JinKook - Felnőni

- Felnőttem! - jelenti ki Jungkook az éppen csak nagykorúak magabiztosságával, egy kellemesnek a legjobb indulattal sem mondható vacsorát maga mögött tudva, s felhasználva az ebből adódóan összegyűlt csapatot, elhatározta végre, hogy kiáll eléjük tisztázni férfiúi becsületét. - Tudom, hogy én vagyok a maknae, tudom, hogy elméletileg kötelességeket babusgatni és tudom, hogy még mindig gyereknek láttok, amin nem sokat változtathatok, elvégre én vagyok a legfiatalabb, de lássátok be, felnőtt férfi lett belőlem, nem kell mindent helyettem csinálnotok! - Megemelt hangjából sokkal inkább a hála, mintsem a harag érződik, ugyanakkor ott bujkál a remény, a függetlenség vágya, és hogy végre őt is egyenrangúnak tekintsék, melyhez ha nem is fűz sok esélyt, mindenképp megszerette volna próbálni.

Jungkook szónoklatát mély csend követi, mindenki magában emésztgeti az új fejleményt, miszerint a maknae nem kér többet a szeretetükből, ami az évek során bőven túllépte a kötelesség határait.

- Nos… Ez dicséretes. Akkor én mennék is zuhanyozni - áll fel Yoongi egy nagy nyújtózás kíséretében, majd jobb kezével hátranyúlva tapasztja fájó derekára a tenyerét, s annak masszírozása közepette elhagyja a konyhát.

- Ez azt jelenti, hogy ezentúl nem is ölelgethetünk? - pillázik rá nagyok Jimin, minden más Jungkook beszédével kapcsolatos momentumot figyelmen kívül hagyva.

- De, csak kicsit kevesebbet - simít zavartan a tarkójára, hogy pont a lényeget nem fogta fel vokalista barátja.

- Végeztünk? - pillant körbe Namjoon az álmos csapaton.

- Igen - sóhajt fel Jungkook, kiengedve a beszélgetés okozta feszültség miatt benntartott lélegzetét.

- Akkor most mindenki játsszon várvédőset, mert lassan lefekvés - áll fel elsőnek Jin, hogy összeszedje a még kint maradt tagok elől a kiüresedett tányért, melyet míg a többiek tisztálkodnak, ő elmoshat.

- Mi? - mered rá a kissé lassú felfogású és már igencsak kimerült Taehyung, mire a többiek arcára aggodalmas fintor költözik.

- Hyung, kérlek ne… - temeti fejét a tenyerébe Jimin, s a kérdező kivételével az összes tag a lehető legrövidebb úton hagyja el a konyhát, megúszva egy újabb - a számukra - röhejes viccet.

- … foglalja el magát - nevet fel a legidősebb, minden komolyságát félrevetve, de ezzel összesen csupán egy halvány, ám még kicsit értetlen mosolyt sikerült Taehyung ajkaira csalni.

Másnap reggel a megszokottól eltérően Jungkook egyedül kel az ébresztőjére, s bár nem utoljára, ezúttal mégsem keltette senki feleslegesen idő előtt tíz perccel, hogy aztán elküldhesse végezni a dolgait, melyeket szólás nélkül is képes észben tartani. Egy gyöngéd mosoly kúszik ajkaira, belegondolván, miszerint a többieknek sikerült megérteniük tegnapi mondandóját, ugyanakkor némileg le is tört, elvégre az eddig megszokott állandó törődés helyett ideje lábra állnia, még ha nem is teljes mértékben.

A folyosón összetalálkozva egy igen kómás Jiminnel, egy pillanatra megáll, mikor az idősebb lefékez mellette, és várva a következőket nézi, ahogy kezeit felé emeli, ám még mielőtt bármi történne, visszahúzza azokat és homlokába lógó tincseit a kelleténél ingerültebben hátra túrva indul tovább, kétségek közt hagyva ezzel Jungkookot.

- Mi a… - morog maga elé, s megrázva a fejét folytatja útját a konyhába, hol már javában készül a reggeli. - Áh, Jin hyung - ül le visszanyert jókedvvel az asztalhoz.

- Szia Kookie - helyez elé egy tál gőzölgő ételt. - Hogy aludtál? - kezdeményez vele beszélgetést, mint ahogy az általában lenni szokott.

- Jól. És te, hyung?

- Én is - teszi ki mosolyogva a többi tálat is a még meg nem érkezett tagok helyeire is.

Azonban ahogy a többiek is kitalálnak, nem érkezik több kérdés, látszólag ezúttal senkit nem érdekel Jungkook, a legidősebbet kivéve, aki továbbra is úgy viselkedik, mintha semmi sem történt volna.

A kifejezetten korai ébresztőt követően ahogy elkészül a csapat, bezsúfolódnak a kisbuszba, hogy elkezdhessék a reggel első feladatát. Tél lévén a Nap még jócskán bujkál, ráadásul meglehetősen hideg is van, Jungkook meg elfelejtett sapkát és sálat hozni, amit eleve csak akkor szokott, ha valaki ráaggatja, ám ezúttal végigfagyoskodja azt a pár percet, míg leérnek a kocsiig.

Jimin legszívesebben a kabátját is odaadná, hogy ne fázzon, de tartva tőle, hogy megsértődik, inkább csak csendben kullog, minden hasonló gondolatot kiverve a fejéből.

- Már nem gyerek, emlékszel? - fog Yoongi Hoseok karjára, ki saját sáljával a kezében menne előre, de a fiatalabb ezt megakadályozván tartja vissza.

- Neked is oda adnám - jegyzi meg letörten, végül elfogadva a dolgot.

Jungkook egy mélyet szusszant, ahogy végre sokadikként sikerül beülnie a helyére, kissé már bánva, hogy ilyen goromba volt előző nap, elvégre így senki nem előzékeny, vagy figyelmes, csupán nemtörődöm, mint mindenki mással.

Taehyung kényelmesen befészkelve magát hátra veszi elő a telefonját, a reggeli híreket pásztázva, miközben a mellette ülő maknae vállára hajtva a fejét bóbiskol, igencsak zokon véve, hogy ezúttal az idősebb semmi reakciót nem mutat felé, ám fáradtsága erősebbnek bizonyul.

Jungkook minél többet gondolkodik a dolgokon és próbál önálló lenni, annál inkább ront el és kuszál össze mindent maga körül, mit a csapat összezárt ajkakkal, erősen visszafogva magát figyel a szeme sarkából, Jint kivéve, ki mindig siet a segítségére, mikor észreveszi, hogy valami baj van.

- Lóg a kábeled - jegyzi meg Namjoon, elhaladva a legfiatalabb mellett, egy röpke pillanatra a hátára mutatva.

- Oh, köszi - kezd el forgolódni, hogy megtalálja a gondot, viszont amint megvan, hamar rá kell jönnie, hogy sajnos nem éri el, így rögtön egy öltöztető nyomába ered, mikoris belebotlik Jinbe. - Ah, hyung, ezt helyre tennéd? - fordul meg, hogy láthassa ő is.

- Persze - lép oda a legnagyobb természetességgel és igazgatja el Jungkook kábeleit, valamint felsőjét.

Estig a hangulat felettébb kínos, s bár igyekszik mindenki a lehető legkevésbé ügyet csinálni a dologból, egymást figyelmeztetgetve teljesítik a maknae akaratát, aki azóta már számtalanszor visszacsinálta volna, ha tehetné, ám ezek után mégsem merne eléjük állni azzal, hogy felejtsék el, amit mondott.

A következő napokban fokozatosan csillapodnak a kedélyek, és a banda lassan kezdi elfogadni a kialakult helyzetet, Jungkook kivételével.

- Azt hiszem mégsem akarok felnőni - sóhajt keservesen egy elcsitult éjszaka befordulva a fal felé.

- Szóltál? - támaszkodik fel Namjoon, hogy jobban hallhasson.

- Nem…

Hajnali egy tájékán már rég mindenki mélyen alszik, mikor a legfiatalabb még mindig nyűglődve forgolódik, fáradtan, letörten, mégis álmatlanul. Zavarja a helyzet, s szinte láthatatlannak érzi magát, mi miatt honvágya is jócskán megnövekedett, ezzel ébren tartva őt kimerültsége ellenére is. Hiába próbál megoldást találni rá, egyetlen dolog jut csupán eszébe, mely jócskán megtörné látszatra túl nagy büszkeségét, azonban még fél óra szenvedés eléri a hatást, hogy cselekvésre bírja.

Csendesen és kissé hezitálva kel ki az ágyából, bízva benne, hogy ha eddig mindig, minden problémájával kereshette Jint, ezúttal sem fogja elzavarni, vagy kinevetni. Ennek reményébe indul meg a vak sötétben, lehetőleg nem felrúgva semmit, ami elméletben sokkal könnyebbnek tűnt, mint ahogy az gyakorlatban sikerül, mégis különösebb zajongás nélkül kijut a szobából. Magabiztossága a legkisebb neszre meginog, melyet mindenbizonnyal egy mocorgó társa okozott, neki mégis a régebben hallott, netán látott rémtörténetek ötlenek fel, igyekvésre ösztökélve, mi könnyedén kapkodásba csap át. Megtalálva a kellő szobát olyan hévvel kap a kilincsre, mintha az élete múlna rajta, s bejutva az ajtón, már nem is próbálva vigyázni siet a legidősebb ágyához, hogy közvetlen mellé borulva ébressze fel őt.

- Ki az? - tapogatózik Jin, információt keresve látogatója kiléte felől.

- Én vagyok - ül fel Jungkook, elkapva a fiú csuklóját.

- Mi a baj, Kook? - támaszkodik feljebb egy nagy ásítás kíséretében.

- Beszélgess velem, hyung - kéri kétségbeesetten, továbbra sem eresztve a másikat, egyfajta biztosítékként használva annak karját.

- Miről? Fel fogjuk kelteni Yoongit…

- Ha akarnánk, sem menne - jegyzi meg egy halovány mosollyal, mit társa természetesen nem láthat.

- Jogos. Miért nem alszol?

- Nem tudok.

- De biztos van valami oka. Mesélj szépen, mi nyomja a lelkedet? - vált lágyabb hangszínre, ahogy szép lassan teljesen magához tér.

- Hyung, olyan rossz egyedül - tör ki panaszosan, elfekve a matrac legszélén, ám Jin kezét továbbra sem ereszti.

- Nem vagy egyedül - vonja fel egyik szemöldökét, próbálva ő maga kisilabizálni Jungkook problémájának okát. - Nem olyan jó ám a felnőtt lét, mint hitted, mi?

- Hát nem…

- Ez várható volt, sőt, őszintén, mindenki szavazott, hogy hány napon belül könyörgöd vissza a törődést - dől újfent fekhelyére, a fiatalabbra terítve paplanjának a felét, mielőtt megfázna, mert bár hiába fűtenek, este hűvösebb van bent is, mint nappal. - Csak mond meg nekik.

- De pont ezért nem akarom! Mindenki lúzernek nézne…

- Senki nem nézne annak - mosolyog, kiélvezve, hogy Jungkook hozzá fordul segítségért.

- Akkor sem - ellenkezik dacosan.

- Akkor mit szeretnél, hogyan tovább?

- Foglalkozz velem - csúszik közelebb, figyelve társa minden rezdülésére, mielőtt túl kényelmetlenné válna a helyzet.

- Azt teszem.

- Tudom, de jobban - dünnyögi, saját magát meghazudtolva.

- Mégis hogy pótolhatnám további öt ember törődését?

- Hm - ránt vállat, kényelmesen elhelyezkedve, jelezvén, hogy nem óhajt vissza térni a szobájába.

Jin beletörődve a helyzetbe adja kölcsön egész éjszakára a kezét, kavargó gondolataihoz képest viszonylag könnyedén elaludva.

Reggel mindig a legidősebb ébred először, mi miatt kénytelen Jungkookot is felkelteni, de csak hogy vissza szerezze elbitorolt végtagját, azonban a maknae is felkel vele, hogy segíthessen reggelit csinálni a tagoknak.

- Aludj még nyugodtan - tesz egy utolsó kísérletet a fiú marasztalására, pedig mélyen belül tudja, hogy teljesen hiába.

- De veled akarok lenni, hyung - nyújtózik fáradtan, csoszogva követve őt a konyhába.

Jin egyáltalán nem bánja a plusz társaságot, még aranyosnak is találja a fiatalabbtól, mégis furcsállja a kialakult helyzetet.

A segítség helyet inkább csak háttérben maradt Jungkook, a pulton ülve fáradtan bólogatva mindenre, szinte fel sem fogva, hogy mit beszél a másik, vagy, hogy egyáltalán neki mondja-e, amit mond.

A reggeli műsorba menet a maknae helyet cserélt a leaderrel, hogy szeretett hyungja mellett tudjon utazni, ezúttal őt használva párnának, immár békésen végigaludva a kocsiutat.

Jungkook egész nap Jin közelében maradt, ezzel gyanút keltve mindenkiben, miszerint tényleg elege lett a távolságtartásból, csak éppen a legidősebbtől kapja meg továbbra is a figyelmet, ahogy az eddig volt.

Jimin egy hosszadalmas táncpróbát követően megragadva az üvegét telepszik le Jungkook mellé, s felé nyújtva azt veti át egyik karját a vállán, remélve, hogy visszakaphatja végre szeretett öccsét.

- Nem kérek, köszönöm - utasítja vissza a folyadékot, és hátát a falnak vetve mered előre, tekintetével követve a még mindig gyakorló Jin mozgását. Van az idősebben számára valami furcsa, de egyáltalán nem jön rá, hogy mi az.

- Nem megyünk ki? Már vége az órának - jegyzi meg Jimin, előre elengedve Jungkookot, hogy felálljon.

- Menj nyugodtan, majd követlek - int neki, szemeit le nem véve társáról.

Ahogy elérkezik az este, a maknae bizonytalanná válik, hogy hogyan tovább, így míg mindenki el nem vonul aludni, ő a konyhában üldögélve nyomkodja egymagában a telefont, olyan dolgokat keresve, amik lekötik a figyelmét. Tudja, hogy ha lefeküdne, úgysem lenne képes pihenni, hiába végtelenül fáradt, Jinhez meg mégsincs bátorsága megint átmenni.

- Jungkookie - tér ki hozzá inni Hoseok, szinte hunyorogva botladozva a csapig. - Jint várod? - tölt meg magának egy poharat vízzel, s derekát a pultnak vetve tanulmányozza az asztalon már majdhogynem szétfolyt fiút.

- Nem várok senkit…

- Várj, szólok neki - teszi le a kiürült üveget és már siet is, minden bizonnyal felkelteni a legidősebbet.

- De én…! - szólna utána, ám addigra már hallja, ahogy benyit a szobába, ezzel feleslegessé téve előbbi kijelentésének megerősítését.

Felegyenesedve néz befelé, alaposan kigondolva, hogy mégis hogyan küldje minél udvariasabban melegebb éghajlatokra Hoseokot, azonban Jin nélküle érkezik meg, érthetetlen zavart keltve ezzel Jungkookban.

- Miért vagy kint ilyenkor? - áll meg előtte, fölé magasodva takarva ki a lámpa számára jelenleg túl erős fényét.

- Nem tudom - hajtja le a fejét, leplezve kipirult orcáit.

- Gyere aludni - sóhajt nagyot Jin, megragadva Jungkook csuklóját, hogy bevonszolja magukhoz a szobájába. - Kezdesz fura lenni - jegyzi meg, ledöntve őt az ágyba, s befekszik mellé, egyáltalán nem várva választ a másiktól. Mélyen belül sejteni, hogy a fiatalabb miért viselkedik így, de amíg nincs rá semmi nyomósabb bizonyítéka, nem szándékozik különösebben foglalkozni a dologgal.

A következő napokban Jungkook egyáltalán nem mozdul a legidősebb mellől, egyedül csak szükséges esetekben lehet őt pár méternél távolabb látni Jintől. A többiek bár újra közelednek felé, ezúttal tényleg nem igényli más társaságát, mit nem rest barátai tudtára adni, ezzel kissé megbántva őket.

Jin nemigen próbálkozik leplezni örömét, valamint azt, hogy minden este együtt alszanak, hiszen ebbe alapjából semmi különös nincs, de ahogy telik az idő, beigazolódni látszik gyanúja. Ugyan az ő hozzáállása a többi fiú irányába egyáltalán nem változott, némileg kezd meginogni cselekedetei jótékonyságában, ugyanis Jungkook vagy túl ragaszkodó, vagy éppen menekül előle.

Aggodalmát alátámasztja, mikor egyik este a már-már megszokottá vált együtt alvás helyett a maknae a vacsorát is kihagyva tér saját ágyába lefeküdni, ezzel az egész bandát, de főleg Jint meglepve.

- Biztos beteg - von vállat Yoongi.

- Elég kemény napunk volt, simán lehet, hogy csak fáradt. Mégiscsak korábban kel minden nap - száll védelmébe Jimin, ám ő is tudja, hogy az érvelése nem kifejezetten helytálló.  

- És hogy talált a saját ágyába? - vonja kérdőre Taehyung az idősebbet.

- Egyetek - áll fel Jin, megelégelve társai találgatását, és minden további magyarázat nélkül elhagyja a konyhát. Csendben nyit be Jungkookhoz, mert bár sok esélyt nem lát rá, attól még simán meglehet, hogy alszik, ám ezt hamar megcáfolja az ágyában ülő fiú. - Miért kuksolsz itt egyedül? - foglal helyet mellette, felhívva magára a figyelmét.

- Gondolkozok.

- És min?

- Az mindegy, hyung.

- Ez azt jelenti, hogy nem is akarsz ma velem aludni? - tettet meglepettséget, pedig valójában sejti a választ.

- Nem.

- Miért?

- Mert.

- Ez nem magyarázat. Furcsa vagy és aggódom.

- Hyung… - emeli rá most először a tekintetét, mióta bejött.

- Igen?

- Megtennéd, hogy ma te alszol velem?

- Oh - lepődik meg a hirtelen fordulaton. - Persze.

- Akkor várlak - ereszt meg egy hamiskás mosolyt, eldöntve, hogy ezúttal nem hagyja a barátait kétségek közt. Természetesen megváltozott és továbbra is változni fog, de ettől még nem feltétlen kell másnak lennie, az érzéseit meg egyenlőre jobbnak látja megtartania magának, mielőtt sérülés lenne a vége.

- Biztos nem jössz ki enni?

- Hát… - gondolkodik el, ugyanis nem kifejezetten éhes, de bent sem marad szívesen egyedül.

- Na gyere - ragadja meg a karját Jin, és kivonszolja a többiekhez, majd miután leültette, szed neki is a vacsorából.

Jungkook ugyan egyáltalán nem azt érte el, mint amit szeretett volna, végtére is nem bánja, hogy így alakultak a dolgok, mert bár nehezebb lett, jobbnak látja a helyzetet. Ráadásul kedvenc hyungja továbbra sem hagyja magára, és ha ő nem is érez rá elég erőt, hogy megkockáztassa az elvesztését, a jövőben mindenképp azon szeretne dolgozni, hogy ő maga keresse majd egyszer fel viszonzott érzéseivel, de persze csak elég kevés reményt fűzve a dologhoz, egyáltalán nem sejtve, miszerint sokkal több esélye van rá, mint hinné.