Sanghyuk terve a maga nevében igen egyszerű, mégis csúnyán aljas volt, mint ami teljes mértékben jellemezte a fiút, így ez tőle már már megszokottnak mondható lenne, csakhogy az ő nehézségi szintje valahol a mások által alacsonyra tett mérce körül van. Egy utolsó mély levegőt véve nyitja ki a lehető leghalkabban az ajtót, mely tompa nyikorgással adja tudtára megadását, azonban a bent hallatszó zene szerencséjére minden neszt elnyom, mi érkezését jelezné fiatalabb társa számára. Sanghyuknak alig tíz perce ért véget a negyediken megtartott énekórája, mikor a lenti táblán feltűnt neki Juho neve, s távozás helyett inkább feljött titkon meglesni őt, hogy kicsit gyönyörködhessen a rapper fiúban. Nem titkolt érzéseiről irányában az egész banda tud, csakhogy, mint általában már semmit, ezt sem hiszik el neki - nem mintha Sanghyukot érdekelné a dolog. Gumírozott cipőtalpa finoman érinti a kemény parkettát és a tükörtől eltávolodva somfordál a sarokba, tekintetét végig az előtte álló, kékes hajú, egyik kezével mikrofont imitáló, másikkal hevesen gesztikuláló társán tartva, aki épp egy szöveget gyakorol, táncnak jóindulattal sem mondható mozdulatok sorozata közepette. A tüdeje befeszül, nyakán húzódik a bőr, de a levegőtől akkor sem hajlandó megszabadulni, egészen, míg meg nem látja Juhot, aki saját tükörképének kacsintva bólint elégedetten, ugyanis Shanghyuk tervét felborítva esik prüszkölve, netán nevetve, de inkább ennek a keverékével a parkettára, hevesen csapkodva az ártatlan falapokat.
- Hyung - hökken meg a fiatalabb, s gyorsan lenyomva a zenét dermed jéggé a terem végében. - Mit csinálsz?
- Éhn…? - törölget le pár kiszökött könnycseppet, még mindig a talajt nyomva, és ugyan más nincs rajtuk kívül a helységben, némi idő nyerésének reményében feltette értelmetlen kérdését. - Öhm… Minek látszik? - ül fel törökülésbe, a lehető legtermészetellenesebben eljátszva, miszerint ő már órák óta ott van, csak eddig nem vette észre.
- Kukkolsz - ráncolja a szemöldökét, izzadságtól a homlokára tapadt tincseit egy könnyed mozdulattal hátraszáműzve.
- Mi~? Ez milyen vád már? - húzza elő mélyen rejtegetett színészi tudását, ami minden napjának minden órájában végigkíséri, csupán fokozatoktól eltérően, s a világ legártatlanabb képét magára varázsolva mered kiskutyaszemekkel a rapperre. - Inkább ne is foglalkozz velem, csaj folytasd - int nemtörődöm stílusban, fejét még kicsit el is fordítva, mintha tényleg nem érdekelné mit tesz a másik.
- Hyung… - vesz egy mély levegőt Juho. - Menj ki! - bök az ajtó irányába ellentmondást nem tűrő hangon, mi mint általában, most sem hatja meg az idősebbet.
- Nem - makacsolja meg magát.
- Menj ki! - ismétli meg, immár lényegesen nagyobb hangerővel.
- Nem.
- Hyung, mit akarsz?
- Foglalkozz velem! - csattan fel panaszosan és előrehelyezve súlypontját, kutyapózba helyezkedik és vészes gyorsasággal elkezd mászni Juho felé, ki fáradtságát többnyire már kilábalva vigyorodik el eszement barátján.
- Menj innen - rúg irányába kiteljesedett vigyorral, de pechére Sanghyuk elkapja a bokáját és minden finomkodást mellőzve ránt rajta akkorát, amitől kecsesnek éppen nem mondható mozdulattal borul hátra, kis híján még a fejét is beverve, ám az idősebb ezzel egyáltalán nem foglalkozik, sőt, egyenesen fölé mászik.
- Szeretgess, jó? - huppan rá, mi miatt a fiatalabb nyögve ernyed el, majd feszülnek meg izmai a fájdalom hatására.
- Kizárt - fordul meg, lerúgva magáról a fiút.
- De mostanában kerülsz - térdel mellé Sanghyuk és lebiggyeszettett ajkakkal szipogni kezd.
- Dehogy kerüllek - ül fel megütött hátát dörzsölgetve, valamiféle vicsor kíséretében. - Dolgozom, hyung. Neked sem ártana néha napján - teszi még hozzá, pedig pontosan tudja társa mennyi időt öl a munkába, Talán ezért is mondta…
- De én így vagyok tökéletes. És te tudod hogy lennél?
- Na ne kímélj - forgatja meg szemeit, előre várva az idétlen megjegyzést.
- Hát velem!
- De nélküled meg nyugodtabb, úgyhogy menj ki kérlek, később beszélgetünk - állna fel, ha az idősebb nem ragadná meg a csuklóját és húzná vissza maga mellé.
- Szeretlek! - jelenti ki teljes határozottal eme hirtelen ötletként jött szerelmi vallomását, melyet nemhogy nem gondolt át alaposan, de maga a kivitelezés is elég gyengécske. Ez minden, ami Sanghyuk. Megfontolatlan, bohókás, előbb cselekszik, minthogy gondolkodna, emellé ritka mocskos fantáziával áldotta meg az ég, elnyűhetetlen hangszálakkal és hatalmas szívvel.
- Én is, hyung, de ne csináld már~ - szenved Juho az idősebb szorításában, ugyanis ő tényleg szeretne még gyakorolni pár órát, mitől éppen most fosztják meg.
- De én szerelemből! - mered sötét íriszeibe elszántan, kivételesen olyan arcot vágva hozzá, mint aki komolyan ezen az állásponton foglal helyet. Juho szabad tenyerével végigsimít az arcán, alaposan átrágva magát rajta, hogy erre mégis mit mondjon, valamint, hogy igyekezzen ne nagyon kiakadni rajta.
- Jó. Végeztünk?
- A~, higgy nekem! - rángatja a karját, mely csoda, hogy eddig nem szakadt ki a helyéről, de a kék hajú még biztosan állja idősebb társa nyúzását.
- Hogy higgyek, mikor mindenkinek ezt mondod?
- Jó, de neked komolyan!
- Ne játssz már mások érzéseivel, mert ez nagyon nem vicces! - szakadnak cérnavékony idegei a számára csöppet sem közönséges fiú szavai hallatán.
- De tényle~g! - ad ki egy a vonyításhoz leginkább hasonlítható hangot, tehetetlenségébe hátravetetett fejjel, majd amint egy zseniális ötlet bevillan, tekintetét rögtön visszaszegezi a fiatalabb íriszeibe. - Bebizonyítsam?
- Fájni fog? - mond le minden reményről, miszerint hamar letudja rázni a másikat.
- Csak ha ellenállsz - vigyorodik el, kezét visszahúzva magához, hogy ezzel is megadhassa a választási lehetőséget, illetve, inkább csak annak a látszatát.
- Siess - hunyja le pilláit, két karját maga mellé emelve, ám arra egyáltalán nem számít, hogy Sanghyuk szinte lendületből mar ajkaira, minek hatására még hátra is borul, így újfent az iménti pozícióba kerülnek, csakhogy az idősebb még mindig nem eresztette, sőt, nyelvét bevetve próbál befurakodni Junho szájába. A fiú pár pillanatig tétovázik, hiszen erre a legvadabb álmaiban sem számított, azonban fél, hogy ez megint csak valami beteges tréfa, miből debütálás óta csak mégtöbb van, mint előtte, de végül mégis enged. Sanghyuk a magasabb lábai közé nyomva saját térdét feszíti szét őket, hogy egy kiszolgáltatottabb, számára viszont kényelmesebb pózba kényszerítse, ezúttal óvatosan ráeresztve súlyát a vékony, izmos testre. Percekig ostromolja a másik párnáit, néha még fogait is bevetve az akcióba, mígnem levegőhiány végett kénytelen kicsit eltávolodni tőle. A fiatalabb ledöbbent ábrázata láttán, nagy szuszogása közben egy hatalmas vigyor terül el arcán, elégedetten konstatálva, hogy kivételesen bevált a terve.
- Na, már hiszel nekem?
- Talán. Meglátjuk mikor vallasz szerelmet legközelebb másnak…
- De az csak vicc lesz, megnyugodhatsz - támaszkodik fel büszkén kihúzva magát.
- Nem nyugtat meg…
- Akkor nem csinálom - mond le egyik kedvelt hobbijáról, komoly bizonyítási vágy szándékában.
- Arra kíváncsi leszek - enged kissé, ezzel mérhetetlen boldoggá téve az idősebbet, hiszen egy kimondatlan beleeggyezés volt részéről.
- Legyél is! - hajolna vissza egy újabb csókért, ám a nyíló ajtó útközben megakasztja a mozdulatsorban.
- Öhm… - torpan meg a küszöbön a leader. - Nem tudom és nem is akarom tudni mit csináltok, de Sanghyuk, neked jelenésed lenne lent, ne tartóztasd fel Juhot, ha lehetséges.
- Nem az - mondja halál higgadtan, egy millimétert sem távolodva megszeppent társától.
- De legyen - fordul ki a vezető, utolsó szava után becsukva az ajtót.
- Haladj, vagy visszavonom - néz rá figyelmeztetően a fiatalabb, ami máris meghozza a hatását.
- Jó, jó… - csügged egy pillanatra Sanghyuk, majd egy gyors puszit nyomva az alatta fekvő fiú ajkaira, felpattan róla és nevetve rohanni kezd, mint akinek elmentek otthonról. - Számíts rám, hamar visszaszökök!
- Ha lehet, inkább ne… - mosolyog, már csupán csak magának mondva, vidáman végignézve újdonsült párja távozását.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése