A szalagavató napját mindenki kicsattanó örömmel várta… rajtam kívül. Én több okból sem szerettem volna részt venni rajta, de mindegyik egyetlen személyhez vezetett vissza. Jonginhoz.
Egy éve már, hogy felköltöztünk Koreába és bizony nehéz volt menet közben becsatlakozni az osztályhoz, hát még az én szegényes nyelvtudásommal… Alig értettem valamit és minden szavam hibás volt, hiába az otthoni órák, amiken részt vettem. Még a mai napig akadnak gondjaim. Jongin viszont már akkor segített és mellettem volt, mint mind a mai napig. Az első perctől kezdve szerelmes lettem belé…
A gyönyörű mandulavágású szemei, a kissé sötétebb bőrszíne, de főleg édesen telt ajkai, amik mindenképp rabul ejtették a szívem, mihez társul példamutató, mégis rosszfiús magatartása. Egyszerűen nem lehet nem szeretni őt!
Tehát most itt ülök a lelátón megannyi szülő közt, kik büszkén várják gyermekeik felbukkanását, nekem meg már előre sír a lelkem, hogy Jongin nem hogy nem velem lesz ott, de még egy külsős csajt is hozott magával, akivel táncolni fog. Persze, fura lenne két pasi együtt, nem is engednék és mindenki ki is akadna, de engem akkor sem érdekelne, ha mellette lehetnék! Azt is megérteném, ha csak nem akarna velem így mutatkozni, de még nem mertem lépni, féltem elmondani az érzéseim, nehogy ezzel eltaszítsam magamtól őt.
Amint a ceremónia - ? -, vagy mi, elkezdődik és levonulnak a lépcsőn, tekintetem azonnal kiszúrja az én gyönyörű Kaicimat, ahogy egy ribanccal az oldalán sétál, édesdeden mosolyogva a közönség felé. Egy egyszerű, szűkített szárú, sötétkék alsót visel, ugyan ilyen színű blézerrel, valamint fekete inggel és világoskék nyakkendővel, mint mindenki más, csak rajta ezerszer jobban áll. Egyszerűen nem tudom nem nézni… A haja tökéletes és hibátlan. Fekete tincsei művészi renddel vannak egymás mellé állítva, ezzel feltéve a koronát az összképre. A járása és minden egyes mozdulata megbabonáz, mit olyan hanyagul, a maga módjában mégis kecsesen visz véghez, hogy ezt már egy uralkodó is megirigyelhetné. Mert igen, Jongin az én szívem ura!
A tánctérre összesen huszonegy pár sorakozik fel, de mintha ott sem lennének, csakis egyet látok. A szőke csaj viszont nagyon irritál már! Ismerem őt, hallottam már többször róla a többiektől és tudok pár éjszakás kalandjáról Jonginnal is, ami csak még inkább utálatra ösztönöz. Komolyan, hogy érhet hozzá az a liba, mikor én nem?! Tenyere Kai vállára siklik, míg hercegem gyönyörű keze a csaj derekára. Óh, ha csak egyszer fogná meg az én derekam!
Meredten bámulom az egész estet, ahogy szerelmem táncol, teljesen feszengve ülve, de egyáltalán nem bántam meg, hogy én nem veszek részt, mert bár lenne kivel, rajta kívül nem kell más.
Amint vége és ők kivonulnak, én is azonnal lesietek, hogy találkozzak velük, elvégre egy osztály vagyunk, tehát bemehetek hátra én is. Azt hiszem ma el fogom mondani neki az érzéseimet! Hosszú hónapokat győzködtem magam, de még mindig nem jutottam semmire, ezért muszáj lesz lépnem, mert így csak felőröl a szerelem.
Beérve az öltözőbe, egy nagy sóhajjal konstatálom, hogy már csak a fiúk vannak itt, a lányok valahol máshol rikácsolnak. Nos, igen, sose bírtam a csajokat és talán ez is az oka, hogy meleg lettem, de igazából sosem zavart, hamar beletörődtem.
- Áh, hyung! - emeli rám étcsokoládé barna íriszeit, mitől itt helyben el tudnék olvadni, na de az a mosoly, amit mellé nekem ajándékoz, maga a Mennyország!
- Kai-ah - nyögök fel és mellé állva, boldogan toporogni kezdek, figyelve, ahogy leveti feleslegessé vált gönceit. Sajnos az inge alatt trikó van, amit magán is hagy, de így is gyönyörűen kirajzolódnak kockái, nem is beszélve kilátszó, izmos vállairól. Amint nadrágját kezdi lazítani, már már félő, hogy túlzottan bámulom, de nem érdekel! Azok a lábak, te jó ég…!
- Olyan kár, hogy nem voltál ott - néz rám, kibújva az anyagból, lebiggyesztett - csodálatos - ajkakkal.
- Kiment a boka, meg nem is én való nekem - hadarom kissé szégyenlősen, így nem is biztos, hogy jól, de ő csak bólint, hogy megértette. Annyira összhangban vagyunk, ha nem mondanék semmit is megértene engem. Persze, hisz ő Kim Ultraszuper Jongin!
- Elmegyünk a srácokkal egyet bulizni, nem jössz velünk? - kérdi, közben belebújva farmerébe. - Én örülnék neki - teszi még hozzá, tudván, hogy milyen hatást kelt vele. Szerintem eleve tisztában van az érzéseimmel, csak direkt húzza az agyam.
- Ühüm - ugrálok vidáman.
Hogy fogok vele négyszemközt beszélni valamelyik haverjánál, vagy egy kocsmában? Ha meg részeg, úgy nem az igazi, azt szeretném, hogy örökre emlékezzen rá. Bár lehet jobb lenne, ha elfelejtené, elvégre, nagyobb eséllyel fog elutasítani.
Amint mindenki végzett az öltözködéssel, elindulunk egy keskeny folyosón, hogy együtt lépjünk ki a novemberi éjszakába. Minden porcikámat átjárja a hideg, ezzel némileg kijózanítva, de nem szeretnék pont most megfutamodni.
- Kai - fogom meg váratlanul kabátja szárát, de éppen csak annyira, hogy észrevegyen, ő meg kíváncsian fordul felém. - Tudnánk beszélni? - kapom össze kezeim és idegesen tördelni kezdem az ujjaim, végig azokat figyelve.
- Baj van? - csillannak együttérzően szemei, még nem is tudva mondandóm, de már ilyen aranyos.
- Nem, csak… - nem tudok mit mondani.
- Jongin, nem jössz? - kiabál hátra valaki.
- De, menjetek csak előre, majd megyünk! - szól vissza nekik, kezével egyet intve, majd újra nekem ajándékozza minden figyelmét. A környék teljesen kihalt, csendes és sötét, köszönhetően a ritkásan elhelyezett, gyér fénnyel megáldott lámpáknak, mellesleg egy hatalmas épület oldalában vagyunk egy ligetes részen. Itt az alkalom. - Hallgatlak - mosolyog rám bíztatóan.
- Kai, én nem tudom mit…
- Mondj?
- Aha, mit mondjak. Én fázok, hogy te rosszul fogadod.
- Akarod mondani, félsz? - szélesedik vigyora egyre növő ügyetlenkedéseimen. - Hyung, ne izgulj, tudod, hogy én sosem tudnék rád megharagudni - veszi elő legőszintébb tekintetét. - Mondd el nyugodtan…
- Én szerelmes lenni beléd - vizslatom az innen már feketének tetsző beton utat, rettegve a válaszától. Mikor már legalább fél perce nem történik semmi, azért felnézek és egy meghatott Jonginnal találom szembe magam. - Kai?
- Ajj, Tao-ya, annyira boldog vagyok - vetődik a nyakamba, szorosan átölelve engem, mitől kis híján elkap a sírhatnék az örömtől. Ez most komolyan megtörténik, vagy csak álmodom? - Ha tudnád mióta vágytam már rád! - fog vállaimra és eltávolodik, ám még reagálni sem hagy, előrehajol és régóta imádott, gyönyörű, húsos ajkait az enyémeknek nyomja. Kezeim önkénytelenül fonódnak vastag rétegek alá bújtatott, karcsú, izmos, szálkás derekára, hogy úgy vonjam közelebb, míg ő nyelvét átdugva fedezi fel az enyémet, mire lábaim megrogynak. Halkan felnyögök és ugyan csak ügyetlenül, de viszonzom csókját, közben kieresztve egy könnycseppet. Erősen tartom magam, hogy ne zokogjak fel, ugyanis ma majdnem két órán keresztül sminkeltem, hogy kinézzek valahogy!
Majdnem két percig tartó csókunkat ő töri meg, ahogy picit elhajol, ezzel levegőt hagyva mindkettőnknek.
- Én olyan örült - motyogom elvörösödve.
- Igen, az vagy, de én is örülök - simítja forró tenyerét arcomra és hüvelykujjával letörli elkószált könnycseppem. - Gyere, hagyjuk ki a bulit - csúsztatja ujjait az enyéim közé, ezzel már végképp valóra váltva legvadabb elképzeléseimet is.
- Hova? - kérdezem lassan ballagva mellette.
- Hozzám… - szorít rá kicsit kézfejemre és már biztos vagyok benne, hogy attól, mert nem léptem fel, még ez életem legszebb napja!
Ez egy nagyon jó barátomnak készült, az ő ízlésvilágára tervezve, kérlek ne kövezzetek meg :3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése