December huszadika, egy olyan nap, mikor még pont van lehetőséged bármit beszerezni Karácsonyra, már, ha tudod, hogy mi legyen az ajándék. És igen, itt az igazi probléma.
Taemin csütörtök reggel az ágyában fekve dobálja kicsiny méretű kosárlabdáját a falnak, egyre erősebben és erősebben agyalván azon, hogy mégis mit adjon Jonginnak. Ismeri őt, tudja miket szeret, de mégis képtelen kitalálni, hogy mi az, aminek igazán örülne. Túl fontos neki a másik, nem akarja egy egyszerű semmiséggel letudni a szeretet ünnepét, mikor lehetősége lenne bizonyítani.
Ezzel Jongin sincs másképp, csakhogy ő még annyira sem biztos legjobb barátja ízlésében, mint a másik. Ez lesz a második közös Karácsonyunk, s az első még túlságosan az elején volt a kapcsolatuknak, hogy bármi személyeset tudjanak adni egymásnak.
Így hát, Jongin a tőle telhető legjobb ötlettel keresi meg az éjszaka folyamán elvándorolt telefonját az ágyán leledző nagy kupac alján, s rögtön tárcsázni kezdi azt a személyt, akibe minden reményét vetve bízik, hogy segítségére lesz.
- Ó, szia, Jongin-ah, mizu? - szól bele üdén a mindig vidám férfi.
- Jinki hyung, hatalmas bajban vagyok! - közli kissé kétségbeesetten, majd, mielőtt az idősebbnek lehetősége lenne rákérdezni, vagy komolyabban bepánikolni, folytatja. - Nem tudom, mit vegyek Taeminnek Karácsonyra - böki ki azt az életbevágóan nagy problémát, mire Jinki elneveti magát. - Ya, ez nem vicces, tényleg nem tudom!
Jongin tisztában van vele, hogy a férfi már majdnem tíz éve ismeri Taemint, méghozzá elég közelről ahhoz, hogy hasznát lelje benne ilyen téren. Ám, arról fogalma sincs, hogy Jinki már az első perctől kezdve tisztában van a két fiatal különös kapcsolatával, mely bőven túl van egy egyszerű barátságon, lépni mégsem mer semelyik.
- Kitaláltam valami nagyszerűt - terül el ádáz vigyor az arcán, egy számára mulatságos szívatást kitervelve Jonginnak.
- Igen? És mi lenne az?
- Kell hozzá pár dolog, de szombatig megveszem, becsomagolom és megkapod, rendben? Utána már csak annyi lesz a dolgod, hogy átadd neki.
- Ahh, köszönöm, hyung, egy isten vagy! - hálálkodik megkönnyebbülten, amiért Jinki levette a válláról ezt az óriási terhet.
- Meghiszem azt. Meghiszem…
Taemin a hosszas, felesleges és gyötrelmes gondolkodást szüneteltetve helyez újfent előtérbe egy, már elvetett ötletet, s némi erőt gyűjtve kel ki az ágyából, hogy nekilásson felöltözni. Nincs sok kedve kimozdulni a hidegbe, pont, mikor szünet lévén lehetőséget kapott a pihenésre, de a cél mindennél fontosabb, miszerint, a szeretett fiú a lehető legtökéletesebbet kapja.
Míg a szinte bátyjául fogadott barátja házához sétál, alaposan megfontolja, hogy mégis milyen körítéssel hozza fel a témát, melyről nem rí le egyből a szándéka, és nem is túl nyálas. Ugyan sejti, hogy nem fogadná olyan rosszul a dolgot, de inkább nem kockáztatna, főleg Karácsony előtt.
Amint odaér, teljes természetességel nyit be a kapun, majd próbál meg ugyanezen módszerrel átjutni a bejáratin is, csakhogy az zárva van, így kénytelen a csengőre támaszkodni. Szó szerint.
- Taemin! - kiabál már előre a házigazda, hátha ráveheti a fiút, hogy megszüntesse a zajt, ám ő nem tágít, egészen addig, amíg ki nem nyílik az ajtó.
- Hyung, honnan tudtad, hogy én vagyok az? - vág ártatlan arcot, azonban néhány pillanattal később ajkait elfolythatatlan mosolyra húzza.
- Nem is tudom - forgatja a szemeit, beinvitálva Taemint.
- Egyébként, nagyon jól nézel ki. Mész valahová? - méri végi a kinyúlt pólót és melegítőnadrágot viselő, kócos Jinkit, igyekezvén megpuhítani őt.
- Nemrég keltem, de dolgozom, tehát térj a lényegre - csoszog vissza a szobájába, nyomában a szőke fiúval.
- Jól áll - teszi még hozzá a megerősítés kedvéért. - Mindjárt itt a Karácsony, tele elvárásokkal, kötelességekkel, költekezéssel, amikor az embernek egyszerre ezer féle dolog van a fejében és egyszerűen képtelen minden oda-
- Nincs rövidebb verzió? - ásít, leülve a számítógépe elé.
- -figyelni minden apró részletre, mi miatt elmaradhatatlan valami lényeges dolog elfelejtése.
- Tehát nincs…
- Igazából, nem arról van szó, hogy elfelejtettem volna, csak annyira igyekszem, hogy minden kicsúszik a kezeim közül és- - akad meg egy pillanatra, míg realizálja, hogy tulajdonképpen, minél jobban húzza, annál nagyobb feneket kerít neki, ezzel akár felesleges gyanúba keverve magát, ígyhát taktikát vált. - Hyung, meghalt a macskám.
- Nincs is macskád - pillant rá homlokráncolva.
- De akarok egyet - ül le mögé az ágyra, tanúsítván, hogy sokáig tervez maradni.
- Már előre eltemetted, nem kell az neked.
- Igaz. Hol is tartottunk?
- Nem figyeltem… - von vállat, visszafordulva a monitor felé.
- Gonosz, gonosz, gonosz hyung - teszi jobbját a szívére, ám hiába a műsor, Jinki tényleg dolgozik, nem képes rá hatni jelenleg. - Mit vegyek szerinted Jonginnak? - adja fel végül a próbálkozást, egyenesen feltéve a kérdést.
A férfi kezei megállnak a billentyűzeten, szinte hallani, ahogy a fejében dolgoznak a fogaskerekek, majd végül lassan megfordul, s íriszeit a szőkére emeli.
- Én nem ismerem olyan jól, mint te - húzza kicsit Taemint, nehogy furcsállja a túlzott lelkesedését.
- De valamennyire csak ismered.
- Meglátom, mit tehetek az érdekedben - bólint teljes komolysággal, belül ugrálva az örömtől, amiért megadták neki ezt a feledhetetlen lehetőséget.
- Hálám üldözni fog!
Míg a két fiú teljes lelki békével készül a Karácsonyra, Jinki a terve megvalósítása érdekében rohangál boltról boltra, hogy begyűjtse a kellékeket. Nincs szüksége sok mindenre, sőt, a lényeget nem is ezek fogják kitenni, de, ha már Karácsony, legyen benne némi plusz élvezete a két fiatalabbnak.
Mihelyst minden szükséges dolgot kézhez kapott, hazamegy, s áttúrja a lakást néhány régi, véletlen nála felejtett füzet, netán levél után kutatva, hogy utána nekiláthasson megírni a saját verzióját.
A csomagolásnál különféle csomgalóeszközöket és technikákat alkalmaz, ismervén Taemin ehhez fűződő tehetségtelenségét, ami, emellett főleg a hajtogatásban nyilvánul még meg, melyet a leendő macskája is jobban csinálna, ha lenne… És, mivel Jonginról nincs ilyesfajta információja, neki a maga módján borítja be ünnepi papírral, mire még megy egy szépen átkötött madzag, s egy kék csillag a tetejére.
Szombat estére, mint azt ígérte, teljesen kész állapotba került az ajándék, így felhívva a fiatalabbat beszél meg vele egy találkozási pontot, ahol átadhatja neki.
Túl magas labdát kapott ahhoz, hogy képes legyen tovább nézni a két fiú szerencsétlenkedését, úgyhogy elhatározta, innentől a kezébe veszi az irányítást.
Másnap reggel Taemin is megkapja a maga kis csomagját, ezzel kizárólagosan rájuk bízva a dolgok alakulásának menetét.
A huszonnegyedikei estét az összes fiú a saját családjával tölti, közös vacsorával, ajándékozással, a maguk ünnepi szokásaival.
Huszonötödike délutánra megbeszélték, hogy Jongin és Taemin a közeli parkban találkoznak, mely a piros betűs nap alkalmával felettébb üres és kihalt.
Jongin végtelenül bízott benne, hogy Jinki a tökéletes ajándékot csomagolta szerelme számára, így már csak annyi volta a dolga, hogy kellően emberi formába kapva magát induljon meg, ezúttal még véletlen sem késve el, mint ahogy az minden más esetben lenni szokott.
A tél nem a legalkalmasabb időszak a legjobb kinézet megcsillogtatását tekintve, amihez még társul, hogy korán sötétedik, nem mellesleg, rettentő hideg van. Jongin végig kesztyűbe bújtatott ujjaival szorongatva a kis dobozt rója az utcákat, reszketeg lépésekkel hagyva maga mögött minden métert. Már megbánta, hogy nem vett föl több pulcsit a kabátja alá, hiszen akkor ducinak nézne ki, és még az arca is fázik, de már nem hajlandó visszafordulni, mert akkor biztos, hogy nem ér oda időben.
A fával körbevett területre érve, már sokkal kevésbé érzi jó ötletnek bemenni a sötétbe, s, bár az úton kétoldalt lámpák fényei kísérik lépteit, kevés vigaszt nyújt ez a kivehetetlen hangok sokaságában. Hátra nem néz, tekintete mereven a semmibe réved, egyre gyorsabban és gyorsabban haladva, a nappal egyébként felettébb kellemes hangulatban leledző parkban.
Valami reccsen a közelben, mire Jongin vére fagyásnak indul. Siet, szinte már szalad, és csak remélni meri, hogy csupán saját zaja ver vízhangot, mire valami hirtelen megragadja a vállát, éktelen ordítást kiváltva ezzel a megriadt fiúból.
- Na, ne kiabálj, csak én vagyok - tapasztja Taemin nevetve tenyerét a fiatalabb ajkaira, míg levegő híján el nem hallgat. - Öcsém, és még menekülsz is előlem - hátrál egy lépést, szórakozottan végignézve a zilált Jonginon.
- Hyuuuung.
- Annyira vicces vagy - hahotázik tovább, fel sem véve társa hisztijét.
- Te meg szívtelen - vádolja meg, egy nagy sóhajtással lenyugtatva önmagát.
- Boldog Karácsonyt, Jongin - nyújtja át váratlanul a kis, piros, gyűrött, összetákolt csomagot, mit a fiú hatalmasra meresztett szemekkel, óvatosan átvesz.
- Neked is, hyung - adja oda saját dobozát, s szép lassan tovább haladnak, bontogatva az ajándékaikat.
Akár két kisgyermek, olyan intenzitással figyelik a kibukkanó részeket, valami igazán szívhezszóló dolgot várva. Legfelül az apró dobozon piciny boríték díszeleg, melyet kézbe véve kezdik csendesen elolvasni a tartalmát.
“Kedves Jongin/Taemin!
Bár eddig nem volt merszem, de úgy érzem, eljött az ideje, hogy bevalljam legféltettebb titkomat. Aggódtam, hogy nem fogadnád el az érzéseimet, hogy esetleg visszautasítanál, ám már nem számít semmi, csak, hogy tudd, SZERETLEK! Kérlek, ne utálj ezek után sem, maradjunk mindig ilyen jóban!
Hű szerelmesed: Jongin/Taemin”
A fiúk lélegzetvisszafojtva olvassák el újra és újra a sorokat, bele sem gondolva igazán, hogy netán ne illene a másikhoz a stílus, vagy bármi egyéb.
Jongin hitetlenül visszahajtva a levelet, tovább nézi a csomag tartalmát, s hamar rá is lel a dobozban lapuló nyakláncra, melynek szív alakú medáljában egy kettejükről készült, közös kép díszeleg.
Taemin néhány múló pillanatig csak némán figyeli a fiatalabb hol csodálkozó, hol meghatott ábrázatát, majd végül hirtelen döntve, egyszer csak elé lép és letéve maga mellé az ajándékát, két tenyerével közrefogja Jongin jég hideg orcáit.
- Én is szeretlek téged - mondja teljes határozottsággal, mélybarna íriszeivel fogva tartva a fiú tekintetét.
- Hyu- - válaszolna, ám az idősebb megfosztva ennek lehetőségétől hajol a hidegtől lilás ajkaira, és egy apró puszit lehelve rájuk hallgattatja el őt.
- Mondd, mégis hogy a csudába jöhettél el így otthonról? - ingatja a fejét rosszallóan, s lekapva magáról terebélyes, fekete sálját, gondosan Jongin nyakába tekeri azt, hogy legalább ez fűtse egy kicsit. - Gyere, menjünk át hozzám - veszi fel az ajándékát, majd kézen fogva a megszeppent fiút, megfordul, hogy elfeledve a parkban való értelmetlen mászkálást, meleg helyre invitálhassa szerelmét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése