Két megtört lélek ül egymás mellett, némán, hangtalanul. Úgy érzik, nincs mit mondaniuk, nem hagyják a szavak félreérthetőségét a tiszta érzelmek útjába állni, inkább csak elmélyülten kalandoznak saját gondolataik sűrűjében, önakaratukon kívül reagálva a másik minden mozzanatára.
Hyungwon tekintete az égbolt végeláthatatlan tengerét pásztázza, saját belső érzelmeit vetítve a kialakulni látszó, egyelőre még elfojtott vihar jeleire, míg Kihyun a minden behatás ellenére is nyugodtan leledző, már-már unalmasan semmilyen tavat nézi, tudván, ő pont ennyire üres a felszínen, miközben odalent apró élőlények ezrei töltik ki állandó zsongásukkal a hatalmas teret, épp úgy, ahogyan benne tombolnak az érzések. Egy reszketeg, mély sóhaj szakad fel melléből, majd íriszeit Hyungwon kifejezéstelen arcára emeli, ki észlelve a dolgot, viszonozza azt. Nem tart sokáig, elvégre nem erősségük az ilyesfajta interakció, ám abban a néhány pillanatban felismerik a másikban saját fájdalmaikat, a kínt, mely az idáig vezető úton végigkísérte őket.
- Hideg van - jegyzi meg a fiatalabb, elsőre fordítva el a fejét, s zavart mocorgása elárulja; ugyan nyitni akar, képtelen rá.
- Valóban - tereli vissza minden figyelmét a tóra Kihyun, őszintén nem igényelve a beszédet, mi minden kellemetlenség fő forrása.
Egy rosszul megfogalmazott vád, egy óvatlanul elejtett vallomás, emberek ezrei, kik bár hallják őket, megérteni képtelenek mondandójuk valódi mélységét, jelentését. Nem éri meg - fogadják el a tényt, s teret adva a szép lassan visszakúszó, kellemes csendnek, folytatják szavak nélküli társalgásukat.
Ezt szívesen olvasnám egy könyvben is, nagyon nagyon tetszett! Gyakran érzem magam úgy, mint itt Kihyun, szóval abszolút érthető volt, bár többször el kellett olvasnom mert olyan szépen fogalmaztad.:)
VálaszTörlésEz egy könyvben két teljesen eltérő ember története lenne, ugyan is ők csupán barátok. Mindketten a saját szerelmük után búslakodnak.
TörlésKöszönöm szépen, nagyon örülök, hogy így gondolod ^_^