2018. május 2., szerda

Szavak nélkül

Két megtört lélek ül egymás mellett, némán, hangtalanul. Úgy érzik, nincs mit mondaniuk, nem hagyják a szavak félreérthetőségét a tiszta érzelmek útjába állni, inkább csak elmélyülten kalandoznak saját gondolataik sűrűjében, önakaratukon kívül reagálva a másik minden mozzanatára.
Hyungwon tekintete az égbolt végeláthatatlan tengerét pásztázza, saját belső érzelmeit vetítve a kialakulni látszó, egyelőre még elfojtott vihar jeleire, míg Kihyun a minden behatás ellenére is nyugodtan leledző, már-már unalmasan semmilyen tavat nézi, tudván, ő pont ennyire üres a felszínen, miközben odalent apró élőlények ezrei töltik ki állandó zsongásukkal a hatalmas teret, épp úgy, ahogyan benne tombolnak az érzések. Egy reszketeg, mély sóhaj szakad fel melléből, majd íriszeit Hyungwon kifejezéstelen arcára emeli, ki észlelve a dolgot, viszonozza azt. Nem tart sokáig, elvégre nem erősségük az ilyesfajta interakció, ám abban a néhány pillanatban felismerik a másikban saját fájdalmaikat, a kínt, mely az idáig vezető úton végigkísérte őket.
- Hideg van - jegyzi meg a fiatalabb, elsőre fordítva el a fejét, s zavart mocorgása elárulja;  ugyan nyitni akar, képtelen rá.
- Valóban - tereli vissza minden figyelmét a tóra Kihyun, őszintén nem igényelve a beszédet, mi minden kellemetlenség fő forrása.
Egy rosszul megfogalmazott vád, egy óvatlanul elejtett vallomás, emberek ezrei, kik bár hallják őket, megérteni képtelenek mondandójuk valódi mélységét, jelentését. Nem éri meg - fogadják el a tényt, s teret adva a szép lassan visszakúszó, kellemes csendnek, folytatják szavak nélküli társalgásukat.


2 megjegyzés:

  1. Ezt szívesen olvasnám egy könyvben is, nagyon nagyon tetszett! Gyakran érzem magam úgy, mint itt Kihyun, szóval abszolút érthető volt, bár többször el kellett olvasnom mert olyan szépen fogalmaztad.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez egy könyvben két teljesen eltérő ember története lenne, ugyan is ők csupán barátok. Mindketten a saját szerelmük után búslakodnak.
      Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy így gondolod ^_^

      Törlés