdetésnek, tudva, hogy én véletlen még képes is lennék belefolytani a vízbe. Hiába az én állatom, nem sokat konyítok hozzá, és amúgy is őt szereti jobban, tehát, inkább rá hagyom az ilyesfajta dolgokat.
- Nem kéne elvinni szőrt vágatni? - tanakodik, miközben a sampont dörzsöli belé. Lehet, nem volt jó ötlet fehéret választani.
- Nemrég voltunk. Ha még ennél is rövidebb lenne, már nyakik be kéne bugyolálni, ha kivisszük.
- Igaz - teszi vissza, hogy a zuhanyfejet felvéve, lemossa róla a habot.
- Holnap regg-
- Leviszem én, ne aggódj - puszil vállamra és míg kinyomkodja Oppa bundájából a vizet, én felveszem a törülközőjét, és két kezembe széttárva azt, várom, hogy idetegye, majd az ölébe nyomom, hogy ő törölgesse. - Idehoznád a hajszárítót?
- Nem kell, itt bent meleg van. Csak dörgöld át, hogy ne csöpögjön és kész.
- Oké - ül le vele a kád szélére, én meg az ajtófélfának támaszkodva várom, hogy végezzen és végre pihenhessünk, mert már hiányzott és hulla vagyok. Alig öt perc alatt majdnem szárazra törli az ebet, majd amint az földet ér, én már ragadom is meg a csuklóját, hogy a törülközőt elvéve tőle a csapra hajítsam és behúzva a hálóba, magammal rántsam őt az ágyra. - Csak nem szeretnél valamit? - mászik fel teljesen, eldőlve mellém.
- Dehogynem - támaszkodok fel az alkaromra, és föléhajolva, ajkaimat az övéire nyomom, nyelvemmel rögtön befurakodva, de éppen csak addig, míg meg nem ragadom a távirányítót, majd utána vissza is dőlök. - Pihenni - kapcsolom be a tévét egy diadalittas mosollyal.
- Gonosz vagy, ugye tudod? - csap durcásan a combomra és fejét a mellkasomra téve, kényelmesen elhelyezkedik, hogy ő is lássa, amit nézni tervezek. Ilyenkor megy egy kedvenc doramám, amit mindig együtt nézünk, bár ő még nem mondta, hogy tetszene-e neki, vagy bármi, így lehet, hogy csak miattam viseli el.
- Ki~? Én? Összekeversz valakivel - nyomok csókot feje búbjára, tovább váltogatva a csatornákat.
- Na persze… - csúsztatja tenyerét a hasamra és finoman simogatni kezd.
Ezt kifejezetten imádom benne. Az összebújós pillanatok a gyengéim, még, ha pár percen belül be is furakszik kicsiny körünkbe Oppa, ám ilyenkor mégsem foglalkozik vele inkább, mintsem velem, ezért nem szokott zavarni, hogy rámhúzza a kutyát és őt is simogatja. Míg kint egy lelőhetetlen, sokszor tuskó egyén, idebent figyelmes, kedves és nagyon érzelgős.
Chen nem csupán valaki, akit szeretni lehet, hanem egy olyan személy, akit nem lehet nem szeretni. A legelején nehezen jöttünk ki, a humorunk valahogy nem egyezett és ez komoly feszültségeket szított bent a melóban is, de a hetek múltával sikerült megtalálni a közös hangot, ám annyira, hogy azóta szinte egymáshoz ragadva élünk.
És ez így van rendjén…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése