Hirtelen azt sem tudom, mit kéne éreznem egy ilyen helyzetben, csupán egy a biztos; nagy a baj. Elhajolva az ajtótól vetem hátam a falnak, s a semmibe révedve próbálom értelmezni az imént hallottakat, melyek kétségtelenül rólam szóltak, bár, ha Jisoo megcsalna, az sem lenne jobb…
De egyáltalán, neki mi haszna van abból, ha jár velem, de közben nem is szeret? A meló eleve le volt fixálva, szinte rákényszerítettek, tehát sok köze valószínűleg nincs, ám mintha mégis erről fújna a szél.
Annyira mindegy igazából… Fáj, de még mennyire, hogy fáj! Ám valahol számítottam erre, csupán nem gondoltam volna, hogy képes rá pont ő. Az meg mindennek a teteje, hogy a többiek is benne vannak, mikor elméletileg nem kellett volna tudniuk a kapcsolatunkról. Kapcsolat… Istenem, lehetne még ennél jobban megalázni engem?!
És akkor most, hogyan tovább? Tény, valóban sokat fizetnek ezért az állásért, de nekem ez az első és utolsó bevetésem, abban mindenki biztos lehet. Akármennyire szeretném, nem hagyom őket itt, hiszen egy szülőről van szó, azonban amint eldönteném, hogy egy levegőzés mégiscsak jót tenne, nyílik az ajtó és belép rajta az a személy, akit jelenleg a legkevésbé akarok látni.
- Oh, Sik, mért állsz itt? - mér végig meglepetten, kezében egy jókora táskával.
- Most jöttem csak… - dünnyögöm, visszanyelve minden feltörni készülő indulatomat. Nem születne belőle semmi jó, ha pont bevetés előtt verném ki a hisztit, tehát most úgy csinálok, mint aki nem tud semmit, aztán az életbe nem beszélünk többet.
- Még van időnk, ha gondolod - közelít meg mosolyogva, majd szabad kezével mellettem a falra simítva zárja el az utat, s már éppen hajolna hozzám, mikor benyitok az irodába, faképnél hagyva őt ezzel.
- Sziasztok - köszönök, ledobva szerény személyemet a legtávolabbi fotelba.
- Ilyen korán? - pillog rám nagyokat Luhan, mire révületéből beér Pöcsfej Kapitány is.
- Ha már mind így összegyűltünk, kezdhetjük a munkát - teszi le nagy hévvel táskáját az asztalra, és elővesz belőle egy méretes papírt, melyet kiterítve a falapon invitál minket közelebb. Egy gondterhelt sóhajt megeresztve battyogok kicsiny körükbe, eldöntve, hogy jelenleg jobb ötlet nemlévén flegmasággal leplezem csalódottságomat. - Luhan az északi feléről megy térképezi fel az egész földszintet - tesz egy szarvas formájú bábut a térképre mutogatás közben - míg Jackson és Yongguk a keleti szárnyon törnek be, egyenesen felmenve az elsőre - kerül elő még két bábu. Egy méhecske és egy kutya… - Addig én Hyungsikkal az alagsorban kezdek - jelképez minket macska és valami madár, ezzel felsorakoztatva egy komplett állatkertet.
Amint mindenki kikapja a felszerelését, úgy szélednek szét, akár a mérgezett egerek, kettesben hagyva engem Jisooval, aki mintha kissé feszült lenne. Szívem szerint most én is itt hagynám a fenébe, de az elég feltűnő lenne, meg fogalmam sincs, hogyan kell felvenni ezt a sok cuccot, tehát szükségem van a segítségére.
- Baj van? - töri meg a hirtelen beállt csendet, ám ezúttal nem próbál megközelíteni, amiért hálás vagyok.
- Kicsit ideges vagyok a mai miatt, és szeretnék csak a bevetésre koncentrálni - füllentek könnyűszerrel, mintha mindig is ezt csináltam volna. Na jó, kit áltatok? Tényleg ez a helyzet…
- Nagyszerű ember vagy, Sik - nyújtja át nekem az alap felszerelést, ami egy sötét vászonnadrág és egy póló, mire majd jön a többi.
- Köszi. - Kár, hogy te nem…
Elsőnek az acélbetétes bakancs tudatja, hogy bizony nehézlovasok leszünk, ám a golyóálló mellénytől rendesen megrökönyödök, melyre egy laza dzseki, mi takarja azt, illetve az övet is, és mehetünk összeszedni a többieket.
Ezúttal nem Jisoo kocsijával megyünk - civilben -, hanem egy nagyobb, fekete, sötétített ablakos mercivel, aminek a jobb hátsó ülését be is foglaltam, mielőtt elől kéne lennem, túlontúl közel hozzá.
- Izgulsz? - mászik be középre Yongguk, aki az egész bandából a legszimpatikusabb, még most is.
- Mostmár ja…
- Bocsi - vigyorodik el, kivillantva hófehér fogait. - De felesleges, mi fedezni fogunk, történjen bármi. Emlékszel a lövés órákra?
- Aha.
- Ha tudod használni, nagy baj nem történhet.
- Remélem - hagyom rá a dolgot, hátha veszi a lapot, miszerint most nem vagyok társalgós kedvemben.
Ahogy távolodunk a várostól, úgy nyugszik le szép lassan teljesen a Nap, sötétségbe borítva ezzel mindent. A gyenge látási viszonyok megnehezítik mind a mi munkánkat, mind az esetleges ellenségekét, így innentől a reflexekre van bízva minden. Korántsem vagyok elég kiképzett ehhez, úgyhogy szerintem jogosan kezdtem el aggódni, azonban ha más előnye nem is, annyi biztos van az én csappattársamnak, hogy ő a legképzettebb mind közül, ráadásul Luhan eleve egyedül megy.
Közel másfél óra autókázás után egy apró faluba érve, annak a szélén leparkolunk, ám még kiszállás előtt újra átbeszéljük a dolgokat, hogy aztán biztosan mehessen mindenki útjára. Nem közvetlen a gyár mellett álltunk meg, így odáig eljutva nem is bukunk semmi nehézségbe, de valahogy a magas kőfal rögtön kifog rajtam. A többiek olyan természetességgel kapaszkodnak fel rá, mintha a világ legkönnyebb dolga lenne, én meg csak pislogok felfelé.
- Gyere - nyújt nekem kezet Jisoo, szinte teljesen elhasalva a tetején, s másikoldalt megkapaszkodva várja, hogy mozduljak végre, amire sosem kerülne sor, ha nem épp egy bevetésen lennénk. Elfogadva jobbját segítek rá lábaimmal is, majd amint felértem, jöhet a leugrás, ami ugyan egyszerűbb mutatvány, csak fájdalmasabb. - Le is vegyelek? - vigyorog, meg sem érezve a helyzet súlyát.
- Hát hogyne - forgatom a szemeim, indulatosan lehuppanva a kemény betonra… seggel. - Ó, hogy az a… - fojtom sziszegésbe szitokáradatom és nem tökölve tovább összekaparom magam, hogy haladhassunk végre.
A gyárat több kisebb épület veszi körbe, hol már előre szétszóródva, lopakodva közlekedünk, minden csapat a kijelölt helyét keresve. Innentől teljes a csend, Jisoo is csupán kézjelekkel mutogatja, hogy merre haladunk, ijesztően komor arccal pásztázva a tájat. Meglátszik rajta a katonaság és a több éves kiképzés, melyet kiállása mellett a modora úgyszintén tükröz.
- Innentől minden zaj számít - simul a főépület falához és fegyverét a feje mellé emelve tér be az egykor minden bizonnyal főbejáratnak használt hatalmas lyukon. Hozzá hasonlóan cselekedve veszem elő pisztolyomat, valamint a zseblámpámat és a lábaimat rendesen emelgetve követem őt, lehetőleg nem belerúgva semmibe.
Az egész gyár egy hatalmas tér, omladozó falakkal és lukas mennyezettel, ami által fellátni az emeletre. A többiek már biztosan bent vannak, ennek ellenére mégsem hallani senki mást, aki itt lenne, akár csak a közelben is. Minden csupa por, kosz, törmelék, ezen kívül meg csak a nagy semmi fogad.
Ötletem sincs, Jisoo mi alapján megy előre, de végül beválik, megtaláljuk a pince ajtaját és habozás nélkül megindulunk lefelé. Ő a legkisebb neszre is rögtön a hang irányába fogja a fegyverét, én meg apróbb fáziskésésekkel veszem szemügyre az éppen elrohanó patkányokat, amiknek a látványát szívesebben hagytam volna ki, de hát ilyen az én szerencsém…
- Várj meg itt - utasít, ahogy leérünk a legaljára.
- Miért? - riadok meg az egyedül maradás gondolatától.
- Csak maradj - int le, s választ sem várva siet egy tetszőlegesen kiválasztott irányba.
Egyáltalán nem nyugtat a dolog, ráadásul nem is tudok sokat kezdeni magammal egyedül, így elkezdem a felszerelésemet birizgálni, vagy jobb megnevezés, hogy ellenőrizni, bár ahhoz ezek ismerete sem ártana. Ám ennek ellenére is sikeresen kiderítem, miszerint a fegyverem egyáltalán nincs töltve, ráadásul én nem is kaptam töltényt hozzá, tehát innentől szabad préda vagyok.
Lehet, meguntak, és meghalni hoztak ide. Miért is ne? Én ugyanezt tenném a helyükben… Ugyan lennének morbidabb ötleteim is, de minek stresszeljem magam egy ennyire nagyszerű helyzetben? Főleg, me-
- Hyungsik! - hallom meg hirtelen a nevem. - Gyere gyorsan! - hozza rám a frászt Jisoo, és én engedelmes kutyaként elindulok arra, amerre emlékszem, hogy ment. Biztos okos ötlet így kiabálni, mikor simán megtalálhat az ellenség? Mondjuk, nekem mindegy.
- Mi az? - világítok minden irányba, hátha ettől hamarabb meglelem, ám a látvány mindent felülmúl, mikor ténylegesen megtalálom.
- Gyere, segíts - guggol egy férfi mögött, ki minden bizonnyal az elveszett apa, és oldozza ki az őt közrefogó köteleket.
Hozzájuk lépve húzom le az alak szájáról a ragasztószalagot, melynek a végét sikerül rendesen megrántanom a fentről leszűrődő dördülés miatt. Igaz, hogy megvan az emberünk, de ettől még közel sem múlt el a veszély, sőt, lehet, csak innentől lesz parás igazán, így a lehető leggyorsabban felsegítjük és az én támogatásommal indulunk vissza.
Jisoo elölről védve minket vezet a helyes irányba és csak bízni tudok benne, hogy az ő pisztolya legalább megvan töltve, mert hiába a mellény, attól még gond nélkül kinyírhatnak minket.
A férfi nem szól semmit, erőtlen, nincs túl jó állapotban, és valószínűleg esze ágában sincs felhívni ránk a figyelmet, melyet rögtön megkapunk, ahogy kilépünk a pincéből.
- Beszóljak az Örsre? - csatlakozik hozzánk egy, a helyzethez képest igen szórakozott Luhan.
- Aha. Tiszta a terep?
- Tiszta - veszi elő a mobilját, közben oda-oda pillantva maga elé, mielőtt orra bukna valamiben.
- Többiek?
- Behozzák a kocsit oldalról.
Kijutva a szabad ég alá, mérhetetlenül megkönnyebbülök, amiért nem kerültünk komolyabb életveszélybe, na meg ugye a keresett személyt is megtaláltuk. Ugyan az adrenalin még nem múlt el, továbbra is tartom a szavam, miszerint ez volt az utolsó, hogy én részt vettem bármi ilyesmin, innentől nem érdekel, mit mondanak a többiek.
Míg várjuk a kiérkező rendőröket, hogy átvegyék a férfit, mindenki lecseréli az öltözetét, ami szerény személyem szerint egy nagyszerű ötlet, mert már nem érzem a vállaimat. Szerencsére, sokat sem kell ácsorognunk, és amint újfent egyedül maradunk, indulhatunk is, ám engem hamar elfelejt mindenki, miközben hátul kullogok a srácok nyomában.
- Legalább vihettük volna éles terepre, mert ez így cseszett unalmas volt - nyafog Luhan, a karjait tornáztatva, majd olyan istenes tockosnak lesz a gazdája a másik kínaitól, hogy egy pillanatra még én is megérzem.
- Ezt most megcsináltad… - hurrogja le Jackson, aztán hátranéz rám, mitől nekem rögtön leesik, hogy mi hibádzik az idősebb mondatát illetően…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése