Hajdanán simogatóan kedves, lágy hangja pillantok alatt megtölti az üres teret, félelmet, borzongás, azonnali haragot kiváltva belőlem. Éppen csak megszólalt, de nekem rögtön nő a vérnyomásom, érzem, bármelyik másodpercben kiszakadhat mellkasomból az a végtelen düh, melyet iránta táplálok. Mindössze a nevemen szólított, ám számomra felér egy egész szónoklattal, külön pontokban kitérve rá, mit, miért és hogyan csinálok rosszul, a kapcsolatunkat illetően. Mert számomra ő már csak ez; panasz.
A mozdulataim erőltetetté válnak, légzésem megszaporodik, türtőztetnem kell magam, visszanyelnem az epés megjegyzéseimet, mert bármit teszek, abból csak én jöhetek ki rosszul.
Sosem mondja ki nyíltan, valahol mégis azt az érzetet kelti bennem, hogy minden rossz, ami köztünk van, volt és lesz, kizárólag az én hibám. Talán ezért bizonytalanít el a hangja, a lénye, ő maga. Nem tudhatom, melyik szava mögött rejlik több, mint amit valójában kiejt, így már mindegyik autómatikusan ellenem irányulónak hangzik.
“Megváltoztunk volna?” - teszem föl némán a kérdést, s noha a válasz egyértelmű, nem akarok szembenézni vele. Más lett, egy olyan ember, aki szerinte megfelel a kapcsolatunknak, ezzel elfedve azt, akibe anno beleszerettem. Ahogyan más lettem én is, akaratlanul tartózkodó, gyanakvó és gyáva.
Nem ismerlek már, Taemin.
Képtelen vagyok szakítani vele, ahogy ő is velem, bár mindketten tudjuk, mindketten érezzük, ez már rég nem szerelem, mindössze egyszerű ragaszkodás. Hamarosan vége lesz… Egy megoldhatatlan gond van közöttünk, gát, melyre minél inkább ráfeszülünk, annál rosszabb a helyzet. Én kikerülném, ő marasztal, megoldást keres rá. Melyik a helyes út? Miért nem léphetünk egyszerűen túl rajta, mikor ennyi keserűséget okoz?
- Mi a baj? - kérdi percek teltével, mire felfogom, hogy nem reagáltam a nevemre.
- Semmi - közlöm megszokásból, megkímélve magamat egy veszekedéstől, ugyanis ebben az állapotban másra már kár lenne számítani. Mindegy, mit mondok, úgysem hinné el, úgysem érdekelné. Akkor mégis minek? Ha megosztom vele a véleményem, mely bevallom, sokszor nyersebb a megengedettnél, apránként bosszulja meg gyerekes hozzáállásával.
Szeretni akarom őt… Újra a hangjára vágyni, mely egykoron a menedéket jelentette számomra a rossz, sötét, gondolatok elől. Elveszni a tekintetében, tényleg érezvén, hogy fontos vagyok számára, s nem csupán megszokásból tart már láncon.
Úgy hiszem, menne, ha adna rá időd, ha több türelmet tanúsítana irányomba, és ha nem kellene mindig a bosszútól félnem. Ám nem tehetem, nem kérhetek tőle semmit, mert képtelen lennék eleget tenni a felém emiatt egyre csak növő elvárásainak. Gonosz dolog tőlem, én is utálom magam emiatt, de míg ezt a macska-egér játékok folytatjuk, elvész az érzés, a vágy, és az egymásba vetett időnk, valamint energiánk. Sajnálom, hogy képtelen vagyok olyan ütemben és úgy megváltozni, ahogyan azt ő szeretné.
Mondd, ki legyek, Taemin, hogy megfeleljek neked?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése