LaySoo - Dance

Kaptam egy párost és egy képet, ami alapján írnom kellett, úgyhogy, íme:

~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~

A következő órám angol, amit egyedül csak azért várok ennyire, mert az közösen van Yixinggel, míg minden máson egyedül Chanyeol búskomor fejét kell figyelnem, ami már igazán kezd kiakasztó lenni. Pont ezért, a szünet vége előtt már a terem ajtajánál várok, hogy végre becsengessenek, ami, szerencsére, alig két perc múlva meg is történik, így elsőként átlépve a küszöböt, az albakfelőli padsor leghátsó helyére telepszek, mellettem a fülessel, s előttem Yixinggel, valamint Jongdaeval.

- Chan, mért vagy ilyen letört még mindig? - fordul hátra hozzánk Chen, teljesen ignorálva a tanár beszédét. - Nincs jobban?

- De, csak, mióta tönkrement a telefonja, alig beszélünk valamit… - feleli fáradtan, és eldőlve a padon, körülbelül egy bánatos kiskutya látványát nyújtja.

- A fél életedet a kórházban töltöd Baek mellett. Legalább most tud pihenni - próbálja megnyugtatni őt Yixing, de én már tudom, hogy ez lehetetlen, elvégre mindent bevetettem.

- Ez az, hogy nem! Alig pár óra a látogatási idő, azon kívül meg semmit nem tudok róla!

- Két hét, és kiengedik, utána meg annyit lógsz a nyakán, amennyit akarsz - paskolja meg Jongdae a vállát.

- De na~...

- És, mi lenne, ha vennénk neki egy telefont? Akkor tudnátok egész nap irkálni - veti fel az ötletet Lay, ami nem is lenne rossz, de, ugye, ha Chanyeol megengedhetné magának, már rég megtette volna, ám tudom, hogy ő ennél már jóval tovább gondolt, így kíváncsian várom az ötletét. Elvégre, az mindig van. Talán ezért is szerettem bele, anno. Többnyire hallgatag, de nagyon okos, mindig azon jár az esze, hogy hogyan segíthetne a barátainak. Önzetlen és piszok helyes is.

- Egy vasam sincs…

- Nem azt mondtam, hogy te vegyél. Szerezhetnénk valahogy.

- Jó, de hogy? Mire munkát talál bármelyikőnk is, már kiengedték, de ha mégsem, nem fizet senki előre.

- Az igaz, de mi lenne, ha például tartanánk ilyen utcai előadást?

- Hogy érted? - egyenesedik ki, érdeklődve figyelve Yixinget.

- Sokszor láttam ilyen embereket, akik köztereken adnak elő valamit és kitéve egy poharat, vagy bármit, a járókelők, akiknek tetszik, dobnak bele egy kis aprót. Így, szerintem, lenne esélyünk, ha elég jók vagyunk. Például táncban, az megy nekem.

- Hyung, én nem tudok táncolni.

- Én sem - csatlakozik hozzá Jongdae.

- Akkor, ti énekeltek, mi meg Sooval kitalálunk valami koreográfiát és szerda délután fellépünk a város két különböző pontján, jó?

- De miért pont külön?

- Mert több pénzt lehet szerezni, ha nem csak egy helyen vagyunk.

- Logikus - bólint egyet, és állát megtámasztva a tenyerébe, már a dalszövegeken kezd gondolkodni. Chanyeol az érzéseit leginkább a gitárja segítségével adja ki, ha tehetné, egész nap csak írna, így ez pont egy neki való feladat.

De én…? Az én táncom elég béna, főleg Yixingéhez képest, aki komolyan nagyon jó benne! Eleve, vele együtt dolgozni egy kifejezetten nagy kihívásnak ígérkezik, de ugyanakkor tetszik is, mert legalább több időt tölthetek mellette.

Órák után össze is futunk mind a négyen, hogy megbeszéljük a tervet. Két napunk van, ezért nincs időnk tétlenkedni, már ma el kell kezdeni a felkészülést, hogy valami elfogadhatóval álljunk az emberek elé.

Míg Chanyeol Jongdaeval megy haza, én Yixingel a táncterem felé indulok, ahova járni szokott gyakorolni. A légkör köztünk külsőleg igencsak nyugodtnak látszik, egyikőnk sem valami nagy dumagép, ám én belülről pont ennyire feszengek. Mi van, ha elrontom? Ha leégetem magam előtte? Nem szeretnék a nevetség tárgyává válni senki számára, de a legfontosabb, hogy Laynek meg tudjak felelni. Szeretem őt…

- Neked van valami ötleted? - lép a kis terem tükrözött falának legszélére elhelyezett asztalához, hol egy számítógép pihen.

- Nincsen - ismerem be, mert eddig egyáltalán nem azzal voltam elfoglalva, hogy fejben taglaljam szegényes tánctudásomat, és bármi értelmeset hozzak ki belőle.

- Akkor mutatok pár verziót, aztán, ami a leginkább tetszik neked, azt betanítom. Az összes három-négy perces, nem nehezek, de majd meglátod - mosolyodik el lágyan, amitől nekem is sokkal jobb kedvem lesz.

Szeretem őt táncolni látni, mert olyankor igazán önfeledtnek tűnik, de most, hogy csak nekem szól, még inkább megdobogtatja a szívemet. Az összes lépése és mozdulata olyan precíz, mi mutatja, hogy Yixing erre született. Azonban, a koreográfiák nem is olyan könnyűek, mint gondolja, vagy legalábbis nekem. Az egyik bonyolultabb, mint a másik, kizártnak tartom, hogy bármelyiket is meg tudjam tanulni ennyi idő alatt.

- Na? - kérdi, kissé zihálva az egyhuzamban négy szám végigtáncolása után.

- Öhm… - idézem vissza magamban őket, de igazából egyik sem rémlik annyira, hogy választani tudjak. - A második - mondok egyet találomra.

Az alap állástól kezdve a végéig átfutottuk zene nélkül, s csodálom is, hogy így hogyan képes minderre, de ez még nem változtat azon, hogy nekem ez nem megy. Yixing nagyon türelmes velem, ha kell, elmutogat mindent akár nyolcszor is, de egy idő után azért neki is sok, ahogyan bénázok.

- Feljebb, Soo - érinti két ujját alkaromra, hogy úgy tolja magasabbra, de nekem már pusztán ennyi is elég hozzá, hogy teljesen elvonja a koncentrációmat a feladatról. Mély levegőt véve, újra neki kezdek, immár egyedül, hogy alaposan megfigyelhesse a már megjegyzett mozdulatokat, és útközben finomíthasson rajtuk, vagy épp javítsa őket. - A jobb lábadat - hajol le, hogy megpaskolja bal térdem, mire teljesen ledermedek egy pillanatra. - Minden rendben? - pillant fel rám, de mit mondhatnék erre? Természetesen azt, hogy igen… - Tartsunk egy szünetet - egyenesedik fel, és a padokhoz lépve, kinyitja a magával hozott kulacsot, hogy pár korty után átnyújtsa nekem.

- Köszönöm - fogadom el reszketeg kézzel, és bele sem gondolva, hogy ő utána ihatok, én is magamhoz veszek egy kis vizet, mert már igencsak fáj a torkom az állandó mozgás okozta zihálástól.

Kedvelem Baekhyunt, fontos barát nekem, ezért minden igyekezetemet bele is teszem a táncba, de lassan több bakim van, mint jó lépésem. Az órák egyre csak múlnak, már szinte az egész koreográfia megvan fejben, csak gyakorlatban válik teljesen kuszává. Nem mondom, hogy nem tudok táncolni, mert egy időben tanultam, de ez már siratnivaló, amit én itt leművelek.

Fél kilenckor elköszönünk az épület előtt, elvégre másnap iskola, és nekem még rengeteg tanulnivalóm van, amik egészen hazáig eszembe sem jutnak. A szobámba érve, mint az őrült, úgy kutatom elő minden szükséges tankönyvemet és füzetemet, hogy legalább a házi feladatokat elkészítsem lefekvés előtt. Sosem kaptam még hármasnál rosszabb jegyet, de nem is a minimum a cél, tehát nem tehetem meg, hogy valamit kihagyjak. Mindemellett az is fontos, hogy rendesen egyek és elegendő időt szánjak alvásra, mert másként nem tudnék jól teljesíteni az iskolában, azonban a mai ebéd teljesen kiment a fejemből és vacsorázni sem egészséges már ilyen későn. Némi gyümölcsöt szeletelve, megeszek egy almát, két kivit és egy banánt, majd letusolva, az ágyamba fekszem, és elalvás előtt még elolvasok pár fizika leckét.

Másnap nincs angolunk, sőt, Yixingék előbb is végeznek, s talán pont ez az, amitől olyan mérhetetlen boldog leszek, mikor meglátom őt az aula falának támaszkodva, miközben feltehetőleg épp engem vár. Ahhoz képest Jongdae már rég lelépett, de az már nem az én gondom, Chanyeol legjobb barátja…

Újfent a táncteremben kikötve, a tegnapi feszengésem rögtön visszatér, és nem hiszem, hogy képes leszek én erre, elvégre, ez a mai nap az utolsó, hogy gyakoroljunk, pedig nekem szinte semmi nem megy belőle. Nem tudom, Lay hogy gondolta ezt, de, ha rajtam múlik, tuti bukás lesz az egész.

A zene egy lassított verziójával kezdjük, miközben ő is beszáll a táncba, de lényegében végig engem néz és jegyzi meg, hogy mit nem csinálok helyesen, és miben kéne még kicsit fejlődnöm. Szerintem, ő sem élvezi ezt…

Majdnem másfél óránk rámegy arra, hogy egyszer elő tudjam adni komolyabb hiba nélkül, lényegesen lassabban, mint ahogy az eredeti szám szól, mire tartunk egy pihenőt. Yixing bizonyította, hogy akár öt órát is letáncol egyhuzamban szünet nélkül, így feltételezem, hogy megint miattam húzzuk ezt, ami szintén kényelmetlenül érint.

- Soo - nyomja ki hirtelen a zenét, míg én a tükör előtt próbálkozom, ám hangját meghallva, rögtön felé fordulok. - Ez így nem fog menni - sétál hozzám egészen közel.

- Tudom, sajnálom - hajtom le a fejem szégyenkezve.

- Nem az, te csacsi - kuncog fel kissé, mire értetlenül pillogok rá. - Hanem, hogy ilyen stresszes vagy a közelemben. Minden mozdulatod merev és tudom én, hogy menne neked, de hidd el, nem számomra kell megfelelned. Tudom, hogy tetszem, bár nem értem, miért, ám ezt most Baekért tesszük.

- Tessék? - kerekednek el szemeim. Komolyan tudja? Mióta, és honnan? Soha nem mondtam még el senkinek, de még eleve azt sem, hogy a fiúkért vagyok oda, ezért nem értem, miből következtethette. Ilyen átlátszó lennék?

- Holnap, ha végeztünk a pénzgyűjtéssel, elárulok valamit, de addig is… csak nyugodtan - lapogatja meg a vállamat, és visszamegy a géphez, hogy újraindítsa a zenét.

Nem tudom, hogy most jobban félek, vagy megkönnyebbültem, de mindenképp kellemesebb érzés így mellette lenni, és lényegesen felszabadultabban is táncolok, most, hogy tudja az én féltve őrzött titkom. Talán nem kellene meglepnie, elvégre Yixing figyelmes, és mint már mondtam, nagyon okos is. Mellesleg, egész jól fogadta, mert bármióta is tudja, eddig nem mutatta jelét, hogy máshogy állna hozzám, mint megismerkedésünk óta.

A végére már annyira belejövök, hogy együtt, rendes tempóra is sikerült csupán apróbb hibákkal végig vinnem az egészet, ami igazán bíztatónak ígérkezik, és ha nem is sikerült annyi pénzt összeszedni, legalább elmondhatom, hogy mindent beleadtam, és maximum kitalálunk mást, amivel tudunk telefont venni Baeknak, hogy ne kelljen egész nap Chanyeol szenvedését hallgatni.

Szerdán még az ébresztőm előtt felkelek, s izgatottan pakolni kezdek, hogy minél előbb beérhessek, mert bár attól még nem fogok hamarabb találkozni a srácokkal, de nincs jobb ötletem, amivel elüthetném az időt.

Az angol órán a srácok buzgósága hamar átragad rám is, miről izgalommal vegyített félelemmel várom a délutánt, hogy bizonyíthassak, első sorban Yixingnek a tudásomról, mert szeretném, ha egy kicsit büszke lenne rám, ha már ennyit vesződött a betanításommal. Igaz, hogy eléggé lámpalázas vagyok, de előbb felléptem volna egy stadionnyi ember előtt, minthogy Lay lásson engem ennyit bénázni, mint amit hétfőn leműveltem előtte.

Délután Chanyeolnál gyűlünk össze, mert ő lakik a legközelebb, és mert nem hozta be a gitárját, hogy ne keljen egész nap cipelnie, ezzel esetleges sérülésnek kitéve azt.

Elsőnek mi mutatjuk be nekik, hogy mit hoztunk össze, s nagy szerencsémre sikerül is normálisan eltáncolnom előttük. Mindkettejüknek nagyon tetszik az előadásunk, ám, amit ők csináltak, az valami elképesztő, de komolyan. Jongdae végig énekel, míg Chanyeol gitározik és bár neki is van része, az jóval kevesebb, és néhol rap, azonban az összhatás nagyon tetszik nekem. A helyszíneket is megbeszéltük, így nyugodt szívvel indulhatott útnak mindenki, hogy minél előbb túllegyünk ezen, mert Chan már menne be a kórházba, de, ha minden jól megy, ma már telefonnal érkezhet.

Odafelé Yixinggel iszunk egy-egy kávét, s az ő poharát megtartva, kinevezzük pénzgyűjtősnek, mit le is helyezünk a macskaköves út egy kényelmesen kiálló részére, hogy aztán neki is lássunk a dolognak.

- Ne aggódj, jó? - pillant rám Lay, közben telefonján keresve a számot, hogy a kis hangfal segítségével le tudja játszani. - Bárhogy is, ezt mókának fogd fel, és ne munkának, mert úgy nem fog menni, ha idegeskedsz rajta - ívelnek felfelé ajkai végei, jól mutatva, hogy ő élvezi a dolgoz. Nem is csodálom, elvégre neki jól megy.

- És, ha elrontom?

- Azt maximum én tudom, más meg nem ismeri a koreográfiát. Ha nagyon nem megy, nyomunk valamit random, vagy max nevetünk egy jót - Hangjából kiérződik a jókedv, s tudom, legyen bármi, ő mellettem lesz.

- Rendben - bólintok rá, készen állva mindenre, bár azért igyekszem a legjobbat nyújtani.

- Kezdhetjük?

- Igen - mosolyodom el én is, ami talán az érdeklődő tekintetektől való zavaromnak köszönhető, vagy Yixing bíztatásától, de bármelyik is, hiszem, hogy nem lesz semmi baj.

Amint a zene elkezdődik, többen is megállnak, hogy megnézzék, mit csinálunk. Nagyjából magabiztosak a lépéseim, pontosan tudom, hogy mikor mi következik, és akárhányszor Layre pillantok, csak a színtiszta élvezetet tudom leolvasni az arcáról, ami nem kis löketet ad számomra. A közepe felé már egész szép tömet áll minket körbe, és mire a végére érünk, már a pohár is megtelik.

Mindenkitől megköszönjük az adományt, s mivel nekem ennyi volt a tudásom, átveszem Yixingtől a táskáját, beleöntöm az aprót, visszahelyezem a gyűjtőt és hátrébb húzódva nézem azt, ahogy ő táncol más számokat. Az embereknek nagyon is tetszik, amit teljes mértékben meg tudok érteni, elvégre itt róla van szó és eszméletlen tehetséges, de ettől függetlenül még kétszer előadjuk a közös számot is, pedig tudnám ezt nézni naphosszat is akár.

- Látod, mondtam én, hogy jók leszünk - emeli fel a kezét, mit először nem tudok mire vélni, majd megértve, hogy mit szeretne, én is követem a mozdulatba, mire lepacsizik velem.

- Ohh, hívnak - érzem meg zsebem rezgését, és előkapva a mobilom, Chanyeol neve villan fel a kijelzőn.

- Hangosítsd ki - hajol közelebb, hogy ő is mindent halljon, s teljesítve kérést, közénk emelem a készüléket.

- Sziasztok - köszönök bele kezdésnek.

- Na, hogy ment? - türelmetlenkedik Yixing, ami egyáltalán nem jellemző rá, de ez is tetszik nekem benne.

- Az, hogy szuperül, szerintem nem írná le az egészet - kiabálja Jongdae, valahol egész közel a telefonhoz, mert így is szörnyen hangos. - Megszereztük egy átlagos, használható érintőképernyősnek az árát. Na és nektek?

- Ezek szerint Baekhyunnak egy egész pofás kis mobilja lesz - jegyzi meg Lay, elvégre nekünk is elég sok gyűlt.

- Ezer hála, srácok! - ordít Chanyeol is. Szerintem, ők azt hiszik, hogy mi süketek vagyunk, vagy lehet, hogy pont ők azok.

- Na, de hol találkozzunk? - sürgeti a beszélgetést partnerem, teljesen érthetően, mert már kezd meleg lenni a napon, főleg így, hogy eddig mozogtunk, tehát így is majd meg lehetett főni.

- Nálam.

- Jól van, sziasztok.

- Sziasztok - köszönök el én is, és kinyomva a készüléket, visszacsúsztatom a zsebembe, majd elindulunk Chanyeol lakásához.

Örülök, hogy sikerült, pedig kevés reményt fűztem a dologhoz a magam tudásával. Az egyértelmű volt, hogy Yixing remekelni fog, sőt, még egyedül is tudta volna vinni a műsort, de magamból nem néztem volna ki, hogy alig két nap alatt megtanulok valamit, és elő is tudom adni. Tényleg jól éreztem magam közben, úgy, hogy egyáltalán nem feszengtem, és Lay el is vonta a figyelmem a minket vizslató tömegről, ami jelentős segítség számomra és a lámpalázam számára is. Legközelebb még jobb leszek, elvégre biztos, hogy lesz legközelebb, mert mellettük minden nap egy újabb kihívás. Majd, ha még Baek is visszatér köreinkbe, akkor lesz teljes káosz az egész. Én mondom, az a srác nem normális! Ahogy egyik sem…

- Soo, emlékszel, amit tegnap mondtam? - töri meg a köztünk lévő csendet Yixing.

- Sok mindent mondtál…

- Azt, hogy ha végeztünk, akkor elárulok valamit - pillant fel mosolyogva az égre. Ma még a megszokottnál is jobbkedvűbbnek tűnik.

- És, mi lenne az? - kérdezem, mire tekintetét rám szegezi, és úgy hajol közelebb hozzám, hogy csak én hallhassam mondandóját.

- Én is kedvellek téged…