Már hajnali kettő is elmúlt, mikor Inseong az ágyon befordulva, tekintetét elszakítván a tévétől húzódik a lehetetlennél is közelebb Youjinhoz.
- Alszol? - karolja át az idősebb, mellkasához húzva a fáradt fiút.
- Nem - érkezik a rövid, tömör válasz, már csak dacból is ellenkezve a dolgok ellen, mi ezesetben leginkább az álmosság.
- És, miért nem? - puszil a feje búbjára, kimerülten elhelyezkedvén, készen rá, hogy átadja magát az alvás nyugalmának.
- Mert, csak - feleli sokatmondóan, mire egy halk kuncogás párja reakciója.
Inseong energiatartaléka már a végét járja, túl fáradt, hogy figyelje a televíziót, mégsem eléggé, hogy nyugton tudjon maradni. Nyög, morgolódik, mocorog, folyamatosan mozgásba van, ezzel még esélyt sem adva rá, hogy legalább Youjin tudjon pihenni, ő azonban nem szól miatta, csupán viseli a fiatalabb tombolását.
- Mi a baj? - tesz egy kísérletet Inseong viselkedésének megértése érdekében, bár komoly választ nem vár.
- Semmi - mászik félig Youjin oldalára, hogy ott folytassa a erőtlen tombolását.
- Miért vagy hitti?
- Nem vagyok - huppan mellé, lábait felpakolva a férfiéira.
- Látom - sóhajt, újfent átkarolva Inseongot, ám fél percnél nem tart tovább az idill, ott folytatja, ahol abbahagyta.
Youjin szeretetteljesen viseli szerelme kiállhatatlan viselkedését, miközben, ha tudna tőle, már rég aludna, ez azonban nem éppen lehetséges az örökmozgó fiú mellett.
- Narancsot akarok! - pattan ki Inseong fejéből, jobb alkalmat sem választva rá, mint kora hajnal, félig már szinte alva.
- Nincs narancsom…
- Van a hűtőben.
- Akkor hozz be, pucolok neked.
- Jó - gördül le az ágyról, s indul meg csukott szemmel, négykézláb az ajtó felé.
- Állj fel - szól rá kedvesen Youjin, a helyéről figyelve az eseményeket.
- Nem.
- Inseong, állj fel - próbálkozik meg újra, amint a fiú elterül a szőnyegen.
- De nem akarok~.
- Pedig muszáj lesz - sétál hozzá, majd benyúlva a két karja alá, felhúzza függőlegesbe, s megindul vele kifelé, végig stabilan tartva az egyébként ingatag párját. - Csukott szemmel terveztél kijönni? - nevet, átsétálva az előszobán, be a konyhába.
- Igen - bólint, kikecmeregve Youjin óvó karjai közül, hogy előszedjen két narancsot, valamint egy kis zacskót, amibe a szemét fog kerül.
- Lehetetlen vagy - fogja meg ismét, ahogy a közelébe kerül és támogatja vissza a szobába.
Youjin, bár jelentősen fáradtabb Inseongál, átveszi a narancsokat, leül az ágyra, s mosolyogva nézi, ahogy a fiatalabb mellé fekve, fejét az ölébe helyezi, majd elkezdi megpucolni az egyik gyümölcsöt.
Inseong Youjin arcát figyelve várja az ételt, és megkapva az első gerezdet, a tévére szegezvén tekintetét nyammog hosszasan azon az egy darabon. Annyira kimerült, hogy még a kezeit sem képes felemelni, ráadásul minden falatot a párja ad a szájába.
Amint egy magos példány kerül fogai közé, nyűgös morgással jelzi nemtetszését, s kezdi kiköpni, ám Youjin leszedve az ajkáról a piciny termést, beteszi azt is a zacskóba.
Ahogy elfogy mind a két narancs, visszafekszenek az ágyba, immár jelentősen nagyobb reménnyel, miszerint ezúttal aludni is lesz némi lehetőségük, mely továbbra is Inseongtól függ.
A fiatalabb Youjinhoz bújva öleli át kézzel-lábbal, még némi nyűgös mocorgás kíséretében, ám ennél többre már igazán nem telik tőle. Megtalálva a kényelmes pozíciót, orrát a férfi nyakába fúrja, s mélyet szívva imádott illatából adja át magát a fáradtságnak.
Az ilyen szösszeneteidet imádom olvasgatni. <3
VálaszTörlésNagyon tetszett, és szeretem a párost is. :)