Önkép

- Hazudsz - ejtem vérem szavam formájában, láthatatlan stigmát nyomva a rám visszanéző szempár tulajdonosára.

Tűnj el innen!

Segíts rajtam…

Míg én szép lassan belefulladok a magam által kreált mocsokba, a hűvös tekintet, s a hozzá tartozó érzelemmentes arc tétlen figyeli agonizáló lényem kétségek közé szorult harcát.

Hagyj békén!

Szeress végre…

Meg akarok szökni innen, de az undortól sötétlő íriszek fogva tartanak; bőrömön érzem ki nem mondott véleménye égető parazsát.

Menekülj!

Ments meg, kérlek…

Bal szemöldöke a magasba szökik, majd elnyílt ajkai gunyoros vigyorra húzódnak, kicsúfolva utolsó erőmből maradt kapaszkodásom az életbe, ám ahogy elfordulok a tükörtől, kiszökik látótertemből az ismeretlen személy valója.