- Az a srác volt! - mutat kissé ingatagon, ám annál nagyobb magabiztossággal a háta mögé Jongsuk.
- Ő egy járőr tiszt - sóhajt fáradtan a rendőr, már nagyon unva a csapat kikérdezését, minek alig a fele van beszédképes állapotban.
- Ja, hoppá - vigyorodik el, pár centivel arrébb mozdítva a kezét. - Az! - bök ezúttal a magában ácsorgó Taekwoonra, aki amint észreveszi, hogy az idősebb megvádolta, szemöldökét összehúzva mered Jongsukra. - Jó, tudja mit?! Én voltam! - áll fel nagy hirtelen, még a székét is felborítva. - De csak mert Chanyeol kényszerített - emeli meg hangját valami keservesféle vékonysággal, de ideje sincs folytatni a színjátékot, az említett rögtön védekezésbe kezd, tőle alig három székkel távolabb.
- Ez nem igaz! - egyenesedik ki, két tenyerét az asztalra csapva.
- Miről van szó? - nézelődik bambán Taehyung, egyelőre még fel sem fogva, hogy tulajdonképpen hol is vannak jelen pillanatban.
- Uram, le kell tölteniük a három óra zárkát három órányi kikérdezés után is? - tér a lassan a haját tépő férfihoz egy munkatársa, kezében valamilyen papírt szorongatva.
- Isten ments, én ezt nem bírom fél órát sem tovább!
Lassan hajnali négyhez közeledvén, a csapat azon része, amelyik netán még némileg józan, fáradtan kullog, illuminált társát támogatva, hogy mielőbb beeshessenek Jongsuk házába, ugyanis ő lakik a legközelebb, és bizony már mindenki aludni szeretne - már aki nem aludt be eddig.
Koraőszhöz méltón enyhén hűvös, mondhatni kellemes idő van, tiszta, felhőtlen éggel, melyet csupán az utcai lámpák fénye takar előlük. Ugyan senki nem mer - vagy tud - felnézni, nehogy visszaköszönjön az éjszaka folyamán bevitt alkohol mennyiség, kétségtelenül Telihold honol a nagy kékségen, kísérve őket útjukon. A hangulat jelentősen megcsappant, csupán két tagnak szakadatlan a jókedve, ráadásul teljesen érthetetlen módon, hiszen mindketten rakománnyal vannak felpakolva.
- Verseny? - ajánlkozik Chanyeolnak Jongsuk, hátán feljebb dobva Taehyungot, mielőtt leesne róla.
- Minseok kinyír, ha felkel - pillant a rajta szundító fiúra, aki jelenlegi ártatlan kinézete ellenére tényleg képes lenne a fiatalabbnak menni.
- Ne ess el - ránt vállat egy félmosoly kíséretében, ám elindulni sincs ideje, máris elkapja a társa lábait fogó karját Hyungwon.
- Tényleg rossz ötlet - jelenti ki komoran, szabad kezével Jinhwant segítve a haladásban.
- Én játszom! - borul előre az alacsony fiú, s már éppen találkozna is a kemény betonnal, ha Taekwonnak nem lennének kellően éles reflexei.
- Ünneprontók vagytok! - hisztizik, kirángatva magát két társa szorításából. - Otthon találkozunk - szegi fel az állát, kifejezetten spiccesen megindulva előre, aminek az első pár méteren belül egy jókora esés a vége. - Jól vagyok! - áll fel azonnal, és tovább halad. A legközelebbi sarokig még legalább ötször komolyabb kapcsolatot köt a talajjal, miben Hyungwon legszívesebben megállítaná, de Taekwoon marasztalja őt, hadd élje ki magát a másik. - Tigris! - vonyít fel végül Jinhwan, a frászt hozva minden közelben tartózkodó egyénre, majd azzal a lendülettel átöleli az első szembejövő villanyoszlopot.
- Tigris? - pislog körbe Jongsuk, keresve az említett állatot, de végül csupán egy elfutó macskát sikerül megpillantania. - Amúgy… - kezd újra beszédbe, mit a többiek egyre nehezebben tolerálnak, már nem is bízva benne, hogy valami értelmeset mond. Jongsuknak van egy sajátos humora, amihez tartozik bohókás mivoltja, s a kettő együtt kész katasztrófa az idősebbek számára. - Hol van Daehyun? - pillant körbe a társaságon, ami egyértelműen nem tartalmazza az említett személyt.
- Ez most komoly?! - ocsúdik fel a két nálánál lényegesen józanabb, ugyanakkor visszafogottabb fiú helyett Jinhwan. - Nagyon bénák vagytok! - ordít, továbbra is az oszlopot ölelgetve, így őt kihagyva a kupaktanácsból gyűlnek össze, megvitatni a továbbiakat.
- A rendőrségen még megvolt? - kérdi fáradtan, a homlokát masszírozva Taekwoon.
- Itt vagyok… - motyogja álmatag hangon Taehyung.
- Szerintem nem.
- Felhívom, azzal előrébb leszünk - túr a zsebébe Hyungwon, választ sem várva a többiektől.
- Kim Daehyun nem az az ember, aki csak úgy felveszi, ha hívják - jegyzi meg Chanyeol, ezzel minden értetlen szempárt magára vonzva, kivéve Hyungwonét.
- Akkor nincs gond, ugyanis nem Kim - tárcsázza a számot, kissé eltávolodva tőlük, hogy jobban halljon.
- Akkor melyik Daehyun? Nem ilyen kicsi, fekete hajú, ak-
- Nem. Inkább megyek és levakarom Jinhwant arról a póznáról, mert már túlságosan összemelegedtek - sóhajt Taekwoon, otthagyva a csapat maradékát.
- Hyung, leszakadnak a kezeim - találja be ezúttal Jongsukot a magas, közelebb araszolva hozzá pár lépéssel.
- Nekem nem - vizslatja szeme sarkából az alvó Taehyungot, magában sokadjára megfogadva, miszerint vigyázni fog rá.
Miután sikerül Daehyun pontos fellelhető helyét bemérni, mindenki nagy bánatára vissza kell fordulni és a címen megadott bolt keresésébe kezdeni, ezzel is hosszabbítva a már rég nem kellemes estét.
Az eddig szórakozott maradt egyének szép lassan lecsendesülnek, legfeljebb egy-egy fiú panaszkodásától hangos az egyébként kihalt környék, ezzel idegesítve a többieket, akik igyekeznek nem venni róla tudomást. Legszívesebben Jongsuk is panaszkodna, ám bőven lefoglalja annak a tudata, hogy az általában mindig határozottan önálló, makacs és kiismerhetetlen Taehyung az ő hátán alszik, az ő nyakába szuszog, valamint őrá bízta testi épségét az éjszaka folyamán.
“- Hyung, hyung, hyung - bukdácsol keserves szólangatás közepette Taehyung, immár közel negyed órája keresve hyungját, aki eddig minimum három emberrel kevert össze, ha nem többet. A hely zsúfolt, a zene hangos, neki meg már a túl sokadik pohárnyi ital pihen a kezében, amit menet közben le is passzol Jinhwannak, hogy kezdjen vele ő valamit. - Hyung… - esik egyre inkább kétségbe.
- Kit keresel? - kapja el a menet közben mellette elhaladó fiatalabb felkarját Jongsuk.
- Hyung! - öleli meg azon nyomban, a jelenleg tőle telhető legerősebben. - Uhmg - nyög fel, ugyanazzal a lendülettel el is engedve Jongsukot, mint ahogy belekapaszkodott.
- Gyere, menjünk a mosdóba - fogja meg Taehyung csuklóját, aki eme állapotában sokkal inkább hasonlít egy hatéves forma gyerekre, mint egy felnőtt férfira. Jongsuk ezt az énjét is kedveli…
- Miért? - botladozik utána, hatalmas szemekkel vizslatva őt.
- Hogy lehetőleg ne kint hányj - mondja higgadtan, a fiatalabb tempójához igazodván lavírozva az emberek közt.
Amint sikerül eljutni a kívánt helyiségig, egy fülkébe vezényeli, s magukra csukva az ajtót guggol a szinte azonnal a vécé fölé görnyedő fiúhoz, nyugtatgatóan simogatva a hátát, mást ugyanis nem tehet már érte.
Bő fél óra szenvedést követően Taehyung újfent érzi magát elég jól ahhoz, hogy folytassa a bulit, ám végül kilépve az emberek közé meggondolja magát és az utca felé veszi az irányt, sokkal jobb ötletet találva a megterhelő sétálás helyett.
- Hyung, vigyél~ - kapaszkodik Jongsuk nyakába, teljes súllyal előre rántva őt…”
Míg oda nem érnek, mindenki több különböző módon vet véget fejben a társuk, így meglehetősen rövid életének, amin a találkozás pillanata csak ront, Daehyun esélyeit nézve.
- Hoztam még piát - mutatja fel őket egy hatalmas mosoly kíséretében.
- Jinhwant választom! - stoppolja le Hyungwon az alacsonyabbat, körbe is nézve, hogy ő vajon merre lehet, ezzel Taekwoonra hagyva a megtalált srácot. - Aki… Már megint - sóhajt, egy újabb póznához ragadván találva a fiút, s megindul leszedni róla.
- Oszlop~! - vonyít olyan hangerővel, ami egy konkrét ébresztést foglal magában a közeli lakosság számára, melyet a szemközti ház egyik lakója nem is rest tudtukra adni, közel sem szép modorral elküldve őket melegebb éghajlatra.
Mire hazaérnek, már mindenkinek minden baja van, kezdve azzal, hogy igencsak kivilágosodott, jelezvén, miszerint egy egész este elment a semmire, ők pedig ritka rosszul vannak - Daehyun kivételével.
- Van két szoba lent és egy szoba, az enyémen kívül, fent. Lehet választani - int Jongsuk a házat egyébként már jól ismert csapatnak, leküzdve az utolsó akadályt, mely a békés pihenésig vezet. Hallva a többiek heves szóváltását, gyorsabbra veszi a tempót, ami bár lépcsőn, plusz hatvan kilóval, enyhén ittas állapotban nem a legegyszerűbb, de végül sikerül megúsznia a következő világháború kiváltó okául szolgáló kezdetének végighallgatását. Amint a szobájába is szerencsésen bejut, a kelleténél kicsit nagyobb lendülettel az ágyra ül és elengedve társát, egyszerűen csak hagyja a matracra esni őt, megkönnyebbülten felsóhajtva az érzéstől.
Pár röpke percig szuszog, előre kipihenve a pihenés fáradalmait, majd végül nagy nehezen összekaparja magát és nekiáll vetkőzni, a közeli fotelba dobálva minden feleslegessé vált ruhadarabját. Ugyan még behallatszik néhány eltévedt hangfoszlány, a ház szép lassan lecsendesül, megadva mindenkinek a neki kijáró nyugalmat.
Jongsuk egy szál bokszerben támolyog az ágy elé, erősen törve a fejét, hogy ugyan mégis mit csináljon Taehyunggal, aki semmiféle életjelet nem mutat, csupán fekszik úgy, ahogyan oda lett téve. Tény, hogy mindketten fiúk, az is tény, hogy emellé melegek - bár csak Jongsukról tudják a többiek -, ám talán ezek nehezítik leginkább a további lépések kitalálásának menetét.
- Bocsi - ereszt meg egy lesajnáló félmosolyt, és szép lassan elkezdi kihámozni a fiatalabbat is ruháiból. Először csak a pulóverétől, illetve a pólójától szabadítja meg, mi többnyire gond nélkül sikerül, elkerülve a felébresztését, azonban a nadrágjánál megakadva gondolja át újra, s végül lesz-ami-lesz alapon azt is lehúzza róla, a cipőjével együtt.
Sikerülvén mindent előkészíteni az alváshoz, felmászik a matracra, kirángatja a kába fiú alól a takarót, följebb tuszkolja őt, hogy ne lógjanak le a lábai, és betakarva magukat hajtja álomra a fejét, próbálva megfeledkezni teste egész fájdalmáról, amit a közel három órás cipekedés okozott.
- MI AZ ISTEN?! - vágódik ki az ajtó, valamikor a délután folyamán, s egy igencsak lesokkolt Jinhwan trappol be rajta, ezzel rögtön felébresztve Taehyungot, ki bár próbálna felülni, de a belé kapaszkodó Jongsuk ezt ellehetetleníti számára. - MÉRT NINCS RAJTAM RUHA?! - ordít továbbra is, végigmutatva majdhogynem teljesen fedetlen testén.
- Hyung - nyúl hátra, hogy megfogva a másik vállát, óvatosan megrázza, hátha magához tér. - Hyung, én nem tudom mi történt.
- Jól van, aludj - öleli át a lábaival is, még inkább béklyóba zárva Taehyungot, s pár jóleső nyammogást követően, figyelmen kívül hagyja a toporzékoló fiút.
- DE É- - folytatná a hangoskodást, ha nem jelenne meg mellette egy ijesztő tekintetű Taekwoon, ki szavak nélkül képes mindenkit szebb helyre küldeni, meglehetősen hatásos módon.
- Megtennéd, hogy nem kiabálsz? - kérdi halkan és kimérten, ezzel még Taehyungra is a frászt hozva, aki csupán némán figyeli az eseményeket.
- Öhm… - mutogat, hevesen gesztikulálva mellé, ám még mielőtt bármi értelmes kijöhetne a száján, sebtében kereket old, megúszva egy közelgő katasztrófát.
- Sziasztok - húzza be maga után az ajtót Taekwoon, egyedül hagyva a két srácot.
- Hyung, melegem van és… - harapja el a mondat végét, pontosan még nem tudva, hogy biztosan ki akarja-e mondani, amit gondol.
- Nekem nincs - simul még jobban a hátához, negédesen elmosolyodva Taehyung jól érezhető zavarán.
- De így kényelmetlen - próbálkozik tovább, szép lassan elérve, hogy Jongsuk teljesen magához térjen, ami nem feltétlen a legjobb döntés a fiatalabbra nézve.
- Akkor helyezkedj el, ahogy neked kényelmes - emeli fel a karját és a lábát, majd amint Taehyung arrébb mocorogja magát, közelebb húzódik és újfent rátelepszik.
- Hyung~
- Nem emlékszel? - szélesedik vigyora, a beszűrődő délutáni Napfényben figyelve társa vonásait.
- Mire? - pillant Jongsukra, ám megbánva tettét vezeti vissza tekintetét a plafonra, igyekezvén szabályozni a másik túlzott közelsége miatt kuszává vált légzését.
- Hogy igent mondtál nekem - görbülnek le szája végei, tettetett szomorúságot imitálva.
- De mire?
- Hogy jársz velem… - hazudik szemrebbenés nélkül, kifejezetten jól eljátszva a szerepét, pedig már igencsak visszakívánkozik a vigyorgás.
- Tényleg?
Taehyung józanon - szerinte - meglehetősen jól titkolta, miszerint nem közömbös számára az idősebb, ám sajnos simán képes kinézni részeg énjéből, hogy bevallja az érzéseit, melyeket lassan egy éve képes volt magában tartani. Ugyan máskor is ittak már együtt, gondolta, ha eddig szerencsésen elkerülte saját maga leégetését, ezúttal is sikerülni fog.
- Nem, de én örülnék neki - mosolyog pimaszul az arcába, nagy szemekkel meredve rá. - Elpirultál - jegyzi meg szórakozottan, megadva a kegyelemdöfést Taehyung számára. - Csak nem tetszene az ajánlat?
- Hyung…
- Kezdhetjük elölről is, akár - ereszti el, hogy hátrébb húzódva feltámaszkodhasson, honnan jobban látja őt. - Taehyung, járnál velem? - kérdi kissé hivatalosan, ám közel sem komolyan gondolva, és mivel nem vár rá választ, hosszasan kinyújtózkodik, visszaszerzi a takarója elvándorolt felét, s térne újra nyugovóra, ha társa ebben nem akadályozná meg.
- Hyung, legalább hallgass meg! - tűnik el róla hirtelen a paplan.
- Hallgatlak - fordul felé ásítva.
- Én tényleg szeretném…
- Tényleg tényleg? - ül fel hirtelen, meglepetten nézve Taehyungra.
- A legténylegebben - feleli halkan, felhúzva az arcáig védelmet nyújtó takaróját, ami bizony hamar le is kerül onnan, ahogy Jongsuk rávetve magát húzza el az útból. - Ugh, ennyire még nem vagyok jól~
- Ezt még kibírod - hajol lassan ajkaira, s egy lágy, könnyed csókba invitálja őt, mi az idősebb irányításával fokozatosan vált át követelődzőbe. Ujjait világosbarna tincsibe túrva masszírozza fejbőrét, minél inkább kiélvezve a helyzetet, ám csakhamar kénytelen elhajolni, érezvén, hogy Taehyungnak kezd kellemetlen lenni a levegőhiány. - Ha tudnád mióta vártam erre - huppan mellé, elégedetten szuszogva, majd immár büntetlenül öleli át a még kábán pislogó fiút.
- Tudom…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése