2Won - Már csak egy kevés...

A napok csöndes magányban röppennek tova, semmi mást nem hagyva maguk után, csak fájdalmat és haragot. Hyungwon már nem is tudja, mikor melyiket érzi, nincs átmetem, nincs biztos pont, mindössze a kegyetlen tény, mely nem hagy egy pillanat nyugtot sem számára.

Egykori szerelme, s jelenlegi kedvese minden próbálkozását közömbösen fogadva, egyszerűen ignorálja őt, sokszor szándékosan a lelkébe tiporba. Nem rossz ember ő, Hyungwon ezt pontosan tudja, azonban a rideg valóságon ez nem változtat. Hoseok megváltozott, a tűz kialudt, s ha még néha úgy is tűnik, mintha fontos lenne neki a fiatalabb, arra tökéletesen rácáfol néhány óra múlva.

Hyungwon az egyedül töltött percekben már nem vár, nem hisz, s nem remél, csupán győzködi magát, hogy nincs rá szüksége, nem kell több felesleges fájdalom. Valaha sikerült már egy hasonló kapcsolatból ilyen módon kitörnie, és biztos benne, hogy idők kérdése, hogy újfent képes legyen elengedni. Egyedül az vigasztalja, hogy már nincs sok, minden nap egyre könnyebb, a közöny fokozatosan felette is átveszi az uralmat, kiábrándítva abból a személyből, akiről elhitte, hogy számára ő a jövő.

Küzdenie kellene? Küzdött eleget, annak dacára is, hogy Hoseok semmit nem tett, sem érte, sem az együtt tervezett álmaikért. Egy utolsó esély. Mindig csak egy… Mennyi utolsó esélyt adott már, mindössze azért, mert ő maga képtelen végetvetni ennek a kínokkal telt kapcsolatnak, aminek főleg ő látja kárát? Nincs több esély, nincs több hasztalan erőlködés. Belebetegedett az iránta érzett, viszonzatlan szeretetbe, a fokozatos bántásokba, az egyhelyben teperésbe, s most egyedül maradt minden hirtelenjében rászakadt gonddal, amikkel magának kell megküzdenie. Megérte? Nincs ember, akinek ez megérné, Hyungwon viszont még kapaszkodik az utolsó cérnaszálba, mindössze addig, míg képes nem lesz teljesen elengedni őt…