Jihun
Én nem vagyok
Heejun
Persze hyung xD Te nem… xD
Jihun
Tényleg!
Seungjun
Én egy kicsit…
Kicsit nagyon :D
Heejun
Nem szégyen ez srácok. A csajoknak biztos bejönnek a beszari pasik xD
Jihun
Ezt úgy mondod, mintha te nem lennél az.
Heejun
Tudjátok ki nem az? Youjin hyung. Őt lehetetlen megijeszteni! :O
Tény…
Seungjun
Játsszunk! Inseong, ha sikerül megijesztened őt a következő három napban, kapsz mindenkitől ötvenet. Na?
Heejun
Milyen hülye játék ez már?! És mégis honnan tudnánk hogy tényleg sikerült?
Jihun
Youjin nem hazudna…
Heejun
Amúgy hol van most? Tök jó hogy ezt csoport chatben tárgyaljuk megy xD
Kint főz. Amúgy sem nagyon szokott visszaolvasni, úgyhogy akár az esküvőjét is megszervezhetnénk, fel sem tűnne neki :D
Seungjun
Már most esküvőt akarsz? :’D
Nem azt írtam…
Seungjun
Na de akkor áll a játék?
Heejun
Sokkal viccesebb lenne ha mi is látnánk :(
Áll
Heejun
Jó de a játék is??
Jihun
Heejunie ne x3
Heejun
Csak biztosra akartam menni :D
Inkább nem mondok semmit…
Mint minden férfi, természetesen én is szeretem a kihívásokat, főleg, ha pénzbeli tétje van. Ráadásul, igen mókásnak ígérkezik a dolog, így hát meg is próbálom, annak biztos tudatában, miszerint Youjin úgysem lenne mérges, történjen bármi. Igazából mindegy, csak ijedjen meg…
Letéve a mobilomat magam mellé, kikelek az ágyból, s meztelen talpaimat nagyon óvatosan parkettára engedve, szép lassan kiegyenesedem. Youjin utálja, ha nincs rajtam papucs, mert össze szedem a koszt, meg felfázhatok és hasonlók, de ugye a cél nemes, meg egyébként sem szeretem, így mindig ő hozza utánam, hogy vegyem fel. Az előszobában, mely egy L alakú folyosó, csempe padlózat van, így azon egyáltalán nem csapok zajt. Az ajtón kilépve rögtön meg is látom őt, ahogy a tűzhely előtt kavargatja az ételt, a pulton mellette lévő fűszeres tasak hátulját olvasva, ezzel szabad utat adva nekem a haladáshoz. Ninja teknősöket megszégyenítő mozdulatokkal osonok a konyha bejáratáig, minden képességemet Jihun macskájától tanulva, aki rendre észrevétlenül kilopja a tálból egy csapásra a kaja felét, majd ugyanezen módszerrel osonok mögé, biztosra véve, hogy még én sem hallom magam. Várok pár pillanatot, figyelem őt, keresem a megfelelő alkalmat, s végül megkocogtatom a jobb vállát, hogy roppan felnőttes mód a bal oldalára álljak.
- Hm? - néz rám teljes lelkibékével, nem hogy nem megijedve, de még a viccem sem talált célba.
- Szia - vigyorodom el kínomban.
- Lassan kész - csúsztatja arrébb a fűszeres zacskót, helyet adva nekem, hogy felüljek oda, ahonnan nézni szoktam őt.
- Hyung, te mitől félsz a legjobban? - foglalom be a pultot, óvatosan kitapogatózva a lehetőségeimet.
- Hogy elhagysz - feleli némi gondolkodás után, komoly tekintetével az arcomat fürkészve. Erre nem igazán tudom, mit mondhatnék, mindenesetre meghatott, még ha nincs is semmi valóságalapja.
- Jó, de nem így értem.
- Mástól nem igazán - rázza meg a fejét, folytatva a főzést.
~*~*~*~*~*~
Szombat reggel, fél nyolc. Mikor minden normális ember az ágyat nyomja és mélyen alszik, mi bevásárolni megyünk, hogy legyen miből megvendégelni majd délután - ! - a többieket. Én egyelőre még keresem magamat, de ez nem okoz különösebb gondot Youjinnak.
Azt hittem, hogy ilyenkor senkire nem kell számítanunk egy átlagos szupermarketben, de ehhez képest egy csomóan lézengenek, nálam lényegesen élénkebben a sorok közt, hogy összegyűjtsék a keresett dolgaikat.
- Mi kell nekünk? - teszi fel a költői kérdést Youjin, ráérősen maga előtt tolva a kocsi, amibe eddig még semmi nem került.
- Egy ágy…
- Van ágyunk.
- Na, ez az! Van, mégsem használjuk!
- Mire szeretnéd használni? - fordul felém mosolyogva, valószínűleg valami olyat várva tőlem, amit pont nem egy ehhez hasonló helyen kellene hangosan kimondani.
- Alvásra - töröm össze minden reményét egyetlen szóval, ám ő csöppet sem tűnik csalódottnak, sőt, sokkal inkább jól szórakozik a szenvedésemen.
- Ha haza értünk, alhatsz még, jó? - kérdi vigasztalóan, de ő is tudja, hogy akkor és ott alszom, ahol és amikor szeretnék. Ez ellen képtelenség tenni…
- Addigra már nem leszek álmos.
- Akkor a kocsiban.
- Jó, de akkor én vezetek - vigyorodom el.
- Ezt vezetheted. Mást nem - mutat a bevásárlókocsira, befordulva a hűtős cuccok folyosójára.
- Akkor, inkább nem…
Youjin olyan ember, aki teljes mértékig rá tud koncentrálni arra, amit éppen csinál, mely által nekem sikerül megszöknöm, hogy nasi után nézzek, míg ő a tejtermékekkel foglalkozik. Vadászat közben viszont eszembe jut a “játék”, mit talán most lesz alkalmam új szintre emelni, így hát nem is tökölök sokat, csak megragadok egy zabpelyhet és visszaindulok megnézni, hogy áll a dolgaival. Nos… már nincs ott.
Kommandó üzemmódva surranok át a sorok közt, keresve Youjint, aki feje kapkodásából ítélve pedig engem keres. Gonosz lennék? Gonosz vagyok, de megkerülöm a részleget és mögé osonva használom ki az alkalmat, hogy egy hangos huhogás kíséretében a hátára csapjak.
- Inseong - fordul meg, az ijedtség mindennemű jelét megtagadva. - Szerinted zománc festéket árulnak itt?
- Ömm… aha… - bámulok rá bambán, mélyen belül sajnálva, amiért nem jött össze a dolog.
~*~*~*~*~*~
Bár azt mondta, nem fél semmitől, ki ne ugorna ki az ablakon egy eltévedt bogár láttán?! S én, mint férfi, a napot hű bogár kereséssel töltöttem - a lépcsőházban -, hátha akad valami olyan, amivel a frászt hozhatom rá, legalább egy kicsit. Tény és való, hogy egy ilyen ennivalóan aranyos élőlény láttán előbb ragadnék benzines kannát, mint sem papírzsebkendőt, ám a cél érdekében kénytelen vagyok legyűrni az apró - vagy éppen nem az -, sok lábú, netán lábatlan állatoktól való iszonyom, de nem minden áron! A pince körül egy méretes, páncélos, sötétberna akármit leltem, és, mielőtt esélye lett volna halálos mérget fecskendeznie belém - mert ugye ezt sosem tudni -, rákerestem neten. Hát, nem egy csótány volt?! Én megijedtem… Azonban, akármekkora sikere is lett volna, ott hagytam, esélyt sem adva rá, hogy elrabolja véletlen a lelkemet.
Több óra hasztalan kutatás és magyarázkodás után beadom a derekam és a falról leimádkozok egy szemrevaló méretekkel megáldott pókot, amit aztán undorodva a zsebkendőbe fogva sunnyogok vissza a meleg lakásba. Youjin éppen szokásos kedvenc elfoglaltságának hódol - takarít -, s én maradva a jól - csak eddig nem feltétlen - bevált módszernél, mögé sétálok, hogy válla megkocogtatásával felhívjam magamra a figyelmét.
- Igen? - egyenesedik ki, majd felém fordulva először az arcomra néz, végül a kezemben kapálózó jószágra. - Add, elintézem - veszi át tőlem kérés nélkül a pókot, hogy a folyosóra víve lerázza az udvarba. Azt hiszem, ezt mindenképpen el fogom veszíteni…
~*~*~*~*~*~
Utolsó éjszakánk a három nap alatt, mikor valamikor hajnalban arra kelek, hogy Youjin kimászik mellőlem. Ugyan szörnyen álmos vagyok, reggelig nem terveztem megmozdulni sem, de talán ez a helyzet segíteni fog, és végre letudhatom ezt az idióta játékot, mert már nagyon elegem van abból, hogy vesztésre állok. Ennek fényében szenvedem ki magam az előszobába, és mivel a fürdő a mi ajtónkkal szemben van, a kettő közt jobbra pedig egy kicsi gardrób, oda beállok a vak sötétben, várva a nagy pillanatot, akár egy éhes vad a zsákmányára. Youjin nem időzik sokat, ám az állapotomhoz képest így is egy örökkévalóság, mire kijön, leoltja a villanyt és megindul befelé. A hangokból és enyhe sziluettjéből saccolva nyúlok ki, mikor úgy vélem, hogy mellettem van, majd sikeresen megragadott karjánál fogva állítom meg, nem látva, ellenben határozottan érezve a reakcióit. Se egy rezzenés, se egy hangosan lélegzet, semmi…!
- Pisilni kell?
- Nem - engedem el csalódottan.
- Akkor, miért jöttél ki? - kérdi álomittas hangon, máris feledtetve velem minden gondomat. Mondjuk, ettől még fáradt vagyok…
- Mindegy - sóhajtok fel, s indulnék meg vissza, de ő átkarolva a derekam vezetget, behúzva maga mellé az ágyba, hogy ott folytassuk az alvást, ahol abba hagytuk.
A nap folyamán a munka miatt lehetőségem sincsen próbálkozni, így határozottan elbukva a küldetést sunnyogok este, míg fel nem hozzák a többiek a témát.
Seungjun
Tényleg… Inseong sikerült?
Heejun
El is felejtettem :D
Aha. Sikerült…
Nem baj, hogy Youjin itt ül mellettem a kanapén és a tévé helyett tökre az én telefonom képernyőjét lesi, megpróbálkozom vele, hátha…
Jihun
Kamu! Tuti kamu! xD
Seungjun
És mégis hogyan?
Heejun
Hyung bizonyíts!
Jihun
Ami nem igaz, azt nem lehet :D
Youjin
Pedig tényleg sikerült neki
A meglepettségtől elkerekedett szemekkel pillantok Youjinra, ki saját mobilját lezárva teszi az előttünk lévő kávézóasztalra a készüléket, majd elvéve tőlem a sajátomat, amellé helyezi. Halvány mosoly ül az arcán, miközben ujjaival hátrasimítja a homlokára omló, kócos, fekete tincseit, s egy váratlan pillanatban megragadva mindkét bokámat, maga alá ránt. Nem szólok, csupán érdeklődve figyelem, ahogy fölém támaszkodva közelít ajkaival egyre inkább, végül megfosztva tőlünk minden milliméter távolságot. Tény, hogy nem feltétlen értem, Youjin mit, miért tesz, de kétség sincs afelől, hogy imádom őt olyannak, amilyen. Még, ha képtelenség is megijeszteni…
- Legközelebb ne fogadj lehetetlenre…
Komolyan, ez zseniális! Nagyon tetszenek a történeteid. :) Ahogy olvassa az ember, azonnal megszereti az összes srácot ( még jobban, mint eddig. :D) És hát Heejun... Külön állatfajta, imádom. :D
VálaszTörlésKöszönöm szépen! ♥ Külön örülök, hogy még jobban megszereted a srácokat, mert ugye őket csak szeretni lehet :3 Bár, szerintem, ez egy elég gyenge fic lett, hálás vagyok, amiért írtál nekem ♥
Törlés